GBP/HUF - LONG | Deviza | ||||
Belépési pont: | piaci | Kiszállási pont: | 379 | Stop-loss: | 355,1 |
A brit népszavazás óta zuhant a devizapár árfolyama, a legutóbbi brit kamatdöntő ülés pedig csak ráerősített erre az irányra. Két héttel ezelőtt azonban megérkezett a fordulat, és úgy tűnik, hogy komolyabb korrekció következhet a devizapárban.
Intenzív csökkenés volt az elmúlt két hónapban a devizapárban, a brit népszavazás indította el a lavinát az árfolyamban. Az addig oldalazó kurzus 410 forintról kezdett el zuhanni, és augusztus közepén már 344 forintot súrolta a kurzus. Ekkor jött el a fordulat, és azóta is emelkedik az árfolyam. A devizapár már áttörte a csökkenő trendvonalat és a 20 napos mozgóátlagot is sikerült leküzdenie. A 365 forintnál húzódó 30 napos mozgóátlag még ellenállást jelenthet, de komolyabb szint csak 379 forintnál húzódik.
Eljött az ideje a vételi pozícióknak, 355,1 forintra helyezett stop-loss megbízás mellett. Célárfolyamnak pedig 379 forintot jelöljük meg, első körben ezt a szintet tesztelheti vissza a devizapár.
A forint egyelőre nem tud gyengülni az euróval szemben, de hamarosan megérkezhet a fordulat. Az EUR/HUF devizapárt jelenleg a 309,3-as támasz tartja, ha erről a szintről nem sikerül visszapattannia a kurzusnak, akkor lejöhet 308,5-ig, ahol már a fordulós jelzéseket kell majd keresni. Közel járhatunk már a forinterősödés végéhez, egy fordulós jelzéssel pedig a GBP/HUF árfolyama is lökést kapna.
Csökkenő kamatelőny
A 3 hónapos magyar és német államkötvények közötti hozamkülönbözet nagyot esett az utóbbi hónapokban. A jegybank júliusban jelentette be, hogy átalakítja az eszköztárát, ami azt jelenti, hogy limitálni fogják a 3 hónapos jegybanki betétben elhelyezhető összeget. Ezt követően megnőtt a kereslet a rövid államkötvények iránt, ez pedig hozamcsökkenést okozott. A forint kamatelőnye 1,3%-ra esett, amely új lokális mélypontot jelent. Ez pedig a forint vonzerejére is hatással lehet, vagyis limitált a további erősödés.
Megtorpant a font gyengülése
A brit jegybank nemrégiben tartotta kamatdöntő ülését. 2009 óta először újra kamatot vágott 0,5%-ról 0,25%-ra, a várakozásoknak megfelelően. Továbbá a 375 milliárd fontos eszközvásárlási programot kibővítették 60 milliárd fonttal, ami már meglepetést okozott, ugyanis az elemzők nagy része ezzel még most nem kalkulált, aki igen, az is maximum 25-50 milliárd font közötti összeggel. A következő ülések alkalmával a jegybank indikációja szerint újabb kamatvágás(ok) jöhetnek, de negatív kamatszinttel nem kell számolnunk, ezt Mark Carney jegybankelnök is megerősítette.
A font sokat gyengült a brit népszavazás óta, és erre még a kamatdöntő ülés is rátett egy lapáttal. Augusztus közepén már három éves mélyponton járt a brit fizetőeszköz, azóta viszont korrigál az árfolyam. A további potenciális kamatvágásokat már részben beárazta a piac.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében. Jelen dokumentum a rá irányadó jogszabályok alapján marketing közleménynek minősül, nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
- Az Erste Befektetési Zrt. felügyeleti szerve a Magyar Nemzeti Bank.
- Az ajánlást az Erste Befektetési Zrt. a kibocsátóval nem közölte.
- Az elemzésben közölt információk forrását az adott grafikon vagy táblázat alatt külön jelezzük.
Az elemzés készítése során használt módszertannal, értékeléssel, valamint a becslés, előrejelzés, célárfolyam készítésekor használt feltételezésekkel kapcsolatos további információkat az Elemzési hirdetményben találhat. Az Elemzési hirdetmény ezen túlmenően magyarázatot ad az ajánlások (Long, Short) jelentésére.
Az ajánlás a következő időtartamra (befektetési időtartam) vonatkozik: Az ajánlás a célárfolyam teljesüléséig, vagy a stop-loss aktiválódásáig érvényes.
Az ajánlás tervezett aktualizálása: Társaságunk az általa korábban kiadott elemzéseket külön nem aktualizálja.. Erre tekintettel, kérjük vegye figyelembe a fent megjelölt befektetési időtartamot, amelyre ajánlásunk vonatkozik.
Kockázati figyelmeztetés: Felhívjuk figyelmét arra, hogy az értékpapírokba történő befektetés különböző kockázatokat hordoz magában, ezért befektetési döntése meghozatala előtt körültekintően értékelje az egyes értékpapírok termékparamétereit! Társaságunknál elérhető termékekről részletes tájékoztatás – mely tartalmazza az adott termékekben rejlő kockázatokat is – a weboldalunkon található Erste Market Dokumentumok – Erste Market anyagokban érthető el. A társaságunk által terjesztett befektetési ajánlások listája a következő helyen érhető el, ugyanitt megtalálhatók az adott instrumentumra esetlegesen adott korábbi ajánlások is.
Összeférhetetlenségi nyilatkozat
A Társaság képviselői és alkalmazottai a törvények által lehetővé tett mértékben a Vállalat értékpapírjaiban pozícióval (vagy a Vállalattal kapcsolatos opciókkal, warrantokkal vagy jogokkal, vagy a Vállalat pénzügyi eszközeiben vagy más értékpapírjaiban érdekeltséggel) rendelkezhetnek. Továbbá a Társaság, annak társult vállalatai, képviselői és alkalmazottai befektetési banki szolgáltatásokat ajánlhatnak fel a Vállalatnak. Társaságunk minden szükséges lépést megtesz az érdekellentétek lehető legteljesebb elkerülése érdekében. E cél megvalósítása érdekében - többek között - ún. kínai falak kerültek felállításra, amelyek elválasztják az üzleti és elemzési területet. A kínai fal tényleges és virtuális korlátok felállítását jelenti az információáramlás korlátozása, adott esetben megtiltása érdekében (például: fizikai elválasztás, informatikai elválasztás). Ezen kívül korlátozzuk és nyomon követjük munkavállalóink saját számlás kereskedését. A befektetési ajánlások tekintetében az összeférhetetlenség megelőzésére és elkerülésére létrehozott belső szervezeti és igazgatási megoldások, valamint információs korlátok leírása az Elemzési hirdetményben található.
Az Erste Befektetési Zrt. folyamatosan nyomon követi az ajánlásban foglalt kibocsátókkal kapcsolatos összeférhetetlenségi eseteket. Az azonosított összeférhetetlenségi esetekről és kezelésükről az alábbiakban tájékozódhat.