Csúnya szétválást láthattunk az elmúlt napokban a fejlett piaci részvényindexek és a magyar mutató között. Míg a világ vezető indexei alapvetően emelkedtek, addig a BUX index nem igazán tudott megfordulni, sőt, tovább folytatta a csökkenést. Ezzel már az is bekövetkezett, aminek nem kellett volna. Nevezetesen, áttörte a 17.000 pontnál levő támaszt. Így ma vagy...
A DAX ugyan tovább emelkedhet, de ez csak az erő jele lenne, hiszen a technikai kép alapján rövidtávú korrekcióba került az index. Hasonló a kép a Dow Jones vagy az S&P500 esetében is, ennek ellenére nem látunk komolyabb csökkenést. Pedig a Fed lépése után akár még indokot is lehetett volna találni egy nagyobb esésre. Persze a Fed döntése teljesen a vártnak megfelelő volt.
- Franciaország továbbra is pácban van
- Csak 2,06 millió hordóval nőttek az amerikai nyersolaj készletek
- A Fed bejelentése meghozta a dollárerősödést
- Megnyitja hitelkártyapiacát Kína
- Ma nyújtják be a parlamentnek a jövő évi költségvetést
- Kis emelkedés jöhet ma a tőzsdén
- 0,34%, S&P500 -0,15%).
- Tegnap ért véget a Federal Reserve kétnapos ülése, ahol a várakozásoknak megfelelően bejelentették az eszközvásárlási program (QE3) lezárását. Tavaly decemberben kezdte el kivezetni a havi 85 milliárd dolláros programot, és októberben a maradék 15 milliárd dolláros havi vásárlási ütemet csökkentették nullára. A jegybank mérlege közel 4.500 milliárd dollárra duzzadt, és a lejáró papírokat is lecserélik, így a mérleget az első kamatemelésig szinten tartják, ahogy azt már korábban is kommunikálta a Fed. Az eszközvásárlási program leállítása már nem okozott piaci reakciót, a befektetők inkább a kamatokkal kapcsolatos iránymutatásra koncentrálnak. Ezzel kapcsolatban nem változott a jegybank kommunikációja, úgy fogalmaznak, hogy hosszú idő telhet még el a kamatemelés megkezdéséig. A Fed megemlíti, hogy csökken a munkanélküliségi ráta, és bővül a foglalkoztatás, és a gazdaság helyzetével kapcsolatban is optimista hangvételben beszélt a Fed.
- A Nomura 120 dolláros célárfolyam mellett vételi ajánlást fogalmazott meg az Alibaba részvényeire.
- A Morgan Stanley követni kezdte az eBay papírjait, alulteljesítés besorolás és 45 dolláros célárfolyam mellett.
- A Facebook 6%-os mínuszban zárta a gyorsjelentés utáni kereskedést.
- Harmadik negyedéves előzetes GDP adatot, októberi inflációs adatot és a szokásos friss munkanélküli segélykérelmeket publikálják a tengerentúlon.
- A Starbucks negyedéves számait ismerhetik meg piaczárás után a befektetők.
- Az Európai Bizottság nem dobta vissza Olaszország és Franciaország utolsó pillanatban beadott 2015-ös költségvetési terveinek módosítását. A részletes kiértékelésekre csak ezután fog sor kerülni, egészen pontosan november 3-tól november 30-ig. Amennyiben szükségét érzi a testület, pótlólagos vagy helyettesítő intézkedéseket helyezhet kilátásba. Párizs számára még mindig rezeg a léc, mivel a Brüsszel által várt 0,8%-os strukturális hiánycsökkentés helyett csupán 0,5%-ot hajtana végre a kamatkiadások és az uniós büdzséhez való tagállami hozzájárulások csökkentésével. A vizsgálat 2015. február 4-én indulhat az ügyben.
- Egy olasz bíróság eljárást indítana a Standar & Poor’s és a Fitch ellen, mivel meglátásuk szerint 2011 és 2012 között manipulálták az ország adósbesorolását, ezzel súlyos veszteséget okozva az olasz tőzsdén és kötvénypiacon.
- A brit nyomozóhatóság eljárást indított a Tesco ellen csalás bűntette miatt. A bűnösöket 10 évig terjedő szabadságvesztéssel, a céget pedig pénzbírsággal sújthatják.
- 10 órakor érkezik a spanyol harmadik negyedéves GDP (1,6%-os várakozás év/év alapon), amit a német munkanélküliségi ráta és az euró zónás bizalmi indexek követ majd.
- Az EIA statisztikája szerint az amerikai nyersolaj készletek csupán 2,06 millió hordóval nőttek az október 24-ével véget érő héten a várt 3,3 millió hordó helyett, aminek köszönhetően 82 dollár alá nézett be ismét a jegyzés.
- A forint is megérezte az előbbi mozgást, hiszen az EUR/HUF jegyzése átmenetileg 310 fölé szúrt, a ma reggeli kereskedést azonban már 309,2-es szintek körül kezdheti meg.
- Tovább liberalizálták a kínai pénzügyi szabályozást. Ezúttal a bankkártyák elszámolásának piacát nyitották meg a külföldi piaci szereplők számára, így a Visa, a MasterCard és az AmericanExpress is megjelenhet a bankkártyás tranzakciók elszámolásánál Kínában, ezzel megszűnik az UnionPay monopóliuma. A szándékon túl további részleteket egyelőre nem közölt a kínai hatóság, így például határidő sem került meghatározásra.
- Több mint 3 éves mélypontra esett a Samsung eredménye, miután a mobiltelefonok piacán romlott a vállalat helyzete. A 3,9 milliárd dolláros üzemi eredmény 60,1%-kal alacsonyabb, mint egy évvel korábban, de megfelel a néhány hete lefelé módosított vállalati előrejelzésnek. Az első félévben a cégcsoport eredményének még 76%-át adta a mobiltelefon üzletág, ez mára 43%-ra csökkent. A mobiltelefon üzletágat továbbra is bizonytalannak nevezte a Samsung.
- A Bloomberg felmérése szerint a befektetők többsége arra számít, hogy a japán állami nyugdíjalap, a GPIF a jelenlegi 12%-os középértékről 24%-ra növelheti a részvények részarányát az alap portfolióján belül.
- A Nikkei emelkedésében komoly szerepet játszott, hogy a Hitachi, a Nintendo és a Renesas Electronics árfolyama is emelkedett a gyorsjelentések hatására.
- A nem teljesítő hitelek aránya 9%-kal ugrott meg az ICBC-nél, ami 2006 óta a leggyorsabb ütemű romlás a lassuló gazdasági növekedés miatt, ugyanakkor a nemteljesítő hitelek aránya továbbra is alacsony.
- A GVH 90 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot megtévesztő reklámozás miatt. Az összeg részvényenként 1 fillért jelent.
- A MOL mai bejelentése szerint a kurdisztáni Akri-Bijeel blokk mezőfejlesztési tervét hivatalosan is jóváhagyta a Természeti Erőforrások Minisztere. A kitermelési és a csővezeték építési megállapodás főbb paramétereiről még tárgyalnak. A MOL és a kurd regionális kormány augusztusban már megegyezett a benyújtott tervről, melyet most a hatóságok is jóváhagytak. Mostantól tehát lehetőség van a költségek elszámolására és a bevételek realizálására. A hír enyhén kedvező a MOL számára.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.