A Richter az eredeti menetrendhez képest módosított időpontban, május 10-én teszi közzé negyedéves számait. Az árbevételi trendeket alapvetően meghatározza a tavalyi erős bázishatás, amikor a lezárásokra készülve megugrott a gyógyszerek...
A Richter az eredeti menetrendhez képest módosított időpontban, május 10-én teszi közzé negyedéves számait.
Az árbevételi trendeket alapvetően meghatározza a tavalyi erős bázishatás, amikor a lezárásokra készülve megugrott a gyógyszerek iránti kereslet, így az árbevétel a legtöbb térségben év/év alapon elmaradhatott a tavalyitól. Oroszország esetében ezt még a gyenge rubel is negatívan befolyásolta, így az Oroszországból és a FÁK térségéből származó árbevétel 9,6%-kal csökkenhetett. Lényegében az egyetlen komolyabb növekedést az amerikai piac könyvelhette el a Vraylar-ból származó bevétel növekedésének köszönhetően. Előrejelzésünk szerint az export értékesítés euróban számítva 0,7%-kal, a magyarországi eladások pedig 2,5%-kal estek vissza. Ugyanakkor a gyengülő forint hatásaként a gyógyszerértékesítés árbevétele 4,7%-kal, a csoportszintű árbevétel pedig 4,8%-kal emelkedhetett a tavalyi első negyedévhez képest.
A növekvő jutalék bevétel továbbra is támogatja a bruttó marzsot, míg az értékesítési és marketing kiadások a tevékenység visszafogása és az online csatornák felé terelése miatt továbbra is nyomottak. A negyedévben nem számítunk egyszeri tételekre, így az üzemi eredmény 3,8%-kal, 26,1 milliárd forintra emelkedhetett.
A pénzügyi eredmény pozitív lehetett a negyedévben, ugyanakkor kisebb mértékben, mint tavaly, ami miatt az adózott eredmény 12,4%-kal, 25,4 milliárd forintra csökkenhetett.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.