ProSiebenSat1 - long | média | ||||
Belépési pont: | piaci ár | Kiszállási pont: | 48,8 | Stop-loss: | 36,9 |
Megerősítést nyert a trendfordulót jelentő fej és vállak alakzat a ProSiebenSat1 grafikonján. Március eleje óta ismét erőteljes vételi erő látható a papírban, bár a további emelkedést két rés is próbára teheti, de a szinteknél csak átmeneti megtorpanásra számítunk. A figyelemreméltó osztalék is táplálhatja a következő hetek emelkedését.
Technikai kép
A ProSiebenSat1 2015 végén kezdődő eső trendje tavaly novemberben ért véget. Az árfolyam a 31,3 eurós mélypontról fordult meg, de január elején a 40 eurós ellenállnál elakadt az emelkedés. Rövid korrekciót követően a múlt hét során sikerült ezt a szintet áttörnie a kurzusnak, miközben a csökkenő trendvonalat, a 20, a 30, illetve a 200 napos mozgóátlagokat is áttörte a papír.
Ezzel nagy tere nyílt az emelkedésnek, bár a 41,6-41,9 közötti illetve a 44,54-44,64 rés még ellenállást jelenthet. A grafikonon kirajzolódott fej és vállak alakzatból azonban komoly emelkedési potenciál látható, az alakzatból számított célárfolyam alapján 48,8 euróig emelkedhet az árfolyam, így ezt a szintet jelöljük meg célárfolyamnak. A stop-loss szintet 36,9 euróhoz tehetjük, így egy komolyabb korrekció esetén is pozícióban maradhatunk. Bátrabb kereskedők a legutóbbi leszúráshoz is tehetik a veszteséglimitáló megbízást, amely a 20 és a 30 napos mozgóátlagok alatt, 38,8 eurónál található, így sokkal kedvezőbb hozam/kockázat arány érhető el.
A ProSiebenSat1-ról
A ProSiebenSat1 az egyik legnagyobb független médiatársaság Európában. A cég fő üzletága a hirdetésekkel finanszírozott ingyenesen sugárzott TV csatornák. A ProSiebenSat1 egy éve tagja a DAX indexnek is, a cég piaci kapitalizációja közel 9,5 milliárd euró. Az utóbbi években dinamikusan nőtt a cég eredménye, tavaly az árbevétel 17%-kal, miközben az EBITDA 10%-kal növekedett.
Az árbevétel 85%-a származik a német, osztrák és a svájci piacról, de az elmúlt években egyre fontosabb szerepet tölt be az USA piac is. Néhány év alatt az USA-ból származó árbevétel közel 10%-ra emelkedett, míg a skandináv piac is felfutott 3,9%-ra.
A ProSieben Sat1 2016-os számai összességében nem okoztak nagy meglepetést, a vártnak megfelelően alakultak. Az árbevétel 3,8 milliárd eurós értéke 0,2 milliárd euróval múlta felül a várakozásokat, a kamatok és amortizáció előtti üzemi eredmény (EBITDA) 1,018 milliárdos értéke nagyjából az 1,006 milliárdos várakozásoknak megfelelő. Az egy részvényre jutó profit 2,37 eurós értéke hajszálnyival gyengébb a vártnál. A menedzsment és az elemzők is további növekedést várnak a társaságtól idénre.
A társaságnak tavalyelőtt volt egy akvizíciója, amely utólag is jó vételnek tűnik, bár a cég tevékenysége nem igazán illik bele a társaság profiljába. Az Etraveli utazási irodát 2015-ben 235 millió euróért vásárolta meg a ProSiebenSat1, 9,4-es EV/EBITDA mellett. A papír árazása hasonló volt a versenytársakéhoz, amelyek azóta látványosan felértékelődtek. Az Etraveli is rendkívül gyorsan nőtt az elmúlt időszakban, jelenleg már 342 millió euróra értékelhető a társaság (EV/EBITDA alapján), ami 46%-os hozamot jelent 15 hónap leforgása alatt. Az utazás és a tévécsatornák között nehezen lehet szinergiát találni, így az Etraveli eladása teremthet értéket a részvényeseknek.
A november eleji gyors zuhanást az árfolyamban egy tőkeemelés okozta, amely megnövelte a társaság lehetőségeit az akvizíciókat illetően. A befolyt 500 millió euró mellett további 200-300 millió eurót tudna felvásárlásokra elkölteni a társaság, de ha ehhez még hozzáadjuk az Etraveli esetleges eladásából származó összeget, akkor már bőven 1 milliárd euró fölötti összeg állna rendelkezésre.
Optimisták az elemzők
A Bloomberg által megkérdezett elemzők többsége optimista a papírral kapcsolatban. Az elemzők 77%-a vételre ajánlja a papírt, 23%-uk pedig tartásra javasolja. A 12 hónapos célárfolyamok átlaga 45,5 euró, ami 12%-os felértékelődési potenciált jelent.
Attraktív osztalékot fizet a társaság
Az osztalék miatt is érdemes foglalkozni a papírral, a tavalyi év után 1,9 eurós részvényenkénti osztalékot fizet a társaság, ami 4,7%-os osztalékhozamot jelent. Ráadásul a DAX komponensek közül a ProSiebenSat1 osztalékhozama a legmagasabb (az osztalékfizetés dátuma május 17). A társaság évek óta egyre magasabb osztalékot fizet a részvényeseknek, jövőre már 2,1 eurós osztalékot várnak az elemzők.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében. Jelen dokumentum a rá irányadó jogszabályok alapján marketing közleménynek minősül, nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
- Az Erste Befektetési Zrt. felügyeleti szerve a Magyar Nemzeti Bank.
- Az ajánlást az Erste Befektetési Zrt. a kibocsátóval nem közölte.
- Az elemzésben közölt információk forrását az adott grafikon vagy táblázat alatt külön jelezzük.
Az elemzés készítése során használt módszertannal, értékeléssel, valamint a becslés, előrejelzés, célárfolyam készítésekor használt feltételezésekkel kapcsolatos további információkat az Elemzési hirdetményben találhat. Az Elemzési hirdetmény ezen túlmenően magyarázatot ad az ajánlások (Long, Short) jelentésére.
Az ajánlás a következő időtartamra (befektetési időtartam) vonatkozik: Az ajánlás a célárfolyam teljesüléséig, vagy a stop-loss aktiválódásáig érvényes.
Az ajánlás tervezett aktualizálása: Társaságunk az általa korábban kiadott elemzéseket külön nem aktualizálja.. Erre tekintettel, kérjük vegye figyelembe a fent megjelölt befektetési időtartamot, amelyre ajánlásunk vonatkozik.
Kockázati figyelmeztetés: Felhívjuk figyelmét arra, hogy az értékpapírokba történő befektetés különböző kockázatokat hordoz magában, ezért befektetési döntése meghozatala előtt körültekintően értékelje az egyes értékpapírok termékparamétereit! Társaságunknál elérhető termékekről részletes tájékoztatás – mely tartalmazza az adott termékekben rejlő kockázatokat is – a weboldalunkon található Erste Market Dokumentumok – Erste Market anyagokban érthető el. A társaságunk által terjesztett befektetési ajánlások listája a következő helyen érhető el, ugyanitt megtalálhatók az adott instrumentumra esetlegesen adott korábbi ajánlások is.
Összeférhetetlenségi nyilatkozat
A Társaság képviselői és alkalmazottai a törvények által lehetővé tett mértékben a Vállalat értékpapírjaiban pozícióval (vagy a Vállalattal kapcsolatos opciókkal, warrantokkal vagy jogokkal, vagy a Vállalat pénzügyi eszközeiben vagy más értékpapírjaiban érdekeltséggel) rendelkezhetnek. Továbbá a Társaság, annak társult vállalatai, képviselői és alkalmazottai befektetési banki szolgáltatásokat ajánlhatnak fel a Vállalatnak. Társaságunk minden szükséges lépést megtesz az érdekellentétek lehető legteljesebb elkerülése érdekében. E cél megvalósítása érdekében - többek között - ún. kínai falak kerültek felállításra, amelyek elválasztják az üzleti és elemzési területet. A kínai fal tényleges és virtuális korlátok felállítását jelenti az információáramlás korlátozása, adott esetben megtiltása érdekében (például: fizikai elválasztás, informatikai elválasztás). Ezen kívül korlátozzuk és nyomon követjük munkavállalóink saját számlás kereskedését. A befektetési ajánlások tekintetében az összeférhetetlenség megelőzésére és elkerülésére létrehozott belső szervezeti és igazgatási megoldások, valamint információs korlátok leírása az Elemzési hirdetményben található.
Az Erste Befektetési Zrt. folyamatosan nyomon követi az ajánlásban foglalt kibocsátókkal kapcsolatos összeférhetetlenségi eseteket. Az azonosított összeférhetetlenségi esetekről és kezelésükről az alábbiakban tájékozódhat.