OTP - 2024/41 - napi
Az elmúlt időszakban a várakozásoknak megfelelő mozgás érkezett a piacra, intraday idősíkon először napon belül a támaszzóna teteje megfogta az esést, ahonnan emelkedés indult az ellenállási zóna aljához, majd ismét esés érkezett, mely a korábbi támaszzóna aljáig jutott.
A legfontosabb jelzések a piacon, hogy a long irányba mutató konfigurációk nem érnek el a tipikus célárakig, míg a bearish irányba mutatók teljesítik az elvárásokat. Ez a trend végét jelző momentum, ami arra utal, amit egyébként eddig is feltételeztünk, hogy az emelkedés a vége felé jár.
A már triggerelt short konfiguráció másodlagos célára 17305-nél található, a csütörtöki kereskedésben tulajdonképpen ezt már hibahatáron belül teljesítette. A másik short konfiguráció megerősítése megtörtént, annak elsődleges célára 17000 környékén található (60% esély), a „Double Top E&A” még nem érte el a konfirmációs szintet.
A legfőbb kérdés továbbra is az, hogy bent van-e a várt tető, teljesen befejeződött-e az utolsó hullám északi irányba. Erre azonban nem lehet továbbra sem teljes bizonyosságú választ adni. Ahogy az korábban a záró diagonálok esetében is említésre került, sokszor a negyedik alhullám karaktere erős, momentumos esést hoz, ahogy egy bika csapda utáni flat formáció c alhulláma is, mindez teljesen megfeleltethető az elmúlt napokban látott mozgással, alacsonyabb tető pedig még nem alakult ki.
Az árfolyam egy nagyobb támaszzóna előtt áll. A korábbi sáv teteje, a Bollinger szalag alja, SMA50, valamint az eső csatorna teteje a szűk sávban található az árfolyam előtt, mely minimum megállásra, megpattanási kísérletre késztetheti az árfolyamot. A chart és így a belőle származtatott indikátorértékek az osztalékkal módosított adatokat mutatják, ezért eltérést lehet azokról a chartokról vett információkkal, ahol az osztalék mértéke nem került kiigazításra. Az elmúlt évtizedek tapasztalatai azt mutatják, hogy az ilyen chartok használata a végkövetkeztetés és a lehetséges célárak előrejelzése szempontjából pozitív hozadékkal rendelkezik, míg az osztalékkal nem módosított chartok sok esetben csapdába csalhatják az elemzőt és ez által a kereskedőket is.
Összefoglalva: A következő napokban egy lehetséges újabb mélypont lehetőségét megtartva, emelkedésre számítunk, melynek elsődleges célára 17500, a másodlagos 17630. A bull lehetőségek 17700-17850 környékén nyílhatnak meg, míg a bear alternatívák egy alacsonyabb napos tető kialakulásával, vagy 17000 letörésével élesednének.
Korábbi elemzések továbbra is relevanciával rendelkező tartalma:
2024/40:
A mozgás belső szerkezetét nézve, a minimális és szükséges feltételek megvannak ahhoz, hogy az északi mozgás akár befejezett legyen, ahogy a charton látható, több trendszint utolsó hullámát lehet késznek számozni, ami egyben azt is jelenti, hogy egy magasabb trendszint korrekciója, vagy trendfordulat következhet.
A kék számozás szerint egy nagyobb korrekció érkezhet, míg a piros szerint (ezt egyelőre alternatívaként kezeljük) elkészült a 2022 óta tartó emelkedés utolsó alhulláma is. Ez utóbbi esetben a hetes idősíkon jelzett (utolsó OTP hetes (2024/38w1) elemzés linkje) korrekciónál lényegesen nagyobb mozgás érkezhet a parkettre, de aktuálisan erre vonatkozóan nincs bizonyíték a charton, így erre csak, mint egy alternatív worst-case szcenárió tekintünk, veszély, mely a piaci szereplőkre leselkedik. Egy ilyen verzió esetén a cég értékét jelentősen befolyásoló, olyan fundamentális tényezők jelenthetnek meg a közeljövőben, melyek a részvény értékét, keresletét negatívan befolyásolják.
A napos indikátorképek fordulat lehetőségére utalnak, mind az RSI, mind az MACD képe tipikus fordulós divergenciát jelez.
Short indikátor-konfiguráció alakul, illetve alakult ki. Az első célára 17000 környékén található (60% valószínűség mellett), mely éppen egy erős támasszal esik egybe (ez a mai napon kaphat megerősítést). Egy másik - már megerősített esetében - az elsődleges célárat elérte a piac, a másodlagos 17305-nél (63% eséllyel), a harmadlagos 16850 (egyelőre 50% alatti valószínűséggel) környékén található.
A „Bull Flag”, más nézőpont szerint „Descending Channel” csak a korlátozott célárig jutott, a tegnapi erős piros gyertya nagy eséllyel arra utal, hogy az említett bullish alakzatok besülnek. Ezekkel szemben egy bearish alakzat alakul, egy „Double Top E&A”, melynek konfirmációs szintjét még nem érte el (17190) a piac, az alakzat célára 16350 környékén található (valószínűség cca. 72%).
A további emelkedésnek jelentősen csökkent az esélye, ugyanakkor még nem zárható ki teljesen, némi esélye továbbra is fennáll (pl: ék futása, kialakulása). Naposon egy alacsonyabb tető megjelenése jelentősen csökkentené a további északi mozgás lehetőségét, a tető elkészültét pedig szinte teljesen megerősítené.
A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.
A BRAD az Erste Befektetési Zrt. ügynöke.
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében. Jelen dokumentum a rá irányadó jogszabályok alapján marketing közleménynek minősül, nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
- Az Erste Befektetési Zrt. felügyeleti szerve a Magyar Nemzeti Bank.
- Az ajánlást az Erste Befektetési Zrt. a kibocsátóval nem közölte.
- Az elemzésben közölt információk forrását az adott grafikon vagy táblázat alatt külön jelezzük.
Az elemzés készítése során használt módszertannal, értékeléssel, valamint a becslés, előrejelzés, célárfolyam készítésekor használt feltételezésekkel kapcsolatos további információkat az Elemzési hirdetményben találhat. Az Elemzési hirdetmény ezen túlmenően magyarázatot ad az ajánlások (Long, Short) jelentésére.
Az ajánlás a következő időtartamra (befektetési időtartam) vonatkozik: Az ajánlás a célárfolyam teljesüléséig, vagy a stop-loss aktiválódásáig érvényes.
Az ajánlás tervezett aktualizálása: Társaságunk az általa korábban kiadott elemzéseket külön nem aktualizálja. Erre tekintettel, kérjük vegye figyelembe a fent megjelölt befektetési időtartamot, amelyre ajánlásunk vonatkozik.
Kockázati figyelmeztetés: Felhívjuk figyelmét arra, hogy az értékpapírokba történő befektetés különböző kockázatokat hordoz magában, ezért befektetési döntése meghozatala előtt körültekintően értékelje az egyes értékpapírok termékparamétereit! Társaságunknál elérhető termékekről részletes tájékoztatás – mely tartalmazza az adott termékekben rejlő kockázatokat is – a weboldalunkon található Erste Market Dokumentumok – Erste Market anyagokban érthető el. A társaságunk által terjesztett befektetési ajánlások listája a következő helyen érhető el, ugyanitt megtalálhatók az adott instrumentumra esetlegesen adott is.
Összeférhetetlenségi nyilatkozat
A Társaság képviselői és alkalmazottai a törvények által lehetővé tett mértékben a Vállalat értékpapírjaiban pozícióval (vagy a Vállalattal kapcsolatos opciókkal, warrantokkal vagy jogokkal, vagy a Vállalat pénzügyi eszközeiben vagy más értékpapírjaiban érdekeltséggel) rendelkezhetnek. Továbbá a Társaság, annak társult vállalatai, képviselői és alkalmazottai befektetési banki szolgáltatásokat ajánlhatnak fel a Vállalatnak. Társaságunk minden szükséges lépést megtesz az érdekellentétek lehető legteljesebb elkerülése érdekében. E cél megvalósítása érdekében - többek között - ún. kínai falak kerültek felállításra, amelyek elválasztják az üzleti és elemzési területet. A kínai fal tényleges és virtuális korlátok felállítását jelenti az információáramlás korlátozása, adott esetben megtiltása érdekében (például: fizikai elválasztás, informatikai elválasztás). Ezen kívül korlátozzuk és nyomon követjük munkavállalóink saját számlás kereskedését. A befektetési ajánlások tekintetében az összeférhetetlenség megelőzésére és elkerülésére létrehozott belső szervezeti és igazgatási megoldások, valamint információs korlátok leírása az Elemzési hirdetményben található.
Az Erste Befektetési Zrt. folyamatosan nyomon követi az ajánlásban foglalt kibocsátókkal kapcsolatos összeférhetetlenségi eseteket. Az azonosított összeférhetetlenségi esetekről és kezelésükről az alábbiakban tájékozódhat.