Arany- Short | Nyersanyag | ||||
Belépési pont: | Piaci árfolyam | Kiszállási pont: | 1.230 | Stop-loss: | 1.310 |
A globális kockázatok emelkedése és a Trump körüli politikai zűrzavarok okozták azt, hogy az arany árfolyama egészen az 1300 dollár közeli ellenállásig emelkedett. Azonban a kockázatok múlásával, a hangulat javulhat az arany árfolyama pedig esésnek indulhat.
Komoly ellenálláshoz érkezett az arany
Az arany árfolyama megközelítette az 1.295 – 1.300 dollár közötti ellenállást, azonban ennek leküzdésével láthatóan nem boldogul a nemesfém. Az MACD hamarosan eladási jelzést adhat és az RSI is közelíti a túlvettséget jelző értéket.
Forrás: Bloomberg, Erste
Az arany elmúlt negyedévben mutatott oldalazása során az RSI többször is jó indikátornak számított a fordulatok előrejelzésénél.
A javuló hangulat és a technikai kép alapján az arany shortolását javasoljuk. A veszteséglimitáló stop-loss megbízást az 1.300 dolláros szint fölé 1.310 dollárhoz javasoljuk elhelyezni, míg a javasolt kiszállási pontunk a 200 napos mozgóátlag fölött, 1.230 dollárnál helyezzük el.
Észak-koreai konfliktus:
A befektetők természetesen aggódnak egy esetleges észak-koreai háború kitörése miatt, annak ugyanis beláthatatlan következményei lennének. Azonban valójában sem Amerikának sem Észak-Koreának nem érdeke a háború.
Észak-Korea nem nyerhet meg egy ilyen háborút az USA és katonai szövetségeseinek óriási hadifölénye miatt. Sőt a valószínűleg a mostani észak-koreai vezetés az első célpontok között szerepelhet.
Az USA bár győzhet a háborúban, valójában azonban nem nyerne vele, sőt igazából csak vesztenivalója van. A jelentős katonai veszteség mellett már a konfliktus mélyülése is megviselheti a az amerikai-kínai gazdasági kapcsolatokat, ez pedig nyilvánvalóan nem hiányzik Donald Trumpnak.
Egy katonai beavatkozás és az Észak-Koreai rezsim megdöntése ráadásul hosszabb távon is problémákat okozna. A 25 milliós országból jelentős menekülthullán indulna és az sem látszik, hogyan alakulhatna ki egy modern állam. Észak, valamint Dél-Korea egyesítése pedig szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik az óriási társadalmi és jövedelmi egyenlőtlenségek miatt.
Vagyis míg akár csak egy minimális racionalitás is marad a felekben, addig marad a szópárbaj és nem torkollik háborúba a mostani konfliktus, így pedig túlzó a mostani kockázatkerülés a piacokon.
Tombol a bizonytalanság Trump körül
Sorba veszíti el támogatóit Trump és nem csak arról van szó, hogy az elmúlt közel 70 év alatt ő a fél éve hatalmon lévő elnökök közül a legnépszerűtlenebb. Ahogy azt a lenti ábra is szemlélteti, hanem a legbelső körei is elpártoltak tőle.
Forrás: ABC News, Washington Post, Gallup
Többek között távozott Trump főtanácsadója, Steve Bannon, felmerült Gary Cohn Nemzeti Gazdasági Tanács igazgatójának és egyben a Fed elnökség egyik várományosának távozása is, bár ezt később cáfolták. És feloszlatott két tanácsadói testületet is, miután azok nem értettek vele egyet, sőt tagjuk számos is lemondott.
Ezekből a lépésekből látszik, hogy a trump adminisztráció abszolút nem áll stabil lábakon és, hogy Trump nem tűri az ellentmondást.
Azonban ebből abszolút nem biztos, hogy még a mostaninál is nagyobb fejetlenség fogja jellemezni az elnök ténykedését. Sőt. A tanácsadói között is érezhetően nagy volt a feszültség és a széthúzás, ami most megszűnt, ráadásul a legtöbbet kritizált megnyilvánulásait egyenesen konkrét tanácsadókhoz lehetett kötni. Így elképzelhető, hogy bár rövidtávon a személyi változásokat zavart okoznak a Tump adminisztrációban azonban hosszabb távon akár pozitív változást is okozhat a mostani helyzet. Mindenesetre alacsony bázisról kezdheti újra az építkezést Trump, így könnyű pozitív csalódást okozni.
Enyhül a piaci aggodalom
A piaci feszültségeket jól mutatja a VIX index, ami az opciókba beágyazott volatilitást méri. Minél nagyobb bizonytalanságra számítanak a piaci szereplők annál nagyobb árfolyamingadozást áraznak az opciókban, így a VIX index értéke is magasabb.
A VIX grafikonján látható, hogy az észak-koreai konfliktus hatására idei csúcsra emelkedett az index értéke, de már ismét csökkenésnek indult, de még mindig nem tért vissza az idei típikusnak tekinthető 10-11 pont közötti értékhez, így a piac megnyugvása tovább folytatódhat, amely nem kedvez az aranynak.
VIX index értéke; Forrás: Bloomberg, Erste
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében. Jelen dokumentum a rá irányadó jogszabályok alapján marketing közleménynek minősül, nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
- Az Erste Befektetési Zrt. felügyeleti szerve a Magyar Nemzeti Bank.
- Az ajánlást az Erste Befektetési Zrt. a kibocsátóval nem közölte.
- Az elemzésben közölt információk forrását az adott grafikon vagy táblázat alatt külön jelezzük.
Az elemzés készítése során használt módszertannal, értékeléssel, valamint a becslés, előrejelzés, célárfolyam készítésekor használt feltételezésekkel kapcsolatos további információkat az Elemzési hirdetményben találhat. Az Elemzési hirdetmény ezen túlmenően magyarázatot ad az ajánlások (Long, Short) jelentésére.
Az ajánlás a következő időtartamra (befektetési időtartam) vonatkozik: Az ajánlás a célárfolyam teljesüléséig, vagy a stop-loss aktiválódásáig érvényes.
Az ajánlás tervezett aktualizálása: Társaságunk az általa korábban kiadott elemzéseket külön nem aktualizálja.. Erre tekintettel, kérjük vegye figyelembe a fent megjelölt befektetési időtartamot, amelyre ajánlásunk vonatkozik.
Kockázati figyelmeztetés: Felhívjuk figyelmét arra, hogy az értékpapírokba történő befektetés különböző kockázatokat hordoz magában, ezért befektetési döntése meghozatala előtt körültekintően értékelje az egyes értékpapírok termékparamétereit! Társaságunknál elérhető termékekről részletes tájékoztatás – mely tartalmazza az adott termékekben rejlő kockázatokat is – a weboldalunkon található Erste Market Dokumentumok – Erste Market anyagokban érthető el. A társaságunk által terjesztett befektetési ajánlások listája a következő helyen érhető el, ugyanitt megtalálhatók az adott instrumentumra esetlegesen adott korábbi ajánlások is.
Összeférhetetlenségi nyilatkozat
A Társaság képviselői és alkalmazottai a törvények által lehetővé tett mértékben a Vállalat értékpapírjaiban pozícióval (vagy a Vállalattal kapcsolatos opciókkal, warrantokkal vagy jogokkal, vagy a Vállalat pénzügyi eszközeiben vagy más értékpapírjaiban érdekeltséggel) rendelkezhetnek. Továbbá a Társaság, annak társult vállalatai, képviselői és alkalmazottai befektetési banki szolgáltatásokat ajánlhatnak fel a Vállalatnak. Társaságunk minden szükséges lépést megtesz az érdekellentétek lehető legteljesebb elkerülése érdekében. E cél megvalósítása érdekében - többek között - ún. kínai falak kerültek felállításra, amelyek elválasztják az üzleti és elemzési területet. A kínai fal tényleges és virtuális korlátok felállítását jelenti az információáramlás korlátozása, adott esetben megtiltása érdekében (például: fizikai elválasztás, informatikai elválasztás). Ezen kívül korlátozzuk és nyomon követjük munkavállalóink saját számlás kereskedését. A befektetési ajánlások tekintetében az összeférhetetlenség megelőzésére és elkerülésére létrehozott belső szervezeti és igazgatási megoldások, valamint információs korlátok leírása az Elemzési hirdetményben található.
Az Erste Befektetési Zrt. folyamatosan nyomon követi az ajánlásban foglalt kibocsátókkal kapcsolatos összeférhetetlenségi eseteket. Az azonosított összeférhetetlenségi esetekről és kezelésükről az alábbiakban tájékozódhat.