Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

Kriptoeszközök

Lépj be az Erstével a kriptoeszközök világába

Kriptoeszközök az Ersténél

Jóval több, mint egy évtizede indult világhódító útjára az első kripto valuta, a Bitcoin, mely forradalmi technológiájával egy egész eszközosztályt teremtett. Azóta rengeteg más, a Bitcoin technológiájára épülő, vagy éppen azt alapul vevő kriptoeszköz jelent meg, melyek a pénzügyi világ figyelmét is felkeltették, mint befektetési lehetőség. A klasszikus eszközosztályokhoz (mint a részvény vagy a kötvény) viszonyított újdonsága ugyanakkor sok bizonytalanságot eredményez, sokszor a kereskedése is nehézségekbe ütközhet.

Az Ersténél azonban hagyományos, tőzsdei befektetések révén fektethetsz kriptoeszközökbe, aminek formája a kriptoeszköz ETP. Az ETP (exchange traded product) egy befektetési forma, a tőzsdén kereskedett pénzügyi termékek gyűjtőneve (beleértve az ETF-eket is). Így a már ismert és megszokott tőzsdéken kereskedhetsz kriptoeszközöket tartó, vagy azok árfolyamát egy az egyben lekövető termékekkel.

Tekintsd meg az elérhető kriptopiaci ETP-k listáját

Az ETF keresőben a Kripto devizákra szűrve megtalálható számos elérhető Kriptopiaci ETP

ETF kereső

Kriptoeszközökről általánosságban

A kriptoeszköz minden olyan digitális formában megjelenő érték vagy jog, amely átruházható, elektronikusan tárolható és megosztott főkönyvi technológián (DLT) vagy hasonlón alapul. Ilyen például a blokklánc technológia, amelynek felhasználását csak részben jelentik a kriptoeszközök: a megoldásban számos potenciál van, melynek feltárásában a pénzügyi szektor élen jár. Használatával jelentősen egyszerűsödhet, és nagy mértékben nőhet hatékonysága többek között pénzforgalmi szolgáltatásoknak, betétgyűjtésnek, tőkebevonásnak, kereskedelemfinanszírozásnak vagy az adatszolgáltatásnak.

Mára már több ezer kriptoeszköz létezik, melyek piacon forgó összértéke megközelítette az 1700 milliárd amerikai dollárt 2024 elején. Ez jelentős szám, ugyanakkor még mindig nem mérhető a részvénypiachoz. Csak az USA részvénypiacának teljes kapitalizációja ugyanebben az időben 50 781 milliárd dollár volt.

Kriptoeszközökről általánosságban

Kriptovaluták

A kriptoeszközök egy jelentős részét a felhasználói és tranzakciós tokenekhez is sorolható ún. kriptovaluták teszik ki. A kriptovaluták követelést jelentenek egy pénzügyi eszközzel, termékkel vagy szolgáltatással szemben. A fizetésforgalmi tulajdonságokkal rendelkező kriptovaluták lehetnek:

  • Fizetési tokenek: elsősorban fizetési eszközként és értékmegőrzésre használják (ilyen például a Bitcoin is)
  • Stablecoinok: fő célja a csereeszközként való használat, illetve stabil érték fenntartása azáltal, hogy értékét rögzítik, akár egy hagyományos valutához (ilyen például a Tether).
Kriptovaluták

Népszerű kriptovaluták

Kriptopiaci befektetés ETP-k segítségével

A kriptoeszközöket jellemzően nem kereskedik hagyományos tőzsdéken (csak kriptotőzsdéken), illetve tárolásuk is nehézkesen megoldott (digitális pénztárcák). Az Ersténél elérhető Kripto ETP-k segítsévégel ezek nem jelentenek gondot számodra, hiszen a megszokott értéktőzsdéken tudsz kereskedni kriptoeszközök árfolyamát lekövető ETP-kkel, melyek jellemzően 100%-ban a mögöttes kriptoeszközt tartják.

Maga az ETP struktúra nyíltvégű, (hagyományos) tőzsdére bevezetett befektetési termék, melynek célja, hogy az ármozgása egy vagy több előre meghatározott termék árfolyamát lekövesse. Lényegében egy hibrid termék, mely egyszerre viseli magán a befektetési alapok és a részvény jellegű instrumentumok jellegzetességeit. Segítségével különböző befektetési stratégiák is megvalósíthatók (pl. tőkeáttételt tartalmazó vagy inverz ETP-k).

A kriptoeszközök rendkívül kockázatos, spekulatív eszközök. A kripto ETP-k változatosak és a hordozott kockázatok igen eltérőek lehetnek, ezért minden egyes kriptoeszközt lekövető ETP megvétele előtt érdemes alaposan áttanulmányozni az adott termékhez kibocsátott tájékoztatót, illetve a Kripto ETP-k alábbi általános terméktájékoztatóját.

Kripto ETP Átalános terméktájékoztató

Kriptopiaci befektetés ETP-k segítségével

Milyen kockázatokat rejthetnek magukban a Kripto ETP-k?

Figyelem: Mielőtt befektetnél a termékbe, fontos, hogy tisztában légy a vele járó kockázatokkal:

Kriptoeszközökben rejlő kockázatok:
  • A kriptoeszközök ára jellemzően rendkívül volatilis
  • Az ETP mögött álló kriptoeszköz árfolyama hétvégén és munkaszüneti napokon is változhat, míg az ETP-kel csak tőzsdei nyitvatartás alatt lehet kereskedni
  • Szabályozói kockázat: mivel még fiatal eszközosztályról beszélünk, a szabályozás még nem feltétlenül követte le, illetve gyorsan változhat
  • A nagy volatilitás miatt akár tőzsdei korlátozásó intézkedések bevezetése
  • Erősen korrelál a teljes eszközosztály, illetve jelentős tényező az aktuális piaci bizalom a kriptoeszközök felé
  • Rendkívüli eseményekre jellemzően nagyobb kilengésekkel reagál, mint a hagyományos eszközosztályok
Kripto ETP kibocsátójával kapcsolatos kockázatok:
  • Piaci kockázat: a piaci mozgások akár veszteséget is okozhatnak a kibocsátónak még teljes lefedezettség esetén is
  • Hitelkockázat: a termékekre nem vállal garanciát harmadik fél, így a befektetőnek járó kifizetés a kibocsátó fizetési képességének függvénye
  • Működési kockázat, mely negatív hatással lehet termékei árfolyamára és fizetési képességére is
  • Üzleti kockázat: a kibocsátó olyan tőle kívülálló események kockázatainak is ki van téve, melyek reputációját vagy jövedelmezőségét befolyásolhatják akár rontva a termék árfolyamát és a kibocsátó fizetési képességét is
ETP termékkel kapcsolatos kockázatok:
  • Kiemelten fontos az adott termék működésének ismerete
  • Tőkevédelem hiánya
  • Másodpiaci kockázat azzal, hogy az ETP-k nem minden esetben követik tökéletesen a mögöttes termékek teljesítményét; az eltérés nagysága nagyban függ az adott alap által terhelt költségektől, piaci volatilitástól és likviditástól
  • Előfordulhat, hogy egy kereskedési hely kivezeti a terméket
  • Devizakockázat: mivel a legtöbb kriptoeszköz tranzakció amerikai dollárban zajlik, így az USD árfolyamváltozása kihatással lehet a más devizában jegyzett ETP-kre

Az Erste Csoport kripto eszközökkel kapcsolatban semmilyen esetben sem nyújt befektetési tanácsadást.

Kripto ETP befektetés az Ersténél

Kripto ETP-be fektetni tudsz NetBrokeren keresztül a Tőzsdei Kereskedés menüpontban a Xetra-Frankfurt piacon választva, ahol rá is tudsz szűrni a kripto termékekre. Kereskedés előtt azonban szükséges elfogadnod a Kripto ETP kockázatfeltáró nyilatkozatot, melyet a Szerződések, adatmódosítás menüpontban találsz.

Ugrás a NetBrokerhez

Továbbá lehetőség van üzletkötőinken keresztül is kereskedni Kripto ETP-kel. Ehhez szintén szükséges elfogadnod a Kripto ETP kockázatfeltáró nyilatkozatot, mielőtt kereskednél.

Pro tipp

Pro tipp

Kedvező adózás érdekében vásárold befektetéseidet Tartós Befektetési Számlára (TBSZ). Részletekért kattints a linkekre:

Adózási tudnivalók

A tőzsdén kötött ügyletek ellenőrzött tőkepiaci ügyletnek minősülnek. Az ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelem után a nyereségadó mértéke 15%.

Ellenőrzött tőkepiaci ügyletek esetén adólevonásra és megállapításra a kifizető részéről nem kerül sor, azt a magánszemélynek önadózással kell majd a vonatkozó évi adóbevallásával teljesítenie. Ellenőrzött tőkepiaci ügyletek esetén az ügyleteken elszenvedett veszteség is elszámolható ezen ügyleteken elért nyereséggel szemben és az eredményt éves szinten, adóévre vonatkozóan kell megállapítani: így ez esetben jövedelemnek az adóévben, pénzben elszámolt ellenőrzött tőkepiaci ügyleti nyereségek együttes összegének a magánszemélyt terhelő, adóévben pénzben elszámolt ellenőrzött tőkepiaci ügyleti veszteségek együttes összegét meghaladó rész tekinthető. Kérjük, ne feledje, hogy e termékek eredményével kapcsolatosan Önnek adóbevallást kell készíteni és Ön az, akinek az adót be is kell fizetnie. Társaságunk a jogszabályi rendelkezések értelmében adó megállapítására, levonására és befizetésére ezen ügyletek esetében nem köteles.Az ellenőrzött tőkepiaci ügyletek után ugyanúgy kell adózni, függetlenül attól, hogy azt magyar tőzsdén, forintban, vagy külföldi tőzsdén devizában végezte az adózó. Az adóbevallásban a realizált jövedelmet minden esetben forintban kell feltüntetni. A nyereség forintra váltását a tranzakció egyes lábainak elszámolás napján érvényes hivatalos MNB devizaárfolyamok alapulvételével kell elvégezni.

2008. január 1-jétől az Szja. törvény lehetőséget biztosít adókiegyenlítésre. Mindez azt jelenti, hogy a befektető az adóév és az azt megelőző két adóév viszonylatában az elszenvedett veszteségét szembeállíthatja ugyanezen időszakban elért nyereségével. Ez akként is történhet, hogy a korábban szerzett nyereségét csökkentheti a később elért veszteségével és visszaigényelheti ennek erejéig a befizetett adóját. A nyereségek és veszteségek figyelembevétele 3 adóév viszonylatában, tehát ellenőrzött tőkepiaci ügyleteknél az alábbiak szerint történhet:A korábbi évek veszteségeit szembe lehet állítani a későbbi nyereséggel. Ezen kívül a korábbi évek nyereségeit is szembe lehet állítani a későbbi évek veszteségével. Ez pedig azt eredményezi, hogy az előző két évben befizetett tőzsdei/ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó árfolyam-nyereségadóból - a veszteség erejéig - visszaigényelhető a befizetett adó összege, a fennmaradó veszteség pedig 3 adóév tekintetében továbbgörgethető.

ETP ügyletek nyugdíj-előtakarékossági (NYESZ-R) számlára köthetők. A NYESZ-R számlára vonatkozó konstrukcióról, annak előnyeiről, adózási sajátosságairól további információt talál honlapunkon (https://www.erstemarket.hu/oldalak/nyugdij-elotakarekossagi-szamla).ETP ügyletek Tartós Befektetési Számlán (TBSZ) köthetők. A TBSZ számláról, annak előnyeiről, ill. adózási sajátosságairól további információt talál Társaságunk honlapján (https://www.erstemarket.hu/oldalak/tbsz-szamla-nyitas).

A személyi jövedelemadóról szóló törvény a tájékoztató elkészítésekor hatályos szabályai szerint befektetési szolgáltatóval kötött tartós befektetési szerződés keretében történő befektetés esetén, a befektető az SZJA törvényben foglaltaknak megfelelő feltételekkel a törvényben meghatározott kedvezményes adózási szabályokat alkalmazhatja

A fenti információk nem teljes körűek és a változtatás jogát az Erste Befektetési Zrt. fenntartja. A jelen marketingközlemény tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak. A leírtak célja kizárólag általános információk megismertetése a befektetőkkel. A Termékeinkkel kapcsolatos további információkat Üzletszabályzatunk is tartalmazza, amely elérhető az Erste Befektetési Zrt. honlapján (www.ersteinvestment.hu).

Kérjük, hogy befektetési döntésed meghozatala előtt óvatosan mérlegeld befektetése tárgyát, kockázatát, díjait, a számlavezetéshez kapcsolódó díjakat, költségeket és a befektetésekből származó esetleges károkat. Az Erste Befektetési Zrt. tevékenységi engedélyének száma: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002, tőzsdetagsággal a Budapesti Értéktőzsdén rendelkezik.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben