Micron Technology - Long | félvezető szektor | ||||
Belépési pont: | Piaci | Kiszállási pont: | 36,5 | Stop-loss: | 28,1 |
Nagy volatilitás jellemezte az amerikai félvezető iparágat az utóbbi hónapban, ugyanis a technológiai szektorra nehezedő eladói nyomás alól, ez az iparág sem jelentett kivételt. Részben ennek volt köszönhető az is, hogy a vártnál jobb gazdasági harmadik negyedéves gyorsjelentés ellenére korrekcióba kezdett a Micron Technology árfolyama. A fundamentumok a memóriachip gyártók piacán pedig továbbra is kedvezőek, amit jól mutat, hogy a vállalat a futó negyedévre újfent erős várakozásokat közölt. Emellett az iparág meghatározó szereplője, a Samsung is nemrégiben jelentette be, hogy második negyedéves üzemi eredménye új negyedéves rekordot dönthet, amit pont a félvezető szegmens jó teljesítményével indokolt. Jelenleg a technikai kép is a fordulat jeleit mutatja, így a mostani szinteken kedvező alkalom nyílik a beszállásra.
Technikai kép
Továbbra is az emelkedő trendcsatornában mozog a Micron Tehcnology árfolyama, ezen belül pedig június eleje óta a 29 és 33 dollár közötti sávban zajlik egy korrekció. Jelenleg ennek a sávnak és az emelkedő trendcsatornának az alján helyezkedik el részvény, ez pedig kedvező beszállási lehetőséget kínál. Az előző hét folyamán a 29 dolláros szint alá szúrt az árfolyam, azonban ez csak átmenetinek bizonyult, és most ismét emelkedéssel próbálkozik. Ennek először a rövidtávú mozgóátlagok találkozása 31 dollárnál, majd a sáv teteje 33 dollárnál szabhat gátat. A 29-33 dollár közötti bázisból való kitörés esetén a sáv tetejéig 36,5 dollárig emelkedhet első körben az árfolyam, ahova célárunkat is érdemes elhelyezni. Stop megbízásunkat az előző heti leszúrás és az ott látható rés alá érdemes helyezni, 28,1 dollárhoz. Ezzel 2,5: 1-es hozam/kockázat aránnyal tudjuk megnyitni a pozíciót.
Forrás: Bloomberg, Erste
Újabb meggyőző gyorsjelentés
A gyorsjelentési holtszezonban, június végén tette közzé a vállalat a harmadik gazdasági negyedévre vonatkozó gyorsjelentését. Az egy részvényre jutó tisztított profit 1,62 dollár lett, ami 7%-kal múlta felül az elemzői konszenzust. A következő negyedévre 1,73 és 1,87 dollár közötti tisztított EPS várakozást közölt a vállalat, míg az elemzői konszenzus a jelentés előtt csupán 1,57 dollár volt. A vállalat árbevételének többségét kitevő DRAM értékesítések a relatíve szűk kínálat miatt továbbra is jól alakulnak, az átlagos értékesítési árak 14%-kal tovább növekedtek év/év alapon. A gyorsjelentést követően az elemzők mind az idei, mind a 2018-as és a 2019-es eredményvárakozásaikat megemelték. A Micronra vonatkozó elemzői célárak átlaga 39,63 dollárról 43,1-re emelkedett. Jelenleg az árfolyam 30,5 dolláron tartózkodik, így ez több mint 40%-os felértékelődési potenciált jelent.
Jó hírekkel szolgált az iparág számára a Samsung is
Előző héten, pénteken hajnalban előzetes eredményvárakozásokat közölt a Samsung, ami a félvezetőgyártókról további pozitív hírekkel szolgált. A vállalat 12,11 milliárd dolláros üzemi eredményt érhet el a második negyedévben, ami új rekordot jelentene a vállalat történetében, ráadásul az sem kizárt, hogy története során először múlná felül ebben a mutatóban az ősrivális Apple-t. Elemzők szerint a vállalat mindezt annak köszönheti, hogy az üzemi eredmény várhatóan 60%-át adó félvezető szegmens továbbra is nagyon erős, és sem a DRAM, sem a NAND memóriachipek kínálata nem képes lépést tartani a megnövekedett kereslettel. A várakozások szerint ezek a viszonyok az egész 2017-es évet jellemezhetik, ugyanis a felhőalapú szolgáltatások térnyerése, az önvezető autók fejlesztése, illetve a mesterséges intelligenciánál használt technológiák mind igényelik ezeket az eszközöket.
A legfőbb kockázatot a pozíció szempontjából az jelentheti, ha ismét kollektív eladói nyomás alá kerülnek a technológia szektorok részvényei.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében. Jelen dokumentum a rá irányadó jogszabályok alapján marketing közleménynek minősül, nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
- Az Erste Befektetési Zrt. felügyeleti szerve a Magyar Nemzeti Bank.
- Az ajánlást az Erste Befektetési Zrt. a kibocsátóval nem közölte.
- Az elemzésben közölt információk forrását az adott grafikon vagy táblázat alatt külön jelezzük.
Az elemzés készítése során használt módszertannal, értékeléssel, valamint a becslés, előrejelzés, célárfolyam készítésekor használt feltételezésekkel kapcsolatos további információkat az Elemzési hirdetményben találhat. Az Elemzési hirdetmény ezen túlmenően magyarázatot ad az ajánlások (Long, Short) jelentésére.
Az ajánlás a következő időtartamra (befektetési időtartam) vonatkozik: Az ajánlás a célárfolyam teljesüléséig, vagy a stop-loss aktiválódásáig érvényes.
Az ajánlás tervezett aktualizálása: Társaságunk az általa korábban kiadott elemzéseket külön nem aktualizálja.. Erre tekintettel, kérjük vegye figyelembe a fent megjelölt befektetési időtartamot, amelyre ajánlásunk vonatkozik.
Kockázati figyelmeztetés: Felhívjuk figyelmét arra, hogy az értékpapírokba történő befektetés különböző kockázatokat hordoz magában, ezért befektetési döntése meghozatala előtt körültekintően értékelje az egyes értékpapírok termékparamétereit! Társaságunknál elérhető termékekről részletes tájékoztatás – mely tartalmazza az adott termékekben rejlő kockázatokat is – a weboldalunkon található Erste Market Dokumentumok – Erste Market anyagokban érthető el. A társaságunk által terjesztett befektetési ajánlások listája a következő helyen érhető el, ugyanitt megtalálhatók az adott instrumentumra esetlegesen adott korábbi ajánlások is.
Összeférhetetlenségi nyilatkozat
A Társaság képviselői és alkalmazottai a törvények által lehetővé tett mértékben a Vállalat értékpapírjaiban pozícióval (vagy a Vállalattal kapcsolatos opciókkal, warrantokkal vagy jogokkal, vagy a Vállalat pénzügyi eszközeiben vagy más értékpapírjaiban érdekeltséggel) rendelkezhetnek. Továbbá a Társaság, annak társult vállalatai, képviselői és alkalmazottai befektetési banki szolgáltatásokat ajánlhatnak fel a Vállalatnak. Társaságunk minden szükséges lépést megtesz az érdekellentétek lehető legteljesebb elkerülése érdekében. E cél megvalósítása érdekében - többek között - ún. kínai falak kerültek felállításra, amelyek elválasztják az üzleti és elemzési területet. A kínai fal tényleges és virtuális korlátok felállítását jelenti az információáramlás korlátozása, adott esetben megtiltása érdekében (például: fizikai elválasztás, informatikai elválasztás). Ezen kívül korlátozzuk és nyomon követjük munkavállalóink saját számlás kereskedését. A befektetési ajánlások tekintetében az összeférhetetlenség megelőzésére és elkerülésére létrehozott belső szervezeti és igazgatási megoldások, valamint információs korlátok leírása az Elemzési hirdetményben található.
Az Erste Befektetési Zrt. folyamatosan nyomon követi az ajánlásban foglalt kibocsátókkal kapcsolatos összeférhetetlenségi eseteket. Az azonosított összeférhetetlenségi esetekről és kezelésükről az alábbiakban tájékozódhat.