OTP - 2024/54w - heti
Az elmúlt hetekben nagyot változott az OTP grafikonjának képe.
Az erős fordulós jelzések és alakzatok ellenére a korábbi elemzésben a teljes képről azt a következtetést vontuk le, hogy a tetőről indult esés csak kisebb korrekció és a támaszról északi fordulatot vártunk. A várakozásaink teljesültek, a rövid esést követően a fordulat bekövetkezett, a támasz megfogta az esést, északnak fordult az árfolyam, majd pedig az - osztalékkal módosított - árfolyam új csúcsra futott.
A várakozásoknak megfelelően a „Bearish Engulfing” gyertyaformáció a statisztikai esélyekkel szemben besült, nem hozott lényeges fordulatot (kontextusa nem volt megfelelő). Az indikátorképek jelzése, mely szerint a korrekció után újabb csúcsra fut az árfolyam bekövetkezett. A korábbi sáv teteje támaszként viselkedett, megfogta az esést, a bearish elképzelések előtt nem nyílt meg az út. A jelzett „Rising Wedge” formációból kioldalazott az árfolyam, majd az elmúlt hetekben alulról – de új csúcsra futva – visszatesztelte az alakzatot . A short konfiguráció is besült, nem érte el a célárat (ahogy a várakozásaink szóltak).
Korábbi hetes idősíkú elemzés elérhetősége: OTP - 2024/38w -heti
Mindezek után jutottunk el az aktuális képhez. Az elmúlt időszakban a trend - a korrekciónak is köszönhetően tovább gyengült - az indikátorok alapján már esély nyílhat alacsonyabb idősíkon egy trendfordulatra vagy nagyobb trendszinten egy korrekció megindulására. Esély mutatkozik egy dupla fordulós divergencia kialakulására, azonban fordulós jelzés, mely minimális elvárás, még nem jelent meg a charton. Az árfolyam elért egy lehetséges célzónát, melyből a déli irányú mozgás megindulhat.
Egy korrekció kialakulásának esetében az induló mozgás lehet nagyon erős, ami ezen a trendszinten azt is jelentheti, hogy számítani lehet akár arra is, hogy az elindulás akár 1-2 ezer pontos gyors mozgást hoz.
Összefoglalva: Lehetséges célár környékén a piac, az indikátorok támogathatják a közeljövőben egy jelentősebb fordulat megindulását, mely hirtelen, erős déli irányú elmozdulással is járhat. Ezen a trendszinten és idősíkon meginduló hirtelen, erős mozgás sok esetben fundamentális hírrel jár együtt, ezekre a közeljövőben érdemes kiemelt figyelmet fordítani.
A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.
A BRAD az Erste Befektetési Zrt. ügynöke.
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében. Jelen dokumentum a rá irányadó jogszabályok alapján marketing közleménynek minősül, nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
- Az Erste Befektetési Zrt. felügyeleti szerve a Magyar Nemzeti Bank.
- Az ajánlást az Erste Befektetési Zrt. a kibocsátóval nem közölte.
- Az elemzésben közölt információk forrását az adott grafikon vagy táblázat alatt külön jelezzük.
Az elemzés készítése során használt módszertannal, értékeléssel, valamint a becslés, előrejelzés, célárfolyam készítésekor használt feltételezésekkel kapcsolatos további információkat az Elemzési hirdetményben találhat. Az Elemzési hirdetmény ezen túlmenően magyarázatot ad az ajánlások (Long, Short) jelentésére.
Az ajánlás a következő időtartamra (befektetési időtartam) vonatkozik: Az ajánlás a célárfolyam teljesüléséig, vagy a stop-loss aktiválódásáig érvényes.
Az ajánlás tervezett aktualizálása: Társaságunk az általa korábban kiadott elemzéseket külön nem aktualizálja. Erre tekintettel, kérjük vegye figyelembe a fent megjelölt befektetési időtartamot, amelyre ajánlásunk vonatkozik.
Kockázati figyelmeztetés: Felhívjuk figyelmét arra, hogy az értékpapírokba történő befektetés különböző kockázatokat hordoz magában, ezért befektetési döntése meghozatala előtt körültekintően értékelje az egyes értékpapírok termékparamétereit! Társaságunknál elérhető termékekről részletes tájékoztatás – mely tartalmazza az adott termékekben rejlő kockázatokat is – a weboldalunkon található Erste Market Dokumentumok – Erste Market anyagokban érthető el. A társaságunk által terjesztett befektetési ajánlások listája a következő helyen érhető el, ugyanitt megtalálhatók az adott instrumentumra esetlegesen adott is.
Összeférhetetlenségi nyilatkozat
A Társaság képviselői és alkalmazottai a törvények által lehetővé tett mértékben a Vállalat értékpapírjaiban pozícióval (vagy a Vállalattal kapcsolatos opciókkal, warrantokkal vagy jogokkal, vagy a Vállalat pénzügyi eszközeiben vagy más értékpapírjaiban érdekeltséggel) rendelkezhetnek. Továbbá a Társaság, annak társult vállalatai, képviselői és alkalmazottai befektetési banki szolgáltatásokat ajánlhatnak fel a Vállalatnak. Társaságunk minden szükséges lépést megtesz az érdekellentétek lehető legteljesebb elkerülése érdekében. E cél megvalósítása érdekében - többek között - ún. kínai falak kerültek felállításra, amelyek elválasztják az üzleti és elemzési területet. A kínai fal tényleges és virtuális korlátok felállítását jelenti az információáramlás korlátozása, adott esetben megtiltása érdekében (például: fizikai elválasztás, informatikai elválasztás). Ezen kívül korlátozzuk és nyomon követjük munkavállalóink saját számlás kereskedését. A befektetési ajánlások tekintetében az összeférhetetlenség megelőzésére és elkerülésére létrehozott belső szervezeti és igazgatási megoldások, valamint információs korlátok leírása az Elemzési hirdetményben található.
Az Erste Befektetési Zrt. folyamatosan nyomon követi az ajánlásban foglalt kibocsátókkal kapcsolatos összeférhetetlenségi eseteket. Az azonosított összeférhetetlenségi esetekről és kezelésükről az alábbiakban tájékozódhat.