Erste kommentár Úgy tűnik, hogy egyre közelebb vagyunk, vagy akár már át is lendültünk az új megbetegedési csúcson Nyugat-Európa számos országában (Olaszország, Spanyolország, Franciaország,...
Úgy tűnik, hogy egyre közelebb vagyunk, vagy akár már át is lendültünk az új megbetegedési csúcson Nyugat-Európa számos országában (Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Németország) ugyanis sok esetben napok óta csökkenő vagy stagnáló megbetegedéseket láthatunk. Innen még hónapok lehetnek szükségesek az élet normalizálásáig. Látjuk, hogy Kínában, ahol igazán szigorú karantén intézkedéseket hoztak, az élet csak áprilisban normalizálódhat. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy ugyan februárban még jelentős visszaesés volt a feldolgozóiparban, már a részleges visszatérés során látszik a várt „túllövés”, hiszen március folyamán a beszerzési menedzser index 52 pontra ugrott a februári 35,7-ről, úgy, hogy a termelő vállalatoknak még „csak” a 98 százaléka tért vissza a termelésbe március végén. A márciusi átlag talán valamivel 80 százalék fölött lehet. Ez egy kicsit megnyugtató lehet az európai vagy az amerikai kilátások tekintetében is.
Mindeközben a Richter megállapodást kötött egy svájci céggel, a Myovant-tal, hogy a Relugolix nevű, méhmióma és endometriózis kezelésre szolgáló szert gyártja és forgalmazza majd az Egyesült Államokon kívül a világ más országaiban, a megfelelő engedélyek megszerzése után. A Richter most 40 millió dollárt fizet, majd az engedélyek megszerzését követően további 40 milliót. Mérföldkő kifizetés összesen 107,5 millió dollár értékben fog történni, és a Richter a gyógyszeren elért bevétel arányában fog royalty-t fizetni a svájci cégnek. A méhmióma kezelésre az uniós jóváhagyást a jövő év második negyedévére lehet várni, s ez után indulhat az értékesítés. A lépés pozitív, de a bizonytalanságok miatt hatása a fair értékre egyelőre pici.
Ma a javuló környezetnek köszönhetően a nap végéig kitarthat az emelkedés a DAX és a BUX indexben is.
Komolyabb emelkedéssel kezdték a hetet a vezető amerikai részvényindexek, miután a több oldalról érkező stimulus továbbra is támaszt ad a piacoknak. A Dow 3,2%-kal, az S&P500 3,4%-kal, a Nasdaq 3,6%-kal került feljebb.
Új, könnyen mobilizálható koronavírustesztet hagyott jóvá tegnap az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet, ami pozitív minta esetén 5 perc alatt, negatív minta esetén 13 perc alatt hoz eredményt. A tesztet az Abbott Laboratories fejlesztette, az árfolyam 6%-kal emelkedett tegnap a hírekre.
Az amerikai kormánnyal közösen folytatja a már január óta fejlesztés alatt lévő vakcináját a Johnson & Johnson. Amennyiben a vakcina sikeres lesz, a cég szerint akár már jövő januárban készen állhat belőle egy kisebb mennyiség. Az árfolyam tegnap 8%-ot emelkedett a hírekre annak ellenére, hogy a cég elmondása szerint nem kívánnak anyagilag profitálni ebből.
Egy újabb, immáron negyedik fiskális mentőcsomagot kezdett el kidolgozni a Fehér Ház, hasonlót ráadásul a demokraták is terveznek. A Fehér Ház az egyes állami hivatalokat kérdezte meg, hogy mennyi támogatásra lenne még szükségük, ami alapján nagyjából egy 600 milliárd dolláros csomagot rakott össze. Ez többek között a közlekedési vállalatok és a jelzálogpiac megsegítését célozná, önkormányzatoknak adna támogatásokat és ingyenes kezelést tenne lehetővé a koronavírussal való megfertőződés esetén.
Trump eközben mérlegelte azt is, hogy az egész országra vonatkozó kijárási tilalmat vezessen be, ezt azonban végül elvetette, mivel szerinte az ország több részét egyáltalán nem érinti jelenleg a kialakult helyzet.
Fizetés nélküli szabadságra küldi 125 ezer dolgozója nagy részét a Macy’s, miután a vállalat a koronavírus miatt átmenetileg bezárta üzleteit.
A Macy’s lépése is jól mutatja, hogy nincs még túl a nehezén az amerikai munkaerőpiac. Előzetes becslések szerint 3,5 millióan folyamodhattak első ízben munkanélküli segélyért az USA-ban az elmúlt héten.
Vegyesen teljesítettek ma az ázsiai részvénypiacok. A Nikkei 1%-ot csökkent, míg a Shanghai index 0,1%-ot, a Hang Seng pedig 0,8%-ot emelkedett.
Biztatóan alakulnak a kínai makroadatok. A jelek szerint az üzleti bizalom gyorsan visszaépült. Márciusban a feldolgozóipari beszerzési menedzser index 35,7 pontról 52,0 pontra emelkedett, felülmúlva a 44,8 pontos várakozást. A szolgáltatóipari beszerzési menedzser index a korábbi 29,6 pontról 52,3 pontra ugrott vissza márciusban, szintén jelentősen felülmúlva a 42,0 pontos várakozást.
A múlt héten a kínai nagyvállalatoknak már csaknem mindegyike, 98,6%-a visszatért a termelésbe. A KKV szektor még némi lemaradásban van, ott a vállalatok 76%-a állt újra munkába.
A kínai jegybank egyik tanácsadója szerint erre az évre nem kéne GDP növekedési célt kitűzni az országnak. Javaslata mögött az első 3 hónap erőteljes visszaesése és a globális növekedési bizonytalanság állhat.
Az amerikai határidős indexek a pozitív tartományban voltak ma reggel. Az európai határidők közül a DAX és a CAC pluszos, a FTSE mínuszos volt.
A MOL az eredetileg április 16-ra összehívott közgyűlést április 30-ra halasztja, de a járványhelyzet miatt valószínűsíthetően azt sem lehet majd megtartani. A közgyűlés napirendjén a szokásos pontok mellett szerepel egy véleménynyilvánító szavazás a hosszú távú részvényesi szerepvállalás ösztönzéséről és a javadalmazási politikáról is.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.