Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

ELEMZÉS

Magas osztalék hozamszegény piacon - Erste Fókusz

ÖTLETGYÁR MAXI
ÖTLETGYÁR MAXI2016. augusztus 15.   15:36
Magyar Telekom- Long távközlés
Belépési pont:  piac Kiszállási pont: 474  Stop-loss:  425

Vonzó osztalékhozam és kedvező értékeltség jellemzi a Magyar Telekomot. Ráadásul a technikai képen is megjelent a várva várt fordulós jelzés. Jövő évi eredmény után (2018-ban) akár 35 forintos osztalék is kifizethetőnek tűnik, így a részvény osztalékhozama bő 500 bázisponttal verné meg a 10 éves magyar államkötvényeket.

 

Fordulatot hozott a 200 napos

A 200 napos mozgóátlag megállította az árfolyam csökkenését, sőt a fordulatot követően lendületesen sikerült is elrugaszkodni a támaszszintről.

Rövidtávon több ellenállással is meg kell küzdenie a részvénynek. Először a 20 és a 30 napos mozgótagot kell leküzdenie. Ezek jelenleg 442-443 között torlódnak, majd ezt követően egy rövidtávú csökkenő trendvonalat kellene áttörnie a kurzusnak.

Azonban ezek áttörését követően a 460 és 463 pont közötti résig már nem látható újabb ellenállás, azonban ez csak az osztalékszelvény levágása miatt alakult ki, így ez nem tekinthető erős ellenállásnak.

Erős ellenállást az idén áprilisban látott 475 forintos lokális csúcs jelenthet, melynek elérésére kitörés esetén komoly lehetőség mutatkozik. Ezért 474 forinthoz javasoljuk elhelyezni a kiszállási pontot.

A kockázatlimitáló stop-loss megbízást pedig a 200 napos mozgóátlag alá, 425 forinthoz javasoljuk elhelyezni. Így a pozíció hozam/kockázat aránya meghaladja a 2:1 arányt is.

Kedvező osztalékhozam

A MagyarTelekom menedzsmentjének célkitűzése szerint az idei éves eredményből részvényenként 25 forint osztalékot fognak fizetni, ami 5,7%-os osztalékhozamot jelent a mostani árfolyam mellett. Ez már önmagában is kedvezőnek számít a jelenlegi 2,8%-os hozam mellett elérhető 10 éves magyar államkötvényekhez képest.

Ha pedig előretekintünk, akkor még kedvezőbb képet láthatunk, hiszen várhatóan a Magyar Telekom osztalékfizetése emelkedni fog, miközben a magyar államkötvények hozamában nem várható érdemi felpattanás.

A hosszú hozamok két tényező miatt is nyomottak maradhatnak. Egyrészt a jegybank tartósan alacsonyan tarthatja az alapkamatot. A másik tényező, ami a hosszú hozamok szempontjából meghatározóbb, az az a tényező, hogy az infláció is tartósasan alacsony maradhat. Ezek redőjeként érdemi emelkedésre nem számítunk a hozamgörbe hosszú oldalán sem.

Ugyanakkor a Magyar Telekom osztaléka tovább emelkedhet és a szabad cash flow várható növekedése alapján akár részvényenként 35 forintnyi osztalék kifizetésére is lehetősége nyílna a cégnek. Ennek megfelelően a legtöbb elemzőház már 35 forintos osztalékot szerepeltet. A 35 forintos osztalék pedig már 8%-os osztalékhozamnak felel meg, ami már meglehetősen vaskos 520 bázispontos hozamelőny lenne a jelenlegi 10 éves magyar államkötvényekhez képest.

A szabad cash flow emelkedésében a következő tényezők játszhatnak kiemelt szerepet:

  • a beruházás 10%-kal csökkenhet
  • a társaság eredménye javulhat
    • nem hang alapú bevételek növekedése (mobilinternet, vezetékes internet)
    • ingatlanportfolió optimalizálása

Diszkonttal forog a szektortársakhoz képest

Az osztalékhozam mellett a másik fontos használható mérőszám a vállalt pénztermelő képessége a cég teljes értékéhez képest, figyelembe véve a társaságok nettó eladósodottságát is. A régiós szektortársakhoz képest a Magyar Telekom kimondottan alacsony értéken forog, hiszen az EV/FCFF mutató értéke mindössze 7,65, vagyis a szabad készpénzállomány teljes felhasználásával kevesebb, mint 8 év alatt kitermelhető a cég értéke.

Ráadásul 2017-ben az az érték még várhatóan több mint 10%-kal növekedni is fog. Azaz a tényleges megtérülés még ennél is sokkal rövidebb. A 2017-es eredményvárakozásokkal számítva például a MagyarTelekom megtérülési ideje 6,2-re csökkenne, szemben a 15 év fölötti piaci átlaggal.

Ennél érdemben alacsonyabb értékeltséggel csak a Telekom Slovenije rendelkezik, annak azonban minimális a közkézhányada, így első ránézésre is indokoltnak tekinthető a jelentős diszkont a szektortársakhoz képest.

A Magyar Telekom legnagyobb előnye a szektortársakhoz képest a kedvező értékeltségen túl, hogy a Bloomberg előrejelzések szerint a többi társaság nem lesz képes stabilan tovább növelni készpénztermelő képességét, míg a MagyarTelekom ezzel szemben évről évre magasabb eredményt érhet majd el, így relatívértékeltsége egyre vonzóbb lesz a szektortársakhoz képest.

 

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében. Jelen dokumentum a rá irányadó jogszabályok alapján marketing közleménynek minősül, nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.


  • Az Erste Befektetési Zrt. felügyeleti szerve a Magyar Nemzeti Bank.

  • Az ajánlást az Erste Befektetési Zrt. a kibocsátóval nem közölte.

  • Az elemzésben közölt információk forrását az adott grafikon vagy táblázat alatt külön jelezzük.

Az elemzés készítése során használt módszertannal, értékeléssel, valamint a becslés, előrejelzés, célárfolyam készítésekor használt feltételezésekkel kapcsolatos további információkat az Elemzési hirdetményben találhat. Az Elemzési hirdetmény ezen túlmenően magyarázatot ad az ajánlások (Long, Short) jelentésére.


Az ajánlás a következő időtartamra (befektetési időtartam) vonatkozik: Az ajánlás a célárfolyam teljesüléséig, vagy a stop-loss aktiválódásáig érvényes.

Az ajánlás tervezett aktualizálása: Társaságunk az általa korábban kiadott elemzéseket külön nem aktualizálja.. Erre tekintettel, kérjük vegye figyelembe a fent megjelölt befektetési időtartamot, amelyre ajánlásunk vonatkozik.

Kockázati figyelmeztetés: Felhívjuk figyelmét arra, hogy az értékpapírokba történő befektetés különböző kockázatokat hordoz magában, ezért befektetési döntése meghozatala előtt körültekintően értékelje az egyes értékpapírok termékparamétereit! Társaságunknál elérhető termékekről részletes tájékoztatás – mely tartalmazza az adott termékekben rejlő kockázatokat is – a weboldalunkon található Erste Market Dokumentumok – Erste Market anyagokban érthető el. A társaságunk által terjesztett befektetési ajánlások listája a következő helyen érhető el, ugyanitt megtalálhatók az adott instrumentumra esetlegesen adott korábbi ajánlások is.

Összeférhetetlenségi nyilatkozat

A Társaság képviselői és alkalmazottai a törvények által lehetővé tett mértékben a Vállalat értékpapírjaiban pozícióval (vagy a Vállalattal kapcsolatos opciókkal, warrantokkal vagy jogokkal, vagy a Vállalat pénzügyi eszközeiben vagy más értékpapírjaiban érdekeltséggel) rendelkezhetnek. Továbbá a Társaság, annak társult vállalatai, képviselői és alkalmazottai befektetési banki szolgáltatásokat ajánlhatnak fel a Vállalatnak. Társaságunk minden szükséges lépést megtesz az érdekellentétek lehető legteljesebb elkerülése érdekében. E cél megvalósítása érdekében - többek között - ún. kínai falak kerültek felállításra, amelyek elválasztják az üzleti és elemzési területet. A kínai fal tényleges és virtuális korlátok felállítását jelenti az információáramlás korlátozása, adott esetben megtiltása érdekében (például: fizikai elválasztás, informatikai elválasztás). Ezen kívül korlátozzuk és nyomon követjük munkavállalóink saját számlás kereskedését. A befektetési ajánlások tekintetében az összeférhetetlenség megelőzésére és elkerülésére létrehozott belső szervezeti és igazgatási megoldások, valamint információs korlátok leírása az Elemzési hirdetményben található.

Az Erste Befektetési Zrt. folyamatosan nyomon követi az ajánlásban foglalt kibocsátókkal kapcsolatos összeférhetetlenségi eseteket. Az azonosított összeférhetetlenségi esetekről és kezelésükről az alábbiakban tájékozódhat.

PIACI HÍREK

Erős lett a MOL első negyedéve, főleg a feldolgozás-kereskedelem üzletágnak köszönhetően

Az Erste szektorelemzője ma reggel tette közzé a MOL első negyedéves...

AGRÁR SAROK

Szóljatok a szójásoknak!

Az elmúlt napokban nem csak nálunk eredtek meg az ég csatornái, hanem az USA szójatermő területein, Brazíliában, Argentínában és Ukrajnában is. Ez...

2025. május 5.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben