Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

ELEMZÉS

Visszaverte az Intel az AMD támadását

ÖTLETGYÁR MAXI
ÖTLETGYÁR MAXI2019. március 1.   10:13
Intel - stop-módosítás félvezetők
Belépési pont:   Kiszállási pont: 57,1 Stop-loss: 47,9 41,4
Elemző: Kiss Nicholas

Nagyobb hullámvasutat jártak be az Intel részvényei október eleji vételi ajánlásunk óta. Az AMD térnyerése, a szerverpiac lassulása, valamint az általános piaci rossz hangulat nyomás alatt tartotta az árfolyamot a tavalyi negyedik negyedév során, ezen gátló tényezők azonban halványuló félben vannak az idei évben. Ennek köszönhetően jelenleg 13%-os profitot mutat vételi ajánlásunk, így érdemesnek látjuk korábbi stop eladási megbízásunkat feljebb húzni, annak érdekében, hogy legrosszabb esetben is minimális profittal zárjuk a pozíciót.

Technikai kép

Többszöri próbálkozás után sikerült áttörnie a 200 napos mozgóátlagot február elején az árfolyamnak, ráadásul ebből a lendületből több másik ellenállásszint is áttörésre került. Ezzel most kifejezetten jól fest az összkép, nincs jelenleg komolyabb ellenállás az 57,1 dolláros lokális csúcs előtt. A kedvező pozíciót kihasználva érdemes korábbi stop eladási megbízásunkat 41,4 dollárról a 200 napos mozgóátlag, illetve a február eleji leszúrás alá, 47,9 dollárra megemelni, ami ezzel már egy profit stop pozíciót jelent. 57,1 dolláros profitcélunkon nem változtatunk.

Forrás: Bloomberg, Erste

Eseménydús hónapok

A vállalat 2018-as negyedik negyedéves gyorsjelentése felemásra sikeredett, miután a kulcsfontosságú adatközpont szegmensben 9%-ra lassult a növekedési ütem az előző negyedévi 26%-ról. Ráadásul a 2019-es évre is visszafogott várakozást közölt a cég, miután megközelítőleg 71,5 milliárd dolláros árbevételt prognosztizált szemben a konszenzus addigi 73 milliárd dollárjával. Az esetleges romló fundamentumokkal kapcsolatos félelmeket azonban részben eloszlatta az, hogy mind a menedzsment, mind a félvezető szektor kulcsszereplői megerősítették, hogy csupán egy átmeneti lassulást látnak a félvezetők iránti keresletben, ami 2019 második felében már javulásnak indulhat.

Eközben az is kiderült, hogy a vállalat ideiglenes vezérigazgatója, a korábbi pénzügyi igazgató, Bob Swan marad határozatlan ideig a vállalat élén. Ezt több elemzőház is pozitívumként fogadta, mivel Swan alatt nagyobb hatékonyságot várnak a cégtől. A Morgan Stanley például nemrégiben a korábbi 54 dollárról 64 dollárra emelte célárát a részvényekre, amely elemzésben erős pozitívumként említették Swan határozatlan idejű kinevezését.

Nem tarol az AMD

Végül pedig a tavalyi év zárultával friss képet kaphatunk arról, hogyan is áll pontosan az Intel és az AMD közötti verseny a processzorok piacán. Az Intel részvények árfolyamára a tavalyi év elejétől komolyabb nyomást helyezett az AMD előretörése, azonban a legfrissebb adatok szerint nem képes olyan ütemben piaci részesedést szerezni, mint amitől korábban többen tartottak. A Mercury Research legfrissebb adatai szerint a PC processzorok piacán 14%-ra ugrott az AMD részesedése (a fennmaradó rész az Intelé) a tavalyi negyedik negyedévben, ami csupán 1 százalékpontos növekedés az egy évvel megelőző időszakhoz képest. A szerverpiacon ugyanez 3,2%-ra ugrott, a korábbi 1% alatti értékről (a fennmaradó rész az Intelé), azonban ez is jóval elmarad attól, amit korábban egyesek még 5-7% körüli értéknek gondoltak. Ezzel pedig egyelőre úgy tűnik, hogy nem voltak megalapozattak azok a korábbi félelmek, miszerint az Intel lassabb technológiai transzformációja miatt érdemi piaci részesedést veszít a processzorok piacán. Ez pedig részben levette a tavaly év eleje óta a részvényárfolyamra nehezedő nyomást.

 

Kiadvánnyal kapcsolatos információk

Az Erste Befektetési Zrt. felügyeleti szerve a Magyar Nemzeti Bank.

Az ajánlást az Erste Befektetési Zrt. a kibocsátóval nem közölte.

Az elemzésben közölt információk forrását az adott grafikon vagy táblázat alatt külön jelezzük.

Az elemzés készítése során használt módszertannal, értékeléssel, valamint a becslés, előrejelzés, célárfolyam készítésekor használt feltételezésekkel kapcsolatos további információkat az Elemzési hirdetményben találhat. Az Elemzési hirdetmény ezen túlmenően magyarázatot ad az ajánlások (Long, Short) jelentésére.
Elemzési hirdetmény

Az ajánlás a következő időtartamra (befektetési időtartam) vonatkozik: Az ajánlás a célárfolyam teljesüléséig, vagy a stop-loss aktiválódásáig érvényes.

Az ajánlás tervezett aktualizálása: Társaságunk az általa korábban kiadott elemzéseket külön nem aktualizálja. Amennyiben olyan tényező merül fel, amely a korábban kiadott elemzés módosítását indokolja, új elemzést bocsátunk ki. Erre tekintettel, kérjük vegye figyelembe a fent megjelölt befektetési időtartamot, amelyre ajánlásunk vonatkozik.

Kockázati figyelmeztetés: Felhívjuk figyelmét arra, hogy az értékpapírokba történő befektetés különböző kockázatokat hordoz magában, ezért befektetési döntése meghozatala előtt körültekintően értékelje az egyes értékpapírok termékparamétereit! Társaságunknál elérhető termékekről részletes tájékoztatás – mely tartalmazza az adott termékekben rejlő kockázatokat is – a weboldalunkon található Általános Terméktájékoztató anyagokban érthető el:
www.ersteinvestment.hu/hu/erste_befektetesi_zrt_befektetesek.html

A társaságunk által terjesztett befektetési ajánlások listája a következő helyen érhető el, ugyanitt megtalálhatók az adott instrumentumra esetlegesen adott korábbi ajánlások is:
www.erstemarket.hu/elemzesek/elemzoi-ajanlasaink

Összeférhetetlenségi nyilatkozat

Társaságunk minden szükséges lépést megtesz az érdekellentétek lehető legteljesebb elkerülése érdekében. E cél megvalósítása érdekében - többek között - ún. kínai falak kerültek felállításra, amelyek elválasztják az üzleti és elemzési területet. A kínai fal tényleges és virtuális korlátok felállítását jelenti az információáramlás korlátozása, adott esetben megtiltása érdekében (például: fizikai elválasztás, informatikai elválasztás). Ezen kívül korlátozzuk és nyomon követjük munkavállalóink saját számlás kereskedését. A befektetési ajánlások tekintetében az összeférhetetlenség megelőzésére és elkerülésére létrehozott belső szervezeti és igazgatási megoldások, valamint információs korlátok leírása az Elemzési hirdetményben található.
Elemzési hirdetmény

Az Erste Befektetési Zrt. folyamatosan nyomon követi az ajánlásban foglalt kibocsátókkal kapcsolatos összeférhetetlenségi eseteket. Az azonosított összeférhetetlenségi esetekről az alábbi linken tájékozódhat:
www.erstemarket.hu/elemzesek/elemzoi-ajanlasaink

A kiadványban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. - 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26., tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002, tőzsdetagság: Budapesti Értéktőzsde és Deutsche Börse (Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A kiadványban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.ersteinvestment.hu, ügyletek előtti tájékoztatásról szóló Hirdetményben.

A kiadványban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak! Kérjük, tanulmányozza a részletes kiadványhoz kapcsolódó feltételeket weboldalunkon!

PODCAST

A kőolaj árrobbanása méri majd, hogy mennyire fáj a gazdaságnak az izraeli-iráni válság

Úgy tűnik, hogy az árupiaci szereplők nem tartanak egy széleskörű háború kirobbanásától Izrael és Irán között. Az viszont határozottan érződik,...

Úgy jó, ha nagy?
AGRÁR SAROK

Úgy jó, ha nagy?

A magyar tejtermelés nem számít még az EU-ban sem nagynak, de a tejtermelő farmok átlagos mérete terén előkelő helyen állunk. A világban azonban...

2024. április 15.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben