Mára enyhült a feszültség Ukrajna körül. Az oroszok befejezték a hadgyakorlatot, és az egységek visszatértek bázisaikra. Megfigyelők szerint ugyanakkor azért folytatódik a haditechnika felhalmozása az orosz-ukrán határon. Mindenesetre úgy tűnik, hogy Putyin is kezdi belátni, hogy nem feltétlenül ez az út a nagyhatalmi törekvések megvalósításához. Mind Oroszország,...
Habár nem számítunk komoly gazdasági szankciókra, érdemes megnézni a német gazdaság Oroszország- függőségét részletesebben, hiszen tegnap hatalmasat esett a DAX index. A teljes export 3,5 százaléka megy Oroszországba, mintegy 38 milliárd euró értékben. Persze a német termékek vannak általában annyira jók, hogy szinte bárhol el lehet adni a világban. Így erről az oldalról nem számítunk hatásra. Oroszországból a behozatal 42 milliárd euróra rúg, amely az import 4,8 százaléka. A behozatal cirka háromnegyede energia: gáz és olaj. A teljes gázimport 29 százaléka, az olajimport 36 százaléka jön Oroszországból, vagyis energetikában már sokkal erőteljesebb a függőség az oroszoktól. Ugyanakkor nem akkora, hogy egy esetleges embargó esetén ne lehetne megoldani Németország energia ellátását. Így a tegnapi árfolyam reakciót túlzónak tartjuk, ami a német részvénypiacot illeti, hiszen a német gazdaság teljesítményében az orosz kapcsolat csak néhány százalékra rúg. Ráadásul mára enyhült a feszültség, és úgy tűnik, hogy egyelőre nem vezetnek be komolyabb szankciókat Oroszországgal szemben. Így ma a DAX index korrigálhat, de nem szabad elfelejteni, hogy rést hagyott tegnap 9.554 és 9.566 pont között. Ráadásul átesett a 20 és a 30 napos mozgóátlagon is (~ 9.505 pont), miközben a napi minimumon zárt. Ez eléggé negatív technikai kép. Így annak ellenére, hogy az orosz-ukrán ügy nem túl jelentős fundamentálisan, óvatosak lennénk, és árgus szemekkel figyelnénk a már meglévő vételi pozícióinkat, és újabb pozíciók nyitásával is kellően óvatosak lennénk.
A BUX fordulóban van egy kis támaszról, amely 16.800 pont körül van. Ha ezen átesne, akkor 16.000 pontnál lenne egy erős támasza. Mindenesetre ma ilyen akcióra nem számítunk, hiszen a megnyugvó nemzetközi hangulatban emelkedhet ma az index. Így a vezető részvényekben (OTP, MOL, Richter) a mai napon emelkedést várunk. A Richtert megtámasztotta a 3.800 forintos szint, és a hrivnya is jól viselkedett tegnap, ma egyelőre stagnál, de legalább elviselhető szinten van. A rubel ma már erősödik, amely támogatóan hat mind a Richter mind az OTP árfolyamára. A MOL esetében nem is kellett volna negatív hatást látnunk az orosz események miatt, hiszen 104 napra elegendő olaj- és üzemanyag tartaléka van Magyarországnak. (Bár a MOL-hoz már nem sok köze van, a biztonsági gáztartalékok 650 millió köbméterre rúgnak, amely a lakosság gázellátására több mint egy hónapig elég. Addigra meg remélhetőleg már kitör a „nyár”.)
- Tovább tart az ukrán krízis
- Részben visszaadták tegnapi nyereségüket a nyersanyagok
- A régiós devizákkal együtt erősödik a forint
- Emlékednek a részvényindexek Ázsiában
- Hernádi Zsolt lekerült az Interpol körözési listájáról
- Az árfolyamok emelkedésére számítunk ma a BÉT-en
- Makrogazdasági adatok terén kedvező számokat is láthattunk, a feldolgozóipari ISM index 51,3 pontról 53,2 pontra emelkedett, miközben a konszenzus 52 pont volt.
- A személyes kiadások a várt 0,1-0,2% helyett 0,4%-kal nőttek a tengerentúlon.
- Az EU érdemi lépést nem tett Oroszországgal szemben, valószínűleg azért, mert azok az EU-ra is negatívan hatnának vissza, ugyanakkor az unió külügyminisztereinek döntése alapján az EU felfüggeszti a tárgyalásokat az orosz vízumkönnyítéssel kapcsolatban.
- Ma reggel Putyin bejelentette, hogy visszarendelik a laktanyákba az Oroszország nyugati részében, az ukrán határ közelében gyakorlatozó orosz katonákat.
- Az orosz MICEX index a tegnapi mélyrepülés után ma 2,5%-ot erősödik.
- A nyugat-európai börzék jelentős csökkenéssel zárták a tegnapi kereskedést (FTSE100 -01,49%, DAX -3,44%, CAC40 -2,66%).
- Hasonló mozgás rajzolódik ki az olaj piacán is, ahol elsősorban az okozott tegnap aggodalmat, hogy az orosz ellátás akadozhat vagy akár meg is szűnhet Európa irányába.
- A kockázatkerülés jegyében telt a hét első kereskedési napja, ennek megfelelően a dollár erősödött az euróval szemben és az EUR/USD árfolyam 1,3779-ről 1,3735-re csökkent. Ma reggel azonban itt is egy korrekció látható, melynek keretében az EUR/USD árfolyam emelkedésnek indult.
- Holnap kezdődik Kínában az évente egyszer megrendezésre kerülő Népi Kongresszus, ami a kínai törvényhozásnak felel meg, és ami 2 hétig fog tartani. Itt fogják ismertetni a növekedési és inflációs várakozásokat is, az elemzői konszenzus szerint mindkettő változatlan maradhat a 2013-as értékhez képest, ami 7,5%-os növekedési és 3,5%-os inflációs célt jelent. A másik téma, amit a befektetők közelről fognak figyelni, hogy a korábbi reform elképzeléseket például az egészségügy vagy a légszennyezés területén hogyan ültetik át a szabályozásba.
- Az ausztrál alapkamat a várakozásoknak megfelelően változatlanul 2,5% maradt.
- A MOL 40 milliárd forint értékben fog üzemanyagot szállítani a magyar kormánynak. Árfolyamhatásra nem számítunk.
- A Maros Megyei Kereskedelmi Törvényszék elutasította a Brassói Közpénzügyi Főigazgatóság által az Enefi ellen indított csődeljárási kérelmet. A hír pozitív, de a döntés még nem jogerős.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.