Megemeltük a Richterre vonatkozó 12 hónapos célárunkat 4.630 Ft-ra a korábbi, 4.355 Ft-ról. Az ok prózai. A hozamok nagyot estek az elmúlt hónapokban, amely a diszkont rátát jelentősen csökkentette. Ugyanakkor a profit kilátásokat kissé csökkentettük az idei és a jövő évre a korábbi előrejelzéshez képest, elsősorban az orosz, ukrán és a lengyel árbevétel visszaesése...
Európában a tegnapi inflációs adat, újra rámutatott arra, hogy itt hosszabbtávon zéró lesz a kamat. Az ok igen egyszerű. Míg korábban a déli népek muzsikáltak, s az északiak megtakarítottak, addig mostanra a déliek is kis németekké váltak. Már inkább megtakarítanak, s kevésbé muzsikálnak. Ez a viselkedés pedig alacsony inflciót eredményez. Ha pedig egyszer valaki „megízleli a megtakarítás gyönyörét”, akkor valószínűleg nehezebben mozdul ki abból, hogy így is lehet élni. Ez történik Magyarországon is. Vagyis a hozamok huzamosabb ideig alacsonyan maradhatnak az EU-ban és itthon is.
A DAX csökkenésben nyitott, de reméljük, hogy a 9.370-es szint nem törik el (ha ez bekövetkezne, akkor irány a 8.900). A BUX esetében oldalazást várunk a mai napon a kissé negatívabb nemzetközi hangulatban.
- Mario Draghi mindenre lőne, ami mozog
- Nagyot zuhantak a nyersanyagárak
- Tovább erősödött a dollár
- Zárva tart a kínai részvénypiac
- Az FHB csoport eladta leányvállalatának 49%-át
- Az OTP ajánlatot tett a szlován KBM bankra
- OTP, FHB: További részletek láttak napvilágot a devizahitelek forintosításával kapcsolatban
- Carl Icahn újra révbe ért, miután az eBay bejelentése szerint leválasztják a cégről a PayPal egységet. Az ügylet jövő év közepére zárulhat le, azonban a befektetők már most örömmel fogadták a hírt, hiszen a nyitás előtt közel 11%-kal ugrott meg az árfolyam.
- Az Apple október 10-től már fogad előrendeléseket a legújabb iPhone készülékekre Kínában, miután a helyi hatóságok megadták az értékesítéshez szükséges engedélyeket. A boltokat október 17-én rohanhatják meg az ázsiai vevők hőn szeretet okos telefonjukért.
- A Chicagói menedzser index, a Case-Shiller lakásár index és a fogyasztói bizalmi index értéke is elmaradt a várakozásoktól tegnap. A mai ADP foglalkoztatási adat és az ISM feldolgozó-ipari menedzser indexének hasonló olvasata akár komolyabb mínuszokat is eredményezhet a kereskedésben.
- Az eurózónás inflációs adat a várakozásoknak megfelelően 0,3%-os növekedést mutatott év/év alapon, ami újabb csökkenés az előző adatközléshez képest. A maginflációs számok esetében is hasonló folyamatokat láthattunk, így nem meglepő, hogy a dollár tovább erősödött az euróval szemben és a DAX-ot megvették a közelgő EKB döntés előtt arra számítva, hogy a tanács bedörrenti a rakétákat.
- Az ügyhöz közelálló források szerint Mario Draghi arra akarja rávenni az EKB kormányzó tanácsának tagjait, hogy a spekulatív besorolás alatt lévő („junk bond”) görög és ciprusi papírokat is vegyen az európai jegybank. Jens Weidmann, német jegybankelnök már az eszközfedezetű papírok (ABS) vásárlásával kapcsolatban is nem tetszését fejezte ki, ezért igen csak kérdéses egy ilyen jellegű művelet véghezvitele. Ez a hír akár azt is jelentheti, hogy a várakozásoknál nagyobb összeget szánnak a gazdaság ösztönzésére.
- 22 hónapja nem látott mértékű esést mutatott a WTI típusú kőolaj árfolyama, ami 94,3 dollárról 91,16 dollárra zuhant. Az API készletadatok alapján a betárolt olaj mennyisége 355 ezer hordóval emelkedett, míg a várakozás 1,5 millió hordós növekedés volt. A finomítói kihasználtság 1,5 százalékponttal 90,8%-ra csökkent. Ma reggel már olyan kommentek jelentek meg az OPEC részéről, miszerint az olajkartellnek nem áll szándékában az olajtermelés visszafogása.
- A többi feltörekvő piaci devizához hasonlóan a forint is erősödni tudott az euróval szemben, ugyanis a vártnál alacsonyabb eurozónás inflációs adat pozitív hír a feltörekvő piacok számára. Az EUR/HUF árfolyam 311,2-ről 310,6-ig csökkent.
- A jen árfolyama már a 110-es értéket ostromolja a dollárral szemben.
- Nagy Márton az MNB igazgatója tegnap a Reutersnek nyilatkozott. Szerinte 3-5 éves fix kamatozású illetve a Bubor feletti fix kamatfelárral rendelkező forinthitelekre lenne szükség. A bankoknak jelzálogleveleket lenne érdemes kibocsátaniuk, hogy hosszútávon versenyképesen tudjanak forintforrást bevonni (az OTP és az FHB már most is rendelkezik jelzálogbankkal, és egyes bankok pedig a későbbiekben megalapíthatják saját jelzálogbankjukat). A devizahitelek elszámolása 1.000 milliárd forintjába kerülhet a bankoknak (nettó 700-800 milliárd forint). A jövő hónapban induló eszközkezelő (bad bank) könyv szerinti érték alatt vásárolhatja meg a nem teljesítő hiteleket. Az OTP ajánlatot tett a szlován KBM bankra
- Sajtóértesülések szerint az OTP 300 millió eurós ajánlatot tett a szlovén Nova KBM bankra. Állítólag az Apollo GlobalManagement is ajánlatott tett a bankra, azonban egyelőre hivatalosan nem erősítették meg a híreket. Az ajánlat 0,5-os P/BV értékeltséget jelent. A Nova bank tavaly 1 milliárd euró értékben adott el hiteleket a szlovén rossz banknak (BAMC), amiken 600 milliós leírása keletkezett, így jelentős veszteséggel zárta a tavalyi évet. A javuló szlovén környezet és a bank már részben tisztított portfoliója jó esélyt jelent, hogy az eredmény pozitívba fordítható legyen, így az ajánlati áron a tranzakció értékteremtő lenne az OTP számára. Az FHB csoport eladta leányvállalatának 49%-át
- Az FHB csoport bejelentette, hogy leányvállalatának, az FHB kereskedelmi Banknak 49%-át 28,5 milliárd forintért eladta a Magyar Posta számára. Ebből 20 milliárd forintot tőkeemelésre fordít, javítva a bank tőkehelyzetét. A vételár fedezi az általunk várt 25 milliárdos veszteséget, ami a kamatemelésekhez és a felszámolt devizaspreadhez kötődik. A tranzakcióra fair érték környékén került sor. A megállapodás szinergia lehetőségeket is rejt. A Posta banki háttértámogatást, pl: IT-t nyer, míg az FHB növelheti fiókjainak a számát, ezáltal nagyobb lefedettséget ér el.
- A norvég Norges Bank bejelentette, hogy nem csökkentette 1 millió 83 darabos MOL részvény darabszámát szemben a korábbi pletykákkal, amik arról szóltak, hogy az alap MOL részvényeket adott el az INA ügy kapcsán.
- A PannEry 5+5 éves ellátói szerződést kötött a Taka Safety System nevű vállalattal évi minimum 20 ezer GJ hőmennyiségre vonatkozóan.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.