Továbbra is Bernanke szavaira vár a piac, a tegnapi kereskedés leginkább állóvíznek nevezhető. Az amerikai indexek a lokális maximumok környékén ingadoznak, a hazai piac a kamatdöntés ellenére sem tudott látványosan elmozdulni, és a német DAX index árfolyama is egy oldalazást jelző keresztet rajzolt a grafikonra. Úgy látszik, bele kell törődnünk: hazai kamatvágás,...
Továbbra is Bernanke szavaira vár a piac, a tegnapi kereskedés leginkább állóvíznek nevezhető. Az amerikai indexek a lokális maximumok környékén ingadoznak, a hazai piac a kamatdöntés ellenére sem tudott látványosan elmozdulni, és a német DAX index árfolyama is egy oldalazást jelző keresztet rajzolt a grafikonra. Úgy látszik, bele kell törődnünk: hazai kamatvágás, illetve fontosabb tengerentúli makroadatok ide vagy oda, a pénteki Jackson Hole-i találkozó előtt nem fognak a piacok egyik irányba sem kibillenni. Azt se felejtsük azonban, hogy az augusztusi uborkaszezon közepén vagyunk, a befektetők nagy része szabadságát tölti, ezért sem érdemes ilyenkor kiemelkedő forgalmat várni. Vége a gyorsjelentési szezonnak, érdemes összegezni a vállalatok második negyedéves teljesítményét. Az S&P500 papírjainak egy részvényre jutó eredménye nem tudott növekedni a tavalyi év második negyedévéhez képest, stagnálást láthattunk, ez azonban még így is (4,5%-kal) felülmúlja az elemzők várakozását. Az olaj és gázszektor teljesített a leggyengébben, itt közel 20%-kal csökkent a nyereség.
- Oldalaztak tegnap a piacok
- Napon belül emelkedett az olaj, stagnált az arany
- Jelentősen gyengült a forint
- Vegyes kép az ázsiai piacokon
- 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot az MNB
- Oldalazó mozgásra számítunk ma
 | Kereskedjen USA részvényekkel!Az Erste Marketen beállíthat árfolyamértesítést is! Részletek |
- Egyhangú oldalazás volt tegnap a tengerentúli tőzsdéken, a makroadatok sem hoztak lendületet a piacra, továbbra is kivárás látható Bernanke pénteki beszéde előtt. Friss hír, hogy az EKB vezetői nem vesznek részt a pénteki konferencián. (Dow -0,17%, Nasdaq 0,13%, S&P500 -0,08%).
- Ma 12:45-kor találkozik Monti olasz miniszterelnök Merkellel Berlinben.
- A Conference Board fogyasztói bizalmi index 9 hónapos mélypontra, 60,6 pontra esett augusztusban, miközben az elemzők várakozása 66 pont volt, a legutóbbi 65,9 ponthoz képest. A gyengébb adat ellenére a piacok nem mozdultak meg látványosan.
- A Richmond- i Fed index -9 pont lett a várt -10 pont helyett.
- Ma második negyedéves GDP adatot publikálnak az USA-ban.
- Az olaj árfolyama a 200 napos mozgóátlag alatt oldalazott a tegnapi kereskedés során. 95,6-ról 96,3-ra emelkedett a kurzus, technikailag nem változott a kép. Továbbra is a 200 napos áttörésére várunk, amely megerősítené a jelenlegi emelkedő trendet.
- Ma publikálják a tengerentúlon az olaj és benzinkészleteket. Előbbi esetében 1,75 millió hordó csökkenésre, az utóbbinál pedig 1,45 millió hordós zsugorodásra számít a piac.
- Negyedik napja oldalaz az arany, ami várható volt a múlt heti kitörést követően. 1.680 dollár alatt stagnál a kurzus, a lecsökkent volatilitást hamarosan kitörés követheti.
- A tegnapi váratlan 25 bázispontos jegybanki alapkamat vágás után jelentős gyengülésbe kezdett a forint. A nyitó 278,43-ról 281,39-re változott zárásra az árfolyam. A tanácskozásról kiadott közlemény szerint az inflációs félelmek ellenére is lehetőség van a kamatvágásra, melyet a hazai kockázati megítélés további javulása tett lehetővé, ugyanakkor azt is megemlítik, hogy a javulás elsősorban külső tényezőkre vezethető vissza.
- A dollár árfolyama 1,249-ről 1,2565-ig gyengült, miután a vártnál rosszabb fogyasztói bizalomról számoltak be a tegnapi kereskedés során. A dollár gyengülését a vártnál jobb Richmondi FED index sem segítette, ráadásul az sem erősíti a dollárt, hogy ismételten beindultak a spekulációk a QE3-ról a hétvégi Jackson Hole-i konferencia kapcsán. Az eurót az sem tántorította el, hogy Spanyolországban a várt 1% helyett 1,3%-kal csökkent a GDP.
- Iránymutató makroadatok hiányában a piacok már Ben Bernanke pénteki Jackson Hole-i beszédét várják. Ennek megfelelően hangulat alapú kereskedés volt tapasztalható a Távol-Keleten.
- A főbb indexek vegyes teljesítményt mutattak, a Nikkei 0,40%-kal emelkedett, a Hang Seng index érdemi elmozdulás nélkül a nulla százalékos elmozdulás körül billegett, hol a pozitív, hol pedig a negatív oldalon, végül -0,02%-os elmozdulással zárta a kereskedést. A Shanghai index 0,65%-kal csökkent.
- A határidős indexek többsége a pozitív tartományban van ma reggel.
- A Magyar Telekom 19,9 milliárd forintért eladta a Pro-M Zrt 100%-át a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt-nek. A Pro-M Zrt üzemelteti az Egységes Digitális Rádiórendszert (EDR), azaz a 380- 400MHz-es frekvenciasávon működő országos mobil rádió hálózatot, amelyet a rendőrség, a tűzoltóság, a mentőszolgálat és más közbiztonsági szervek használnak. A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt a közszféra telekommunikációs infrastruktúrájának üzemeltetéséért felelős; tulajdonosa a magyar állam. A tranzakció egyéb részletei nem ismertek. Kismértékű pozitív árfolyamhatásra számítunk a hír hatására.
- Távozik posztjáról dr. Veress József, az E-Star felügyelő bizottságának tagja.
- 25 bázisponttal 6,75%-ra csökkentette az alapkamatot a MNB monetáris tanácsa tegnap. A következő, szeptemberi ülésen nem várunk további csökkentést, de év végére 6,25%-os alapkamattal számolunk.
Érdeklődik a részletek iránt? Kérjen visszahívást és szakértőnkkel egyeztethet a termékkel kapcsolatban.