Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

PIACI HÍREK

Már négy kamatemelést vár idénre a piac az USA-ban

ERSTE REGGELI
ERSTE REGGELI2018. május 2.   09:53

Erste kommentár A pénteki amerikai GDP adat a várt 2 százalékkal szemben 2,3 százalékos növekedést mutatott az első negyedévre, míg a PCE maginfláció a vártnak megfelelően 1,9 százalékra emelkedett a...

Erste kommentár

A pénteki amerikai GDP adat a várt 2 százalékkal szemben 2,3 százalékos növekedést mutatott az első negyedévre, míg a PCE maginfláció a vártnak megfelelően 1,9 százalékra emelkedett a korábbi 1,6 százalékról. Így a kamatemelési várakozások is emelkedtek a piac részéről. Ugyan a mai kamatdöntő ülés esetében nem várnak változtatást az 1,5-1,75 százalékos szint esetében, de júniusban, szeptemberben és most már decemberben is jöhet egy-egy 25 bázispontos kamatemelés, aminek következtében az évet 2,25-2,5 százalékos „alapkamat” tartománnyal fejezhetjük be.


Így talán nem is csoda, hogy a dollár jelentőset erősödött az elmúlt napokban. Ugyanakkor ezzel meg is érkezett a 20 napos mozgóátlagra. Itt pedig valószínűleg, legalább átmenetileg, megáll a dollár erősödése. Különben a jelentős dollárerősödés, euró gyengülés jót tesz / tett a német piacnak is. Így a DAX esetében enyhe emelkedésre számítunk, a BUX esetében pedig oldalazás lehet a mai napon.

Ismét üzent a kétkedőknek az Apple

A Nasdaq felülteljesítéséről szólt a tegnapi nap a tengerentúlon, miután a technológiai index 0,9%-kal emelkedett. Az S&P500 0,3%-kal került feljebb, a Dow 0,3%-kal esett vissza.


Előző negyedéves gyorsjelentéséhez hasonlóan ismét rácáfolt a kétkedőkre az Apple. A második negyedévben a vállalat árbevétele 16%-kal növekedett év/év alapon a vártnak nagyjából megfelelő 61,1 milliárd dollárra, ami két éve a leggyorsabb növekedési ütem. Az egy részvényre jutó tisztított profit 2,73 dollár lett a várt 2,64 dollárral szemben. A következő negyedévre 51,5 és 53,5 millió dollár közötti árbevételt vár a cég, míg az elemzők ennek a sávnak az alját várták. A vállalat a vártnak megfelelő 52,2 millió darab telefont értékesített a negyedévben, ami 3%-os növekedés év/év alapon. Az okostelefon-értékesítésekből származó bevétel 14%-kal növekedett év/év alapon, tehát továbbra is kétszámjegyű mértékben képes növekedni a vállalat ebben a szegmensben. A kínai piacon éves szinten 20%-kal növekedett a cég, míg a szolgáltatásokból származó bevétel 9,2 milliárd dollár lett 31%-ot növekedvén. Ezzel mindkét kiemelten figyelt szegmens rendkívül erősen teljesített a negyedévben. Emellett a jelenlegi részvény-visszavásárlási program keretösszegét 100 milliárd dollárra emelték, az osztalékot pedig negyedévenkénti 0,73 dollárra az eddigi 0,63 dollárról. A vállalat továbbra is inkább a részvény-visszavásárlásokat részesíti előnyben, mivel részvényeit alulértékeltnek véli a jelenlegi árfolyamon. Piaczárást követően közel 4%-kal emelkedtek a részvények a kedvező hírekre.


Beszakadtak a Snap részvényei piaczárást követően (-14%), miután a várttól elmaradó számokat tett közzé a vállalat az első negyedévben. Az árbevétel 231 millió dollár lett a várt 245 millióval szemben, míg a napi aktív felhasználók száma 191 millió a várt 194 millióval szemben. Ebből pedig az látszik, hogy a Snapchat alkalmazás új dizájnja nem segít ismét növekedő pályára állítani a céget, sőt a most folyó negyedévre az előzőnél is lényegesen gyengébb növekedést vár a cég.


A kedvező márciusi adatokat követően továbbra is pozitív képet fest az amerikai autópiac. Évesített alapon 17,15 millió autót adtak el a hónapban, ami 0,5%-os növekedés az egy évvel ezelőtti adathoz képest, amiből az látszik, hogy továbbra sem lassul érdemben az ottani autópiac. A Ford értékesítései a vártnak megfelelő 4,5%-kal estek a hónapban év/év alapon, míg a General Motors esetében 2,5-3%-os visszaesés volt megfigyelhető belső források szerint.


Vegyes gyorsjelentéseket tett közzé a Merck és a Pfizer még hétfőn, majd a keddi kereskedésben nyomás alá került a gyógyszergyártók árfolyama. Előbbi 1,5%-kal, utóbbi 3%-kal került lejjebb tegnap, jelentős negatívum azonban egyik cég jelentésében sem volt található.


A McDonald’s erős jelentést tett közzé az első negyedévre még hétfőn piacnyitás előtt, miután a legalább egy éve nyitva tartó üzleteiben 5,5%-kal növekedtek az értékesítések éves alapon. Ebből az látszik, hogy az új pár dolláros menük nagy sikert arattak a tengerentúlon.


Szintén hétfőn piacnyitás előtt jelentett a Gilead Sciences. 1,48 dolláros tisztított EPS-t ért el a cég a várt 1,66 dollárral szemben, miután a hepatitisz kezelésére szolgáló készítményei alulmúlták a bevételi várakozásokat. Így az óra egyre inkább ketyeg, hogy újabb akvizíciókat hajtson végre a cég.

Ázsiában is folytatódhat a konjunktúra

Enyhe esést mutatnak a vezető ázsiai piacok a mai kereskedésben. A Nikkei 0,2%-kal, a Hang Seng 0,5%-kal, a Shanghai index 0,4%-kal esik.


A kedvezőbb európai és amerikai beszerzési menedzser indexeket követően Kínában is enyhén a várt felett alakultak az adatok áprilisban. A Caixin feldolgozóipari indexe 51,1 pont lett a várt 50,9 és az előző havi 51 ponttal szemben. Ez nagyjából egybecseng a Markit hétfői számaival, ahol 51,4 pontos érétket láthattunk a várt 51,3 és az előző havi 51,5 ponttal szemben. A Markit szolgáltatóipari indexe hétfőn 54,8 pontos érétket mutatott a várt 54,5 és az előző havi 54,6 ponttal szemben. Ugyanez az adat a Caixin részéről pénteken érkezik.


Még hétfőn 53,8 pontra ugrott a Nikkei feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe áprilisra Japánban az előző havi 53,3 pontról a végleges adatok szerint. Ezt a mai napon a szolgáltatóipari index 52,5 pontos értéke követette az előző havi 50,9 pontot követően. Ezzel összességében az látszik, hogy az elmúlt két hónap visszaesését követően ismét kedvezőbb gazdasági kilátásokat vázolnak a beszerzési menedzserek az előttünk álló időszakra.

Határidős piacok

Vegyes képet mutattak a határidős piacok ma reggel. A Dow mínuszban, az S&P, a Nasdaq és a DAX pluszban volt.

Richter: Tovább növekedett a Vraylar (cariprazine) értékesítése

Hétfőn tette közzé az Allergan az első negyedéves eredményét, melyben arról számolt be, hogy a Vraylar az első negyedévben 84,4 millió dolláros árbevételt ért el, ami éves szinten 57,5 százalékos növekedés, ugyanakkor egy picit elmarad a negyedik negyedévi 87,7 millió eurótól, miközben jelentősen növekedett az értékesítési volumen. Az Allergan szerint, ha augusztus végére az FDA jóváhagyja a Vryalart a bipoláris depresszió kezelésére, akkor az újabb nagy lökést adhat az értékesítésnek az elkövetkező években. A Richter 14-15 millió dollár bevételre tehet szert, ami ugyan dollárban 57 százalékkal több, mint tavaly, de forintban a dollár gyengülése miatt kisebb lehet. Ugyanis tavaly 280-290 forint körül volt a dollár árfolyama, idén pedig inkább 250-260 forint között mozog. Ez pedig azt sugallja, hogy adó előtt mintegy 1 milliárd forinttal magasabb bevételre tehetett szert a Richter az idei első negyedévben a tavalyihoz képest. Ugyanakkor a rubel árfolyam változása miatt az árfolyamhatás ezt valószínűleg túlkompenzálja, akárcsak az Esmya kapcsán a kisebb értékesítés. Különben az Allergan továbbra is optimista az Esmya-val kapcsolatban. Továbbra is hisz a jó érték/hatásosság kockázat arányban. Kanadában normál ütemben folyik az értékesítés, úgy, hogy csak az olyan érintett hölgyeknek lehet adni, akiknek korábban nem volt májbetegsége és havonta egy májvizsgálaton (vérvétel) ajánlott részt venni, ami egyébként bevett gyakorlat számos gyógyszernél, például tumoros betegségek kezelésénél is. A legutóbbi gyorsjelentés óta nem tapasztaltak újabb súlyos májsérülést. Az Allergan összességében továbbra is nagyon pozitív mind a cariprazine, mind az Esmya kapcsán.

Érdeklődik a részletek iránt? Kérjen visszahívást és szakértőnkkel egyeztethet a termékkel kapcsolatban.
PODCAST

A kőolaj árrobbanása méri majd, hogy mennyire fáj a gazdaságnak az izraeli-iráni válság

Úgy tűnik, hogy az árupiaci szereplők nem tartanak egy széleskörű háború kirobbanásától Izrael és Irán között. Az viszont határozottan érződik,...

Úgy jó, ha nagy?
AGRÁR SAROK

Úgy jó, ha nagy?

A magyar tejtermelés nem számít még az EU-ban sem nagynak, de a tejtermelő farmok átlagos mérete terén előkelő helyen állunk. A világban azonban...

2024. április 15.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben