A nemzetközi piacok hangulatát ma jelentős mértékben meghatározhatja, hogy Amerika legnagyobb tőzsdéi közül a NYSE és a Nasdaq sem nyit ki a Sandy nevű óriáshurrikán miatt. Ennek következtében a hazai parketten sem számíthatunk kiemelkedő mértékű forgalomra a mai nap során. Kiemelten érdemes lesz figyelni a Magyar Telekom árfolyamjának a viselkedését, hogy tud-e...
- A hurrikán miatt várhatóan nem lesz elektronikus kereskedés ma New-Yorkban
- Vegyes kép a nyersanyagok piacán
- Jelentősen gyengült a forint árfolyama
- Csökkenéssel kezdte a hetet Ázsia
- Kis csökkenésre számítunk ma a BÉT-en
- A hurrikán miatt várhatóan nem lesz elektronikus kereskedés ma New-Yorkban.
- Fontos makroadat érkezett péntek délután az USA-ból, a harmadik negyedéves GDP jobb lett a várakozásoknál, az évesített érték 2% lett, szemben az 1,8%-os elemzői konszenzussal. A növekedés fő hajtóereje a fogyasztás volt, de a kormányzati kiadások és az építőipari beruházások is nőttek.
- A Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexének októberi értéke a várakozásoknál némileg rosszabb lett: 83 pont helyett 82,6 pont.
- Pénteken nyitás előtt publikálta számait a Merck. A várt 93 centes részvényenkénti profit helyett 95 centes eredményt tett közzé a cég, ami a tavalyi 94 centnél is magasabb. Az eladások csökkenést mutattak, a tavalyi 12 milliárd dollárról 11,5 milliárd dollárra esett a bevétel, ami viszont megegyezik az elemzői konszenzussal. A vállalat szerint az éves EPS 3,78 dollárról 3,82 dollárra emelkedhet.
- A Goodyear negyedéves profitja 53 centre esett vissza a tavalyi 72 centről, és az 59 centes várakozáshoz képest is gyenge lett az adat. Az árbevétel 5,26 milliárd dollár volt, ami alacsonyabb a tavalyi 6,06 milliárd dollárnál.
- Rendkívül erős negyedévről számolt be a Moody’s, az EPS részvényenként 81 cent lett, miközben az elemzők 62 centre számítottak. Az összprofit 130,7 millió dollárról 184 millió dollárra emelkedett. A bevétel a tavalyi 531,3 millió dollárról 688,5 millió dollárra bővült.
- Az olaj árfolyamában pénteken még kismértékű emelkedés volt tapasztalható, azonban ma már inkább csökkenés látható. Az olaj árfolyama pénteken 86,00-ról 86,28 dollárra emelkedett. Jelenleg úgy látszik, hogy a vihar elkerüli Amerika jelentős, tengeri olajkitermelő területeit.
- A vártnál jobb amerikai GDP adat ellenére az euró kismértékben erősödni tudott a dollárral szemben. Az EUR/USD árfolyam 1,2934-ről 1,2938-ra változott.
- Japánban a vártnál gyengébb kiskereskedelmi értékesítési adatról számoltak be.
- A dél-koreai mobiltelefon gyártó, a HTC árfolyama közel 7%-ot esett, miután a társaság figyelmeztetést adott ki, hogy várakozásai szerint a negyedik negyedévi eredménye 41%-kal fog elmaradni a tavalyi év azonos időszakától.
- 126 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatásban részesült a PannErgy leányvállalata, a DoverDrill Mélyfúró Kft. A támogatás részvényenként 6 forintot jelent, melynek segítségével a cég fejleszteni tudja fúrási technológiáját, és gyorsulhat a fúrási sebesség.
- Az állam átvállalja az önkormányzatok adósságának mintegy felét, 612 milliárd forintot. A lépés nem befolyásolja az államadósság nagyságát.
- Szemben a korábbi elképzeléssel, mégsem lesz betekintése az államnak azon cégek működésébe, ahol rendelkezik részesedéssel. A legújabb elképzelés szerint csak azoknál a cégeknél vizsgálódhat mélyrehatóan az állam, amelyben 25%-os részesedése van.