A hedge fundok ismét vásárolják az olajat, az optimizmus újra a csúcson

A fedezeti alapok és egyéb pénzügyi befektetők ismét vásárolják a kőolaj és származékok határidős termékeit, ami jelentősen hozzájárult, hogy a WTI 66 dollár közelébe került újra. A tavalyi év során az olajbullok háromszor is éles késbe futottak, mivel a fellendülést hasonló esés és a pozíciók rohamszerű zárása követte, jelentős veszteséget okozva az alapoknak. Azonban az idén januárban indult emelkedés nem fordult eladási hullámba, így úgy tűnik, aki kitartott a vételi álláspont mellett, az jelentős nyereséget könyvelhetett el. A kérdés, hogy a mostani felfokozott vételi hangulat milyen véggel zárul?

A fedezeti alapok vásárlásai és eladásai döntően befolyásolják a rövid távú olaj és termék áralakulást. A pénzügyi tőzsdéken a fizikai forgalom többszöröse cserél naponta gazdát, ráadásul a nyersolaj piac a jó likviditása miatt az egyik fő pénzügyi befektetési tereppé vált. Az olajpiacon ezért nagyon fontos, hogy a pénzügyi befektetők milyen irányba spekulálnak. Az USA határidős kereskedelme ráadásul nagyon átlátszó, heti szinten van statisztika arról, hogy az egyes szereplők (iparágiak, mint a finomítók, termelők, pénzügyiek, mint a fedezeti vagy befektetési alapok) milyen pozíciókat vesznek fel.

A piac főleg az utóbbi csoport tevékenységét figyeli, mivel ők olyan tőkeerővel rendelkeznek, hogy bármilyen irányba rövid időn belül dollárokkal tudják megmozdítani az árakat. Nos, ők jellemzően nettó vételi spekulációt vettek fel (a másik oldalon főleg palaolaj termelők állnak, akik fedezik kitermelésüket). Ennek a nettó pozíciónak mértéke azonban jelentősen változik. Mint a következő ábrán látható, most éppen jelentős vételi többlet van, közel 11-szer annyi a long, mint a short a körükben.

A pénzmenedzserek nettó vételi és eladási pozíciói a három fő kőolaj határidős és opciós piacon
Forrás: John Kemp, CME, ICE Futures

A pénzmenedzserek tavaly egyébként háromszor is „bikacsapdába” futottak, azaz a gyorsan emelkedő piacon nyitottak jelentős vételi pozíciókat, majd ezt követően a piac hirtelen lefelé fordult, jellemzően, mert a piaci adatok nem támasztották alá az optimizmust. Ez azt hozta magával, hogy az olaj bull alapok rendkívül rossz évet zártak és olyan legendás befektető, mint Andy Hall is kénytelen volt likvidálni alapját.

A tavaly év végén indult emelkedés viszont tartósabbnak bizonyult. A január végén lefelé induló árakra, amit az USA palaolaj termelés felfutásának negatív hírei okoztak, az alapok nem adtak el nagy számban. Az idő őket igazolta, hiszen az elmúlt hetekben ismét 66 dollár körüli WTI árat látunk a legközelebbi határidőre a korábbi 60-63 dolláros szinttel szemben. Aki tehát kitartott, az nyert és alapok többsége ezen időszakban kitartott a vételi irány mellett.

WTI olaj long és napon túli short kereskedés forint alapon a BÉT-en, az Erste Turbo Warrantokkal!


Az elmúlt hetekben ismét erősödött a hedge fundok bizalma, hogy az olajár felfelé tartó trendje tartós lehet. Az egyik legjobb indikátor erre a határidős árrés alakulása. Az olajpiac különböző határidős árainak a viszonya ugyanis sokat elárul a piacról és a várakozásokról. Ha a távoli határidős ár alatt van a mostani árnak – szaknyelven szólva backwardation állapotban van a piac – az alacsony és csökkenő készletet takar, vagyis a termelés alulmarad a fogyasztással szemben. Ennek ellentéte a contango, amikora közeli határidős ár felette van a távolinak, ami a növekvő készletek és a bőséges kínálat jele, ami meghaladja a felhasználást.

A mostani piac tavaly október óta backwardation állapotba váltott közel három év contango után. A következő ábra a hathavi és a legközelebbi WTI határidős ár különbségét mutatja. Jól látszik, hogy a piac jelenleg közel 3 dollárral alacsonyabb értékre becsüli az idei októberi árat, mint a soron következő áprilist. A piac tehát egyre mélyebb contango-ba kerül, ami a piac szűkülését és a készletek süllyedését jelenti. Ez tovább erősíti a kedvező piaci hangulatot a fedezeti alapok körében, de egyben a következménye is a körükben lévő optimista olajár hangulatnak. A contango ráadásul segíti is az ETF piacot, mivel az ETF-ek mindig a soron következő likvid határidős kontraktusba fektetnek. Ha a piacon nem változik a WTI ára – vagyis maradunk 66 dolláron, az önmagában 3 dollárt megtérülést jelent féléves távon.  

A 7. Havi és az első havi WTI árkülönbség 2018. Március 26-án (USD/hordó)
Forrás: Bloomberg

Hasonló tartalmak

11:18 | szept. 18.Research Blog

Hozhatnak-e Trump elnök Irán elleni szankciói három számjegyű olajárat?

Az IEA legfrissebb szeptemberi elemzésének legfontosabb üzenete: öveket bekötni, szűkül a globális olajpiac, főleg a zuhanó venezuelai és iráni termelés miatt. A szeptemberi iráni exportadat még inkább meglepte a piacot, mivel az 1,6 millió hordó/nap export 800 ezer hordó/nap zuhanást mutat az augusztusi 2,4 millió hordó/nappal szemben. Egyelőre nem látom elérhetőnek a 100 dolláros olajárat,...

10:56 | szept. 11.Research Blog

A közép-kelet európai finomítás jövője: 2020 után lejtmenet várható a piacon

A közép-kelet európai finomítók remek időszakot élnek át a dinamikusan megugró kereslet és az alacsony finomítói kapacitásbővítések miatt. Ehhez hozzájárul, hogy a globális hajózásban 2020 január 1-étől új alacsony kéntartalmú szabvány lép életbe, ami kedvező változást jelent a magas komplexitású üzemeknek. A kedvező klíma 2020 után azonban jó eséllyel drasztikusan megváltozhat, ami a kedvenc...

13:05 | szept. 3.Research Blog

Drasztikus augusztusi gázáremelkedés Európában – kik lehetnek a nyertesek?

Az elmúlt egy hónapban drasztikus áremelkedés volt az európai gázpiacon. Ez a szárnyalás számos ok miatt következett be, a meleg nyári idő miatti extra kereslet mellett ki kell emelni, hogy strukturálisan is nő a gázigény, miközben a marginális szállítók csökkentették a szállításokat. A legnagyobb nyertese a fejleményeknek az orosz Gazprom lehet.

11:38 | aug. 21.Research Blog

Forró ősz várható az olajpiacon: annyi tényezővel kell kalkulálni, mint még soha

Az olajpiac teljesen bizonytalan az árak alakulásával kapcsolatban. A befektetők legalább tucatnyi kedvező és kedvezőtlen hatást látnak maguk előtt, ember legyen a talpán, aki ebből eltalálja, hogy mely faktorok lesznek dominánsak. A magas változékonyság viszont szinte biztosan visszatérhet.

Gazdasági naptár

teljes naptár
Keddszept. 25.
15:00
S&P/Case-Shiller házárindex (US)
Időszak: júl., előző: 213.07
16:00
Richmondi Fed feldolgozóipari index (US)
Időszak: szept., előző: 24, várt: 21
16:00
Conference Board fogyasztói bizalmi index (US)
Időszak: szept., előző: 133.4, várt: 132
22:15
Nike (US)
Időszak: 2019 Q1, előző: 0.57, várt: 0.63
Szerdaszept. 26.
08:00
Gépipari rendelésállomány (év/év) (JP)
Időszak: aug., előző: 5.3%
13:00
Jelzáloghitel igénylések (US)
Időszak: szept., előző: 1.6%
16:00
Újlakás értékesítések (ezer/hó) (US)
Időszak: aug., előző: 627, várt: 630
16:00
Újlakás építések (hó/hó) (US)
Időszak: aug., előző: -1.7%, várt: 0.5%
20:00
Fed kamatdöntés (US)
Időszak: szept., előző: 2%, várt: 2.25%
Csütörtökszept. 27.
03:30
Ipari vállalatok profittömege (CHN)
Időszak: aug., előző: 16.2%
09:00
Munkanélküliségi ráta (HU)
Időszak: aug., előző: 3.6%, várt: 3.5%
11:00
Fogyasztói bizalom - végleges (EMU)
Időszak: szept., előző: -2.9, várt: -2.9
14:00
Fogyasztói árindex (év/év) - előzetes (GE)
Időszak: szept., előző: 2%, várt: 2%
14:30
Tartós munkanélküli-segély kérelmek (ezer fő/hét) (US)
Időszak: szept., előző: 1645, várt: 1675
14:30
Friss munkanélküli-segély kérelmek (ezer fő/hét) (US)
Időszak: szept., előző: 201, várt: 210
14:30
GDP (negyedév/negyedév, évesített) - végleges (US)
Időszak: Q2, előző: 4.2%, várt: 4.2%
14:30
Tartós cikkek rendelésállománya (hó/hó) (US)
Időszak: aug., előző: -1.7%, várt: 1.9%
15:45
Bloomberg fogyasztói elégedettség (US)
Időszak: szept., előző: 60.2
16:00
Függőben lévő lakásértékesítések (év/év) (US)
Időszak: aug., előző: -0.5%
Péntekszept. 28.
01:30
Munkanélküliségi ráta (JP)
Időszak: aug., előző: 2.5%, várt: 2.5%
01:50
Kiskereskedelmi forgalom (év/év) (JP)
Időszak: aug., előző: 1.5%, várt: 2.1%
01:50
Ipari termelés (év/év) (JP)
Időszak: aug., előző: 2.2%, várt: 1.5%
01:50
Ipari termelés (hó/hó) (JP)
Időszak: aug., előző: -0.1%, várt: 1.5%
03:45
Caixin feldolgozóipari beszerzési menedzser index (CHN)
Időszak: szept., előző: 50.6, várt: 50.5
09:00
Termelői árindex (év/év) (HU)
Időszak: aug., előző: 8.4%
09:00
GDP (év/év, igazított) (SP)
Időszak: Q2, előző: 2.7%, várt: 2.7%
09:55
Munkanélküliségi ráta (GE)
Időszak: szept., előző: 5.2%, várt: 5.2%
09:55
Munkanélküliek számának változása (ezer fő) (GE)
Időszak: szept., előző: -8, várt: -9
10:30
Folyó fizetési mérleg (milliárd font) (UK)
Időszak: Q2, előző: -17.72, várt: -19.35
10:30
GDP (év/év) - végleges (UK)
Időszak: Q2, előző: 1.3%, várt: 1.3%
11:00
Fogyasztói árindex (év/év) (EMU)
Időszak: szept., előző: 2%, várt: 2.1%
13:00
BlackBerry (US)
Időszak: 2019 Q2, előző: -0.12, várt: 0.01
14:30
Személyi jövedelmek (hó/hó) (US)
Időszak: aug., előző: 0.3%, várt: 0.4%
14:30
Személyi kiadások (hó/hó) (US)
Időszak: aug., előző: 0.4%, várt: 0.3%
15:45
Chicagói beszerzési menedzser index (US)
Időszak: szept., előző: 63.6, várt: 62
16:00
Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi index - végleges (US)
Időszak: szept., előző: 100.8, várt: 100.5
03:00
Szolgáltatóipari beszerzési menedzser index (CHN)
Időszak: szept., előző: 54.2, várt: 54
03:00
Feldolgozóipari beszerzési menedzser index (CHN)
Időszak: szept., előző: 51.3, várt: 51.2
Hétfőokt. 1.
01:50
Tankan üzleti hangulat index előremutató (JP)
Időszak: Q3, előző: 21, várt: 20
01:50
Tankan üzleti hangulat index (JP)
Időszak: Q3, előző: 21, várt: 22
02:30
Feldolgozóipari beszerzési menedzser index (JP)
Időszak: szept., előző: 52.9
09:00
Beszerzési menedzser index (HU)
Időszak: szept., előző: 56.2
09:55
Feldolgozóipari beszerzési menedzser index - végleges (GE)
Időszak: szept., előző: 53.7
10:00
Feldolgozóipari beszerzési menedzser index - végleges (EMU)
Időszak: szept., előző: 53.3
10:30
Feldolgozóipari beszerzési menedzser index (UK)
Időszak: szept., előző: 52.8
11:00
Munkanélküliségi ráta (EMU)
Időszak: aug., előző: 8.2%
15:45
Feldolgozóipari beszerzési menedzser index (US)
Időszak: szept., előző: 55.6
16:00
ISM feldolgozóipari index (US)
Időszak: szept., előző: 61.3, várt: 60.3
MegnevezésUtolsó árVált.Vált.%Napi min.Napi max.ForgalomDeviza 
BUX35 666.24-117.24-0.3335 556.2335 811.534 121.96MHUF
DAX12 356.88-74.00-0.6012 349.3012 409.962 119.3MEUR
ATX3 370.37+1.46+0.043 367.463 390.4476.57MEUR
DJIA26 562.25-181.25-0.6826 548.6826 709.94-USD
S&P 5002 919.53-10.14-0.352 912.632 923.79-USD
MegnevezésUtolsó árVált.Vált.%Napi min.Napi max. 
EURHUF323.59+0.12+0.04323.53323.73
CHFHUF285.15-0.23-0.08285.15285.61
USDHUF275.45-0.07-0.03275.13275.83
EURUSD1.1744-0.0004-0.031.17311.1759
EURCHF1.1348+0.0013+0.111.13321.1348
EURGBP0.8960+0.0006+0.070.89530.8965
MegnevezésUtolsó árVált.Vált.%Napi min.Napi max.ForgalomDeviza 
KONZUM2 605+125+5.042 4602 625313.44MHUF
CIGPANNONIA390.0+6.0+1.56385.0397.08.66MHUF
ZWACK16 650+150+0.9116 50016 6500.88MHUF
WABERERS2 530-90-3.442 5102 61014.69MHUF
MASTERPLAST620.0-15.0-2.36620.0625.011.62MHUF
TAKARÉK598.0-10.0-1.64598.0610.03.01MHUF
MegnevezésUtolsó árVált.Vált.%Napi min.Napi max.ForgalomDeviza 
EBGBPHUFTL0628+28+80.000.15MHUF
EBCBKTL0556+10+20.4137eHUF
EBDAXTS582 602+431+19.9497.77MHUF
EBEURTRYTL0135-44-104.7640eHUF
EBHENHUBTS3045-22-31.887.59MHUF
EBVWTS06586-195-30.0557775376eHUF

Saját watchlist létrehozásához be kell jelentkeznie.
Ha nincs még fiókja, regisztráljon most.