Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
ELEMZÉS

Magyar Telekom: Visszaeső árbevétel ellenére bővülő eredmény várható

ÖTLETGYÁR MINI
ÖTLETGYÁR MINI2025. november 10.   13:15

Az Erste szektorelemzője november 3-án tette közzé a Magyar Telekom harmadik negyedéves eredményére vonatkozó várakozását. Az elemzés főbb megállapításai: Az MTel november 12-én délután publikálja 2025. harmadik negyedéves...

Az Erste szektorelemzője november 3-án tette közzé a Magyar Telekom harmadik negyedéves eredményére vonatkozó várakozását. Az elemzés főbb megállapításai:

Az MTel november 12-én délután publikálja 2025. harmadik negyedéves eredményét. A bevétel az IT iránti gyenge kereslet, a visszaeső eszközértékesítés és a VidaNet vezetékes leányvállalatának értékesítése miatt alacsonyabb lehetett, mint tavaly ilyenkor.

Az EBITDAaL körülbelül 11%-kal növekedhetett éves szinten, főként a magyarországi különadó év eleji eltörlése miatt (ez a tavalyi harmadik negyedévben 9,2 milliárd forintos terhet jelentett a társaság számára).

A jobb működési és pénzügyi eredmények az adózott eredmény kétszámjegyű növekedését eredményezhették éves összevetésben. Összességében elmondható, hogy a gyenge harmadik negyedéves bevételek nem veszélyeztetik a cég 2025-ös célkitűzéseit.

Kapcsolódó termék
MTELEKOM1 786+0.34%
Kapcsolódó legutóbbi elemzések
MTEL: Trendvonalon2025.09.15. 14:16
Erste NetBroker
Állampapírok
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.
Részletek
Erste Netbroker Állampapírok a biztonságos befektetések kedvelőinek. Részletek

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében, az Elemzési hirdetményben, illetve az Erste Group Research Disclaimer-ében.

Az ipari termékek és a piaci szolgáltatások inflációja

Az ipari termékek és a piaci szolgáltatások inflációja

SZTORI

Az előttünk álló héten a legfontosabb hazai makroadat az...

OTP: Stabil harmadik negyedéves eredmény, megerősített célszámok

OTP: Stabil harmadik negyedéves eredmény, megerősített célszámok

PIACI HÍREK

Az Erste szektorelemzője november 7-én tette közzé az OTP harmadik...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben