A tegnapi negatívabb hangulatot követően újra a vevők vehetik át az uralmat a tőzsdéken, így emelkedést várunk az európai, az amerikai és a hazai piacon is. Bár kis mértékben, de az is hozzájárul ehhez, hogy Ukrajnában újra kitört a tűzszünet. Közben a beszerzési menedzser indexek tegnap közzétett értékei nem adtak okot az optimizmusra. Persze ez...
Közben a beszerzési menedzser indexek tegnap közzétett értékei nem adtak okot az optimizmusra. Persze ez egyelőre nem nagyon érdekel senkit. Úgy tűnik, hogy az év vége közeledtével már nagyobb mozgásokra nem számíthatunk. Az árfolyamok az elmúlt hetekben csúcsra szaladtak, és még a korrekciós periódusban sem esnek, hanem inkább oldalaznak. Eközben az értékeltség általában az elmúlt 10 éves átlag körül van, legalábbis ami a P/E rátákat illeti.
A piaci bizonytalanságot azért jelzi, hogy az Apple hatalmasat tudott arra zuhanni, hogy a Morgan Stanley vételről tartásra minősítette a szektort, és a részvény súlyát is csökkentette az ajánlott portfólióban. Ráadásul az arany a várakozásunknak megfelelően szépen megindult fölfelé, hiszen senki nem spekulált a svájci népszavazás aranyra való pozitív kimenetelére. Így a szavazás eredményének a hatása is csak ideig-óráig tartott, és inkább a rövidtávú fundamentális kilátások kerültek előtérbe. A rövidtávú célunk 1.270 dollár körül van.
- Újabb tűzszünet Ukrajnában
- A WTI ismét gyengül, az arany is változékony
- Az 1,25-ös szinttel küzd az EUR/USD kereszt
- Leminősítették Japánt
- Emelkedésre számítunk a mai kereskedésben
- A Dow Jones komponenseinek többsége mínuszban zárta a napot, a leggyengébben a Caterpillar (- 1,7%) és a Wal-Mart (-1,5%) teljesített. A nap nyertese a Chevron (2,8%) volt.
- Méretes zuhanást szenvedtek el az Apple papírjai, napközben percek alatt esett több mint 6%-ot az árfolyam. Ennek hátterében a Morgan Stanley bejelentése állhat, miszerint felülsúlyozásról piaci súlyozásra változtatta a technológiai szektorra vonatkozó ajánlását, miközben a portfolióban lévő Apple arányát 4%-ról 3%-ra csökkentette.
- Az ISM feldolgozóipari beszerzési menedzser index az októberi 59 pontról 58,7 pontra csökkent, ez azonban még így is 1 ponttal magasabb az elemzői várakozásoknál.
- A Black Friday gyenge eladási adatainak köszönhetően nagyot estek a kereskedelemmel foglalkozó cégek (Wal-Mart -1,51%, Target Corp. -1,69%, Amazon -3,73%).
- Az ISM New York index novemberi számait és gépjármű értékesítési adatokat publikálnak a tengerentúlon.
- December 5-től életbelépő többlépcsős tűzszüneti megállapodást kötött Ukrajna a szakadárok luhanszki képviselőivel.
- Moszkva tegnapi bejelentése szerint lezárják a Déli Áramlat nevezetű projektet, ami a Fekete- tengeren keresztül hozott volna orosz földgázt Ausztriába. Az indoklás szerint Brüsszel ellenszegülése miatt került sor erre a lépésre, de nem lennénk meglepve, ha a kínai projektek finanszírozására fordítanák inkább az ide szánt pénzt. A bolgárokat pedig arra biztatta Putyin, hogy kérjenek kártérítést az EU-tól (évi 400 millió eurós bevételt könyvelhettek volna el a gázszállításokból).
- Az euró zóna feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe novemberben 50,1 pontra esett az októberi 50,6 pontról, ezzel elmaradt a várt 50,4 pontos értéktől is. A globális növekedési kilátások csökkenése az export adatokat csökkentette, és a jövőben árcsökkenést idézhet elő.
- Az arany kurzusa is visszaesett 1.206 dollárig, ami a hétfői nagy emelkedés utáni korrekció. A spekulációk szerint az indiai és kínai aranykereslet a csökkenő olajáraknak köszönhetően nőhet. Az erősebb dollár is némileg negatívan hatott az aranyra.
- Az EUR/HUF kurzusa eltávolodott a 307,5-es szintektől és 306,0-ig esett.
- A Moody’s egy fokozattal AA3-ról A1-re rontotta Japán hitelminősítését, amit a japán gazdaság körüli bizonytalansággal indokoltak, és kiemelték az adósság csökkentéssel kapcsolatos bizonytalanságot is.
- A várakozásoknak megfelelően 8% maradt az indiai alapkamat.
- A shanghai tőzsdén főként a pénzügyi szektor teljesített kimagaslóan azokra a spekulációkra, hogy a kormány folytathatja a monetáris kondíciók lazítását. A várakozások szerint a jegybank következő lépése a tartalékráta csökkentése lehet.
- A Richter 10.000 darab saját részvényt vásárolt november 28-án 3,795 forintos átlagáron a tőzsdén, és további 157.850 darabot december 1-én tőzsdén kívüli forgalomban. Ezzel egyidőben a társaság bónusz programja keretében 315.700 darab saját részvényt osztott ki munkavállalóinak. A cég jelenleg 243.143 darab saját részvényt birtokol, és bónusz programjához még további 121.650 darabot szándékozik venni.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.