Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PIACI HÍREK

Holnap jelent a Magyar Telekom

ERSTE REGGELI
ERSTE REGGELI2013. november 6.   10:03

Nagyot szakadt a Tesla azután, hogy a következő negyedévre nem vár profitbővülést. Így a szerintünk (és mások szerint is) túlárazott részvény 12 százalékot száguldott lefelé a zárás utáni kereskedésben. Persze ez azért nem determinálja a piacokat, amelyek ma inkább fölfelé kacsingatnak. Egyelőre továbbra is a csúcsok környékén vacillálnak az indexek. A tegnapi...

Nagyot szakadt a Tesla azután, hogy a következő negyedévre nem vár profitbővülést. Így a szerintünk (és mások szerint is) túlárazott részvény 12 százalékot száguldott lefelé a zárás utáni kereskedésben. Persze ez azért nem determinálja a piacokat, amelyek ma inkább fölfelé kacsingatnak. Egyelőre továbbra is a csúcsok környékén vacillálnak az indexek. A tegnapi csökkenést megint megvették napközben mind Európában, mind az USA-ban. Így az indexek tipikusan kis csökkenéssel zártak, és ma a határidős indexek alapján tovább akarják folytatni a tegnap napközben megkezdett emelkedést. Ezt várjuk Magyarországon is, hiszen pozitív híreket látunk a Magyar Telekom, a Richter és a MOL kapcsán is. Még akkor is, ha a jelentőségük relatíve kicsi. Viszont a pozitív nemzetközi hangulat, pozitív vállalti hírek és a kissé vegyesebb technikai kép együttesen a BUX valamiféle további emelkedését sugallja.
Piaci áttekintés
- Oldalaztak a tengerentúli piacok, jelentett a Tesla
- Kismértékben korrigált az olaj és az arany ára
- A 200 napos mozgóátlag fölé gyengült a forint
- Ismét vegyes mozgás Ázsiában
- Holnap jelent a Magyar Telekom
- Elfogadták az árfolyamgát kibővítését
- Kis emelkedésre számítunk ma a tőzsdén
Nemzetközi hírek
USA
- A nap eleji esés után emelkedésbe kapcsoltak a tengerentúli piacok, de zárásra csak minimálisan tudtak elmozdulni az előző napi záró értéküktől (Dow -0,14%, Nasdaq 0,09%, S&P500 -0,28%).
- A nap vesztesei a telekommunikációs cégek voltak, az AT&T 2,5%-ot, a Cisco Systems pedig 1,9%- ot veszített értékéből.
- Az ISM szolgáltatóipari beszerzési menedzser index értéke 54,4 pontról 55,4 pontra emelkedett, míg a várakozás 54 pont volt.
- Csaknem 22 dollárt esett a zárás utáni kereskedésben a Tesla árfolyama a negyedéves eredmény publikálását követően. Az egyszeri tételekkel korrigált EPS 12 cent lett, ami meghaladta a 10 centes elemzői várakozást. Az egyszeri tételeket is figyelembe véve a veszteség 38,5 millió dollár, részvényenként 32 cent. A jelentős egyszeri tételeket a töltőhálózat kiépítése és az új modellek fejlesztése okozta. Az elemzői várakozásokkal ellentétben a vállalat vezérigazgatója a negyedik negyedévben nem várja az eredmény további növekedését. A harmadik negyedévben 5500 Tesla S modellt értékesítettek, ebből 1000 darabot Európában. Várhatóan a jövő év elején megindul a kínai értékesítés is.
- A Time Warner és a Kraft Foods publikálja ma negyedéves számait.
Európa
- Az nyugat-európai börzék csökkenéssel zárták a tegnapi kereskedést (FTSE100 -0,25%, DAX
- 0,31%, CAC40 -0,83%).
- Az eurózónában szolgáltatói beszerzési menedzser indexet és kiskereskedelmi értékesítési adatokat publikálnak. A holnapi EKB ülés miatt különösen fontos lehet az adatok alakulása.
- Az EU publikálta az eurózónára vonatkozó prognózisát, a korábbi 1,2% helyett jövőre 1,1%-os lehet a gazdasági növekedés. A munkanélküliségi rátát 12,1%-ról 12,2%-ra korrigálták.
Olaj, arany
- Ma reggel kismértékű pozitív korrekció volt az arany és a WTI kőolaj árában. Az előbbi 1.312 dolláron, az utóbbi 93,8 dolláron állt. Jelentős befolyásoló hír nem volt, a kereskedők szerint az olaj jelentősen túladott, míg az arany ára jelenleg stabil, nincs jelentős változásra okot adó tényező. A befektetők továbbra is a Fed-re figyelnek leginkább.
Devizák
- A 200 napos mozgóátlag 296,8-as szintje fölé emelkedett az EUR/HUF árfolyam tegnap délutánra. Ma reggel visszatesztelésre került a mozgóátlag jelentette támasz, azonban onnan ismételten emelkedésnek indult az árfolyam.
- Az EUR/USD devizapár nem produkált érdemi elmozdulást, továbbra is 1,35 környékén billeg az árfolyam. A tegnapi enyhe dollárerősödés ma reggelre már eltűnt, és az árfolyam visszakorrigált a tegnapi nyitó értékhez.
Távol-Kelet
- A Nikkei 0,8%-ot emelkedett, a Hang Seng index értéke változatlan maradt, a Shanghai index pedig 0,6%-ot csökkent.
- A japán index emelkedését a gyengülő jen támogatta.
- Az ausztrál külkereskedelmi mérleg a várt 500 millió helyett csak 284 milliós hiányt mutatott szeptemberben.
Határidős piacok
- Mind az amerikai, mind az európai határidős indexek a pozitív tartományban vannak ma reggel.
Vállalati hírek
- Holnap hajnalban teszi közzé III. negyedéves eredményét a Magyar Telekom.
- Magyar Telekom: Stratégiai megállapodás kötött a kormány a Telenorral, ahol Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy a távközlési cégeket sújtó különadók akkor csökkenhetnek, ha a költségvetés bevételei nőnek. Ezt tehát csak egy elméleti felvetés, hiszen a költségvetési hiány a következő két évben 3% körül alakulhat. Árfolyamhatásra nem számítunk.
- Szintén a Magyar Telekommal kapcsolatos hír, hogy sajtóértesülések szerint megszűnik az állami mobilszolgáltató. Úgy tűnik, a kormány feladta tervét, hogy belépjen a távközlési piacra. A hír kedvező, de számítani lehetett rá.
- OTP, FHB: a parlament tegnap elfogadta az árfolyamgát kibővítését. Egy valamit rögtön módosítottak is az előző nap beharangozottakhoz képest: az állam csak akkor vállal garanciát a gyűjtőszámlára, ha a devizakölcsön összege nem haladja meg a fedezetül szolgáló lakóingatlan 95%-át. A kölcsön csökkentése persze nem kötelező. Az elfogadott módosítás kedvezőtlen a bankok szempontjából, de különösebb hatása nincs, hiszen már céltartalékot képeztek az adott összegre.
- OTP, FHB: Varga Mihály azt nyilatkozta, hogy nincs konkrét határidő a devizahiteles mentőcsomag elfogadására. Nem tartja kizártnak, hogy a bankszövetség javaslatát is figyelembe veszik. A kormány a jogi helyzet átfogó rendezésére vár, csak azután nyújtja be saját javaslatát. A mostani kommunikáció egybevág a korábban elhangzottakkal, így nem számítunk a probléma gyors megoldására.
- Sajtóértesülések szerint pénteken újraindulhatnak a MOL és a horvát kormány közötti tárgyalások az INA irányítási jogairól.
- Az állam is felajánlotta 5%-nyi Egis részvényét a fő tulajdonos Serviernek. Az nyilvános vételi ajánlat eredménye a napokban derülhet ki. Arra számítunk, hogy a Servier eléri a 75%-ot, és kivezeti a papírt a tőzsdéről.
- A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő legfeljebb mintegy 900 millió euró értékben, 2019-ben lejáró új kötvényeket bocsát ki, melyek Richter részvényekre cserélhetők át. A kibocsátásból származó bevétel a 2014-ben lejáró és hasonlóan Richter részvényekre átcserélhető kötvények visszavásárlását finanszírozza. Az új kötvények várhatóan 3,375%-3,875% közötti éves kamatszelvénnyel rendelkeznek. A bejelentés nem volt váratlan.
Gazdasági hírek
- Az Európai Bizottság tegnap közzétette Magyarországra vonatkozó GDP előrejelzéseit. Idén 0,7%-os növekedésre számítanak (tavasszal még 0,2%-ot prognosztizáltak). Jövőre 1,4%-ról 1,8%-ra emelték előrejelzésüket, 2015-re pedig 2,1%-ra számítanak. A bizottság szerint a hiány 3% alatt maradhat 2015- ig. A brüsszeli véleményt kedvezőnek tartjuk.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Érdeklődik a részletek iránt? Kérjen visszahívást és szakértőnkkel egyeztethet a termékkel kapcsolatban.
Mérsékelt forgalom novemberben

Mérsékelt forgalom novemberben

SZTORI

A KSH ma reggel tette közzé a kiskereskedelmi forgalom novemberi adatait....

Újabb erős év várhat az európai bankokra, érdemes még beszállni?

Újabb erős év várhat az európai bankokra, érdemes még beszállni?

ELEMZÉS

Van még mit bepótolni. Az európai bankok szektorindexe még mindig jelentősen, mintegy...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben