MOL - Long | olaj- és gázipar | ||||
Belépési pont: | piaci | Kiszállási pont: | 25.900 | Stop-loss: | 18.600 |
Tegnap este a CEZ gyorsított könyvépítéses módszerrel eladta a könyveiben levő 7,65 millió MOL részvényt 18.700 forintos árfolyamon, ami a tegnapi záróárhoz képest 7,5%-os diszkontot jelent. A cég azt is elmondta, hogy csak minősített befektetőknek adott a részvényekből, vagyis nagy valószínűséggel stabil kezekbe kerültek a részvények. Ez pedig kedvező beszállási lehetőséget jelenthet.
Gyorsított könyvépítéssel adtak el MOL részvényeket
Azzal, hogy a CEZ értékesítette MOL csomagját, egy jelentős tehertől szabadultak meg a MOL részvényesek, hiszen tudható volt, hogy a MOL részvényekre átváltható CEZ kötvények miatt ez a 7,65 millió darab MOL részvény a következő hónapokban ilyen vagy olyan formában, de piacra fog kerülni. Ez az eladói félelem pedig folyamatosan fékezte a MOL-t, mely így alulteljesítő volt a régiós szektortársakhoz képest, ahogy azt a lenti grafikon is jól mutatja.
Január óta a meghatározó régiós olajcégek jelentős emelkedést tudtak felmutatni, miközben a MOL még enyhén veszített is értékéből az átváltható CEZ kötvények nyomása miatt.
Forrás: Bloomberg, Erste
A tranzakció a CEZ szemszögéből:
A gyorsított könyvépítésével párhuzamosan a CEZ kezdeményezte az átváltható kötvények visszavásárlását 109%-on, amelyek a tulajdonosokat MOL részvények lehívására jogosítják 19.000 forint körüli árfolyamon. Így gyakorlatilag 20.700 forintos „MOL részvényekkel” fizeti ki a kötvénytulajdonosokat, miközben ő 18.700 forintot kap egy részvényért.
Ez valamivel több, mint 1,3 milliárd koronával kevesebb bevételt eredményez neki (kicsivel több, mint 2 korona részvényenként), mintha nem csinált volna semmit, azaz a kötvénytulajdonok lehívták volna az opciójukat és / vagy MOL részvényekben fizettek volna. Hasonló veszteségre akkor számíthatott volna a CEZ, ha 17.000 forintra, azaz 17%-kal esett volna a MOL részvény árfolyama a július végi kötvény kifutásig. Éppen ezért a lépés számunkra és valószínűleg a piac számára is meglepő volt, hiszen ezt eléggé kis valószínűségű eseménynek tarjuk. Ez azonban már legyen a CEZ részvényesek gondja.
Olcsónak számít a MOL
A mostani tranzakció nem változtatta meg a cég fundamentumait és a régiós szektortársakhoz képest kimondottan olcsónak számít a MOL, hiszen a 2017-2019-es időhorizonton EV/EBITDA alapon mintegy 16-18%-os diszkonttal forog a régiós szektortársakhoz képest. Még a 2017-es EBITDA konszenzus alapján is 5-ös EV/EBITDA értékeltség alatt forognak a részvények, ami abszolút értelemben sem számít magasnak.
Forrás: Bloomberg, Erste
Előrejelzésünk szerint a régiót jellemző relatíve magas finomítói marzsok továbbra is fennmaradhatnak, hiszen az olajárban nem várható robbanásszerű emelkedés. A jó marzsok pedig magasan tarthatják a finomítói tevékenység eredményét is, így az eredmény szempontjából negatív hatásokat nem látunk.
Hosszútávú pozitív hatások
A CEZ eladásának hatására 7 százalékponttal növekvő közkézhányad a közeljövőben azt eredményezheti, hogy a MOL súlya növekedhet a különböző indexben (pl. MSCI, CECE, BUX, stb.), ami pozitív lehet az árfolyamra, hiszen az alapkezelők és ETF-ek emiatt „kénytelenek” MOL részvényt vásárolni, hogy ne térjenek el a benchmarktól. Így időről-időre további vételek érkezhetnek az intézményi befektetők részéről is. Ezt a folyamatot segítheti a tervezett 1:8 arányú részvényfelaprózás is, ami a forgalom növekedését okozhatja.
Technikai kép
Forrás: Bloomberg, Erste
Az olajpapír január eleje óta a 20.000-21.200 forint közötti sávban araszol. Ma nyitásban a 20.000 forintos támaszra esett az árfolyam, majd innen elindult lefelé a kurzus. A következő támasz 19.000 forintnál húzódik.
Bár nagyobb a mozgástér lefelé, csak átmeneti lejtmenetre számítunk, a tavalyi év eleje óta tartó erős emelkedő trend miatt a technikai kép pozitív, ezért a mai technikai jellegű esést és a mai átmeneti korrekciót vételekre érdemes használni. A stop-loss szintet az említett 19.000 forintos támasz és a gyorsított könyvépítésben kialakult 18.700 forintos árfolyam alá, 18.600 forintra érdemes tenni, míg célárfolyamnak a fundamentális alapon meghatározott 12 hónapos intézményi célárunk 25.900 forintos értékét jelöljük meg.
A fenti paraméterekkel nyitott pozíció hozam-kockázat aránya kimondottan magas, meghaladja az 5:1-es arányt is, igaz ezzel összhangban relatíve hosszú távra is szól.
Összefoglalás
A gyorsított könyvépítés miatti árfolyamesést kimondottan jó beszállási pontnak tartjuk. A MOL részvények értékeltsége kedvező, és azáltal, hogy a piacon már értékesítésre került a 7,65 millió darab részvény, egy jelentős tehertől szabadult meg a MOL, hiszen a befektetőket már hónapok óta aggasztotta, hogy ez a részvénymennyiség mikor kerül a piacra.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében. Jelen dokumentum a rá irányadó jogszabályok alapján marketing közleménynek minősül, nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
- Az Erste Befektetési Zrt. felügyeleti szerve a Magyar Nemzeti Bank.
- Az ajánlást az Erste Befektetési Zrt. a kibocsátóval nem közölte.
- Az elemzésben közölt információk forrását az adott grafikon vagy táblázat alatt külön jelezzük.
Az elemzés készítése során használt módszertannal, értékeléssel, valamint a becslés, előrejelzés, célárfolyam készítésekor használt feltételezésekkel kapcsolatos további információkat az Elemzési hirdetményben találhat. Az Elemzési hirdetmény ezen túlmenően magyarázatot ad az ajánlások (Long, Short) jelentésére.
Az ajánlás a következő időtartamra (befektetési időtartam) vonatkozik: Az ajánlás a célárfolyam teljesüléséig, vagy a stop-loss aktiválódásáig érvényes.
Az ajánlás tervezett aktualizálása: Társaságunk az általa korábban kiadott elemzéseket külön nem aktualizálja.. Erre tekintettel, kérjük vegye figyelembe a fent megjelölt befektetési időtartamot, amelyre ajánlásunk vonatkozik.
Kockázati figyelmeztetés: Felhívjuk figyelmét arra, hogy az értékpapírokba történő befektetés különböző kockázatokat hordoz magában, ezért befektetési döntése meghozatala előtt körültekintően értékelje az egyes értékpapírok termékparamétereit! Társaságunknál elérhető termékekről részletes tájékoztatás – mely tartalmazza az adott termékekben rejlő kockázatokat is – a weboldalunkon található Erste Market Dokumentumok – Erste Market anyagokban érthető el. A társaságunk által terjesztett befektetési ajánlások listája a következő helyen érhető el, ugyanitt megtalálhatók az adott instrumentumra esetlegesen adott korábbi ajánlások is.
Összeférhetetlenségi nyilatkozat
A Társaság képviselői és alkalmazottai a törvények által lehetővé tett mértékben a Vállalat értékpapírjaiban pozícióval (vagy a Vállalattal kapcsolatos opciókkal, warrantokkal vagy jogokkal, vagy a Vállalat pénzügyi eszközeiben vagy más értékpapírjaiban érdekeltséggel) rendelkezhetnek. Továbbá a Társaság, annak társult vállalatai, képviselői és alkalmazottai befektetési banki szolgáltatásokat ajánlhatnak fel a Vállalatnak. Társaságunk minden szükséges lépést megtesz az érdekellentétek lehető legteljesebb elkerülése érdekében. E cél megvalósítása érdekében - többek között - ún. kínai falak kerültek felállításra, amelyek elválasztják az üzleti és elemzési területet. A kínai fal tényleges és virtuális korlátok felállítását jelenti az információáramlás korlátozása, adott esetben megtiltása érdekében (például: fizikai elválasztás, informatikai elválasztás). Ezen kívül korlátozzuk és nyomon követjük munkavállalóink saját számlás kereskedését. A befektetési ajánlások tekintetében az összeférhetetlenség megelőzésére és elkerülésére létrehozott belső szervezeti és igazgatási megoldások, valamint információs korlátok leírása az Elemzési hirdetményben található.
Az Erste Befektetési Zrt. folyamatosan nyomon követi az ajánlásban foglalt kibocsátókkal kapcsolatos összeférhetetlenségi eseteket. Az azonosított összeférhetetlenségi esetekről és kezelésükről az alábbiakban tájékozódhat.