A kapzsiság és hatalmi megalománia sújtotta világunkban, amikor a nagyhatalmi játszmák során borul az egyezményeken, kölcsönös előnyökön nyugvó világrend, az Európai Unió egymás után köti a szabadkereskedelmi megállapodásokat – a Mercosurtól az Egyesült Államokon át Ausztráliáig. A kérdés azonban egyre élesebben merül fel: ezek az egyezmények valóban erősítik az európai – és benne a magyar – mezőgazdaságot, élelmiszeripart vagy inkább új kockázatokat hoznak? Míg az USA keményen, támadólag halad célja felé, addig Kína a softpower terjeszkedést választotta. Az EU a hagyományosnak számító módszerrel élve, vajon le tud ülni az asztalhoz, vagy csak a menüben fog szerepelni?
A szabadkereskedelmi megállapodások mögött egyértelmű geopolitikai kényszer húzódik meg. A világgazdaságban egyre inkább az USA és Kína – illetve a BRICS-országok – határozzák meg az erőviszonyokat, miközben az Európai Unió mozgástere szűkül. Az USA–Kína meccsen egyre kevesebb lap jut az EU-nak, ezért az Uniónak újra kell pozícionálnia magát. Ennek egyik eszköze a gazdasági tömbösödés, vagyis a szabadkereskedelmi egyezmények bővítése. Ezen egyezmények révén az EU Dél-Amerika, India, Indonézia, Kanada és Ausztrália bevonásával egy globális, közel 2,5 milliárd fős gazdasági térséghez kapcsolódik, ami elméletben komoly piaci lehetőségeket jelent.
Mit hoz az EU–Ausztrália megállapodás?
A legfrissebb egyezmény az EU és Ausztrália között született. Az EU elsődleges célja itt a kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés, például lítiumhoz, alumíniumhoz vagy mangánhoz – ezek kulcsfontosságúak az ipar és az energiaszektor számára, illetve csökkentik a Kínától való függésünket. Mezőgazdasági szempontból ugyanakkor korlátozottabbak az előnyök. Az EU főként feldolgozott termékek – sajtok, borok, csokoládé – exportjában reménykedhet, miközben az importoldalon érzékeny termékek jelennek meg. A marhahúsnál például kvótás, vámmentes importot engednének – Ausztrália esetében mintegy 30 ezer tonnát. Emellett juh- és kecskehús, cukor, rizs és tejtermékek is érintettek lehetnek.
Mercosur: a legnagyobb agrárvita
A Mercosur-megállapodás kapta a legélesebb kritikákat, többek között a dél-amerikai marhahús importja miatt. Itt 99 ezer tonnás vámmentes kvóta szerepel, ami komoly versenyt jelenthet az európai termelőknek. A probléma gyökere nemcsak a mennyiség, hanem a termelési feltételek különbsége. Más szabványok szerint, lazább feltételek mellett előállított termékek érkezhetnek az EU piacára, ami versenyhátrányt okozhat az európai gazdáknak. Az EU ezt kvótákkal, árfigyeléssel és szigorúbb határellenőrzéssel próbálja kezelni, de a kockázat így is fennáll.
EU–USA: kényszerű megállapodás
Külön kategóriába sorolnám az EU–USA egyezményt, mert ez inkább védekező jellegű, és kevésbé a kölcsönös előnyökön alapul. Ez egy kényszeres megállapodásnak tűnik számomra, míg a többi inkább stratégiai építkezés.
Az agrárium a mérleg másik serpenyőjében
Bár a szabadkereskedelmi megállapodások alapelvei – a piacbővítés és a gazdasági együttműködés – helyesek, komoly aránytalanság figyelhető meg. Ezeknek az egyezményeknek jellemzően ipari (gép-, jármű-, vegyipari) túlsúlya van, miközben a másik oldalon a mezőgazdaság kerül veszélybe. A mérleg másik serpenyőjében az agráriumot találjuk, nem túl jó pozícióban. Az EU egyik legnagyobb hiányossága, hogy miközben megnyitja piacait, nem erősíti kellőképpen saját gazdáinak versenyképességét. Ez így féllábas: nyitjuk a piacot, közben nehezítjük a saját termelőink helyzetét.
Versenyképesség nélkül nincs siker
A szabadkereskedelmi megállapodások csak akkor szolgálják valóban az európai agrárium érdekeit, ha az EU párhuzamosan erősíti a gazdák pozícióit.
Ez magában foglalná:
- a beruházások támogatását,
- az adminisztráció csökkentését,
- és a versenyképesség javítását.
A jelenlegi tervek szerint azonban inkább ennek az ellenkezője látszik.
Egyre nagyobb kompromisszumok
A megállapodások másik árnyoldala, hogy az EU kénytelen engedményeket tenni saját szabályozási rendszerében is. A tömbösödés ára, hogy az EU részben feladja az olyan elveit, mint a mezőgazdaság és a klímavédelem szigorú megközelítése, amikor olyan térségek áruinak enged nagyobb piac hozzáférést, amelyek ezen elveket nem tartják magukénak. Ehhez képest csak egy kis színes, hogy az Ausztráliával kötendő megállapodás engedményeket kíván adni az olyan földrajzi áruvédett elnevezések használatának tiltása alól, mint a feta vagy a parmezán a szigetországban.
Emellett a szigorú környezetvédelmi és élelmiszerbiztonsági elvárások is relativizálódhatnak, ha az EU olyan partnerekkel köt megállapodást, amelyek nem azonos szabályok szerint termelnek.
Összegzés: szükséges, de kockázatos nyitás
Az EU szabadkereskedelmi politikája tehát egyszerre jelent lehetőséget és kockázatot. Miközben új piacok nyílnak meg az európai gazdaság előtt, a mezőgazdaság egyre inkább a kompromisszumok területévé válik.
A kérdés a következő években az lesz, hogy az unió képes lesz-e megtalálni az egyensúlyt a globális nyitás és a saját agrárszektorának védelme között.
Higgy magadban és indíts Erste Future befektetést!
Címlapkép: Canva
