Megrángatták a piacokat a tegnapi kereskedésben, mint a macska bajszát. A DAX esetében eltört a 8.700 pontos szint, így már a következő, 8.500 pontos támaszszintet érdemes figyelni. Az amerikai piacok esetében is fontos szintek kerültek érintésre, a Nasdaq és az S&P500 is egy májusi rést töltött vissza, amiknek végül annak ellenére sikerült megfordítani az esést, hogy...
A hazai piac mintha külön életet élt volna. Egyedül az OTP tartott a mélybe a külföldi részvénypiacokkal, a többi papír nagyjából ki tudta vonni magát a meredek esés alól, sőt a Magyar Telekom még emelkedni is tudott.
A mai kereskedésben oldalazásra számítunk a hazai parketten.
- Nem kell kapkodni a BoE-nek
- Szárnyalt az arany, zuhant az olaj
- A 200 napos mozgóátlagig ugrott a forint
- Csökkent Kína devizatartaléka
- Oldalazásra számítunk ma a tőzsdén
- A Dow Jones tagjai közül a nap vesztesei az egy nappal korábban jelentő JPMorgan (-4,3%) és Intel (-3,8%) voltak. Az utóbbit egyébként egyenlő súlyozásról alulsúlyozásra rontotta a Morgan Stanley.
- A szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adat elég gyengére sikerült, havi alapon 0,3%-os visszaesést láthattunk, miközben az elemzők csak 0,1%-os mínuszra számítottak.
- A Morgan Stanley optimista az Apple részvényeivel kapcsolatban, és felvette a kedvenc részvények listájára a papírt. Az Apple árfolyama ennek ellenére több mint 1%-os mínuszban zárta a napot.
- A Hewlett Packard menedzsmentje megerősítette korábbi céljait, idén 3,7-3,74 dolláros, jövőre pedig 3,83-4,03 dolláros részvényenkénti profitot várnak. Az ideiglenesen felfüggesztett részvény- visszavásárlási programját is folytatja a cég.
- A New York-i feldolgozóipari beszerzési menedzser index 6,17 pontra zuhant októberben az 5 éves csúcsnak számító 27,54 pontról. A várakozás 20,25 pont volt, amit jóval alulmúlt az index.
- A Bank of America piacnyitás előtt publikálta negyedéves számait. Az egyszeri tételektől tisztított részvényenkénti profit 42 cent volt, ami lényegesen jobb, mint a várt 32 cent. Az árbevétel a vártnak megfelelően 1,5%-kal 2,14 milliárd dollárra esett. A kereskedési bevételek 9,2%-kal emelkedtek 3,27 milliárd dollárra. A hitelezési veszteségek az egy évvel ezelőtti 990 millió dolláros bukóról 5,18 milliárd dollárra nőttek, de a cég a várakozásoknak megfelelően elszámolt 5,6 milliárd dollárt a kiszabott 16,65 milliárd dolláros büntetésre (a többit már a korábbi negyedévekben leírta). A papír árfolyama 4,6%-ot esett.
- Piaczárás után megérkeztek az eBay számai is. A részvényenkénti tisztított profit 67 cent helyett 68 cent, az árbevétel pedig 4,35 milliárd dollár volt, ami nagyjából megfelelt a várakozásoknak. Rossz hír azonban, hogy a menedzsment idei negyedévre vonatkozó előrejelzése alulmúlja az elemzők számait. Az árbevétel 4,85-4,95 milliárd dollár között lehet, a várakozás 5,16 milliárd dollár. A részvényenkénti profit 88-91 cent között lehet, a piac 91 centre számít. A PayPal leválasztásának múlt havi bejelentése után nem igazán lesz sztori a papírban. Az árfolyam 0,7%-kal került lejjebb.
- Az idei és a jövő évi svájci növekedési kilátások is csökkentek a vártnál gyengébb export számok miatt: az idei évre várt 2,0%-os érték 1,8%-ra, míg a jövő évi 2,6%-ról 2,4%-ra.
- A francia Carrefour harmadik negyedéves értékesítései 0,1%-kal csökkentek az alacsonyabb francia áraknak és a latin-amerikai devizák gyengülésének köszönhetően. Az eladások felét kitevő francia piac 1,1%-kal 10,04 milliárd euróra esett vissza. Ebből is látszik, hogy a fogyasztási hajlandóság Európán belül még mindig gyenge.
- 1.222 és 1.250 dollár között óriási kilengéseket mutatott az arany árfolyama a tegnapi kereskedésben, de végül az 1.232 dolláros nyitóáron zárta a kereskedést a nemesfém. Napközben az erőteljes hangulatromlásban emelkedett az arany árfolyama, azonban az esti órákban a részvénypiacok is megnyugodtak, így az arany is visszatért a reggeli kiindulópontjához.
- Hatalmasat pattant az EUR/USD árfolyama a tegnapi kereskedésben, ami 1,266-ról egészen 1,284-ig ugrott annak ellenére is, hogy a kockázatkerüléskor elsősorban a dollár szokott az előtérbe kerülni, ami a devizapár esését indokolta volna. Az árfolyam emelkedése a gyenge amerikai kiskereskedelmi adatok publikálása után kezdődött, ugyanis az lazább Fed politika irányába mutat.
- A Kínába beáramló közvetlen működő tőke (FDI) a várt 14,0%-os visszaesés helyett 1,9%-kal növekedett. Az elmúlt hónapokat a trösztellenes intézkedések miatt elsősorban a visszaesés jellemezte, így a mostani adat duplán örömtelinek számít.
- A kínai devizatartalék a várt mérsékelt emelkedés helyett 3.890 milliárd dollárra zuhant szeptemberben az előző havi 3.990 milliárd dollárról. A csökkenés hátterében az áll, hogy a spekulatív tőke egy része a növekedési félelmek miatt elkezdett kiáramlani Kínából, amiért a jegybank kénytelen volt csökkenteni a devizatartalék nagyságát.
- Kínában az új jüan hitelkihelyezések összege 857,2 milliárdra emelkedett, jócskán meghaladva a múlt havi 702,5 milliárdot és a várt 750 milliárd jüant is. A hitelkihelyezés növekedésével párhuzamosan emelkedett a tágabban értelmezett aggregátfinanszírozás is, bár ennek 1.050 milliárd jüannyi értéke még így is elmaradt a várt 1.150 milliárdtól. A növekedés fő motorja a jegybank volt, mely például a bankközi finanszírozásnál használt repo rátát is csökkentette az elmúlt hetekben.
- A kockázatkerülés jeleként a 10 éves japán államkötvények hozama 0,47%-ra esett.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.