Tiszta alappal

• Úgy látom, hogy ez a nyitottság a legjobb alkalom arra, hogy megalkossuk közös jövőképünket, a Középtávú Magyar Agrárstratégiát. Ehhez egy szakmai konszenzuson alapuló jövőképre van szükség. Arra, hogy egy irányba, koordináltan fejlesszünk, piaci kilátásokhoz, fogyasztói elvárásokhoz illeszkedően. Minden eszközünk és tudásunk meg van ehhez, kivéve az együttműködést. Ezt kell most kialakítani, illetve felülni a választások kapcsán kialakult hullámra. Agrárstratégia kell, méghozzá olyan, ami illeszkedik a nemzetgazdasági stratégiába. El kell érni, hogy például ne szülessenek ipari, infrastrukturális beruházási döntések az agrárium nélkül. Nem bánhatunk többé pazarlóan természeti erőforrásainkkal, különösképpen a termőfölddel. A talajállapot, a termőképesség javítása támogatási feltétellé kell váljon.
• Évtizedes piaci tapasztalatom alapján azt állítom, hogy a jövő fogyasztójának elvárásai, a piaci folyamatok irányai előre láthatóak. Azon rések betöltésére, amelyek - a belföldi önellátáson (mint kiemelt stratégia célon) túl – meghatározhatók, adottságaink kedvezőek, de kihasználatlanok.
• Nem kétséges, a támogatási rendszer az, amelyen keresztül a leghatékonyabban lehet a közös célok felé mozdítani a szektort. Az általános jogok mentén történő pénzosztások helyett célzott, az integrálódást, a fenntarthatóságot, a tudástranszfert erősítő támogatási rendszert kell kialakítani. Olyan hálózatokat támogatni, amelyek - a fentieken túl – magas minőségű, versenyképes, az egészséges életmódot támogató élelmiszereket állítanak elő. Ezen fogalmakat tisztázni, pontosan leírni, mérni kell, illetve a Magyar Élelmiszerkönyvben kereteket adni nekik. A rendszerben való gondolkodás és részvétel az egyetlen lehetőség a magyar agrárium számára a fenntartható fejlődésre.
• Stratégiai céljaink eléréséhez nélkülözhetetlen európai szövetségesek, partnerek szerzése. Aktív brüsszeli érdekképviseletre, régiós partnerségre van szükség.
• Ugyanezen célból a honi társadalmi elfogadottságra, az agrárium komplex társadalmi szerepének elismerésére, a hazai termékek preferálására nagy hangsúlyt kell helyezni.
• A piaci életképesség vizsgálata a fejlesztések támogatása során is egy olyan tényező, amely a stratégia végrehajtását szolgája, és már a kiírásnál egyértelmű elvásárokat fogalmaz meg e téren.
• Ha továbbra is fenn kívánjuk tartani az erős exportorientációt (mert ez is megkérdőjelezhető!) akkor nemzetközi léptékekben kell gondolkodnunk mind a fajtákat, az egységes minőséget, mind szállítási tételeket illetően.
• Olyan komplex fejlesztési programokra van szükség, amelyek a talaj termőképességének növeléséből, a táj működésének visszaállításából kiindulva egészséges talaj-növény-állat-ember elven épülnek fel. Az ehhez szükséges eszközök, technológiák rendelkezésre állnak, sőt gyors ütemben fejlődnek. A modern agrártechnológiák ma már egyszerre szolgálják a fenntarthatósági és a hatékonysági célokat. Alkalmazásuk nem csak szakmai, szemléleti, hanem anyagi kérdés is egyben. E három tényező rendelkezésre állásában kell a szakigazgatásnak segítséget nyújtania.
• Vannak szektorok, amelyek szerkezeti válságban vannak, például a gyümölcskertészet, a szőlő-bor ágazat, és olyanok, amelyben a fejlődés üteme nem tart lépést a piaci igényekkel (pl. juh-, sertésszektor). A szántóföldi növénytermesztés klíma- és piaci válságából a tudáscentrikus együttműködésen, értékláncok kialakításán keresztül vezet a kiút.
• Az élelmiszeripar fejlesztése sem önálló programként kell működjön. Értékláncok komplex, piaci alapú fejlesztésére kell helyezni a hangsúlyt.
• A magyar élelmiszergazdaságnak van pozitív jövőképe, de a hozzá vezető út göröngyös. A szektornak most kell leráznia magáról azt a burkot, ami az elmúlt évtizedekben a támogatások, a kedvezmények miatt kialakult körülötte. Támogatás-politikailag kell szétválasztani a piaci és egyéb célú gazdálkodási kategóriákat.
• Fentiek alapján stratégiai kérdés a piaci ismeretek növelése, piaci elemzések, előrejelzések rendszerének kialakítása.
• A mennyiség kora lejárt, beköszöntött a minőség ideje. Az egészséges életmódot támogató élelmiszerek előállítására egyre kevesebben képesek a világon, miközben a kereslet gyors ütemben nő. E képesség tudás alapú fejlesztése kiemelt stratégiai kérdés. Minőségi mellett mennyiségi alapon csak néhány kiemelt értéklánc rendelkezik tartós nemzetközi potenciállal. Ilyenek például a broiler, a napraforgó, nyúlhús, juhhús, bárány, húsmarha, szója, repce. E lista bővíthető a meglévő és kialakítható értékláncok fejlesztésével, kialakításával.
• Ehhez komplex építkezésre van szükség a piaci információkból és az adottságokból kiindulva.
• Tisztában kell lenni azzal, hogy nemzetközileg értelmezhető élelmiszer márkákkal nem rendelkezünk. Ezek kialakítása nem realitás.
• Stratégiailag a belső piac megerősítésére kell az erőforrásokat koncentrálni. Azonban ezen a piacon is nemzetközi verseny zajlik, nemzetközi versenyképességi igénnyel.
• Átláthatóság, kiegyensúlyozott érdekérvényesítő képességek az értékláncban. Ez a hozzáadott érték-alapú jövedelem-osztozkodás alapja, amit meg kell teremteni. A kiskereskedelem irányában tapasztható torzulás a fejlett világban általános. A hálózatos kiskereskedelem szakmai, jogi, technológiai színvonala kiemelkedik az értékláncból. Mintául szolgál a többi lánctag számára. A megoldás kulcsa nem csak a fogyasztó kezében van. A fentiekben leírt mátrix-szerű, piaci alapú stratégia szükségszerűen vezet az értéklánc elején és közepén lévők - együttműködésen alapuló - pozíció-javulásához, de fontos szerepe van a termék- és pénzáramoknak, a jövedelmek termékszintű átláthatóságának.

Összegezve: Az elmúlt 4-5 évben mindenkihez eljutott az üzenet, mi szerint egy korszak lezárult. Régi segítőink, az időjárás, a talaj, a támogatás, a munkaerő - hogy csak néhányat említsek – cserben hagytak minket, elfogytak, kimerültek. Az alkalmazkodási kényszer kifejezését már elkoptattuk, sokan már meg sem hallják, ha erről beszélünk. Na, nekik már végük van. Ahogy azoknak is, akik mástól várják helyzetük javítását. Vannak viszont csodálatos árnyékugrók közöttünk, akik belátták, hogy egyedül nem megy. Integrációkat építenek, tudókat, felkészült szakembereket gyűjtenek maguk köré, tanulnak, kérdeznek. E kettősség határozott határvonalat alakított ki az agrárium vállalkozásai között. Én, aki egy új alapokon nyugvó agrárstratégia kialakításáért könyörgök már hosszú évek óta, ma már látom e mezsgyét, s hogy ki-ki melyik oldalon van, s főleg ki billeg rajta. Számukra nagyon fontos, hogy megértsék, csak a cselekvő ember juthat át. Az integráció ugrásszerű növelése sok üzemet menthet meg. Ugyanis egy sem felesleges, de nagyon sok a nem életképes. A romló mérlegek, eredménykimutatások, likviditás okozta gyengülésből, lefelé tartó spirálból csak együttműködések mentén lehet kitörni. Nekünk az önellátás megőrzése, kiterjesztése mellett az európai piac igényeire is készülnünk kell, hiszen az EU élelmiszer önrendelkezése rohamosan romlik. Ez csak szervezetten lehetséges. Hangsúlyozni szeretném a magyar agrár értelmiség felelősségét.