Meddig vágtathat a bika? - OTP - 2026/8M - havi
A legnagyobb kérdés az OTP kapcsán, hogy meddig emelkedhet nagyobb korrekció nélkül az árfolyam, mikor következhet be trendfordulat az elmúlt évtizedek legnagyobb menetében.
2022 óta több mint ötszörösére emelkedett a részvény árfolyama, sorra állította be a történelmi csúcsokat, melyek során minden mélypontot vásárlásra használtak ki a piaci szereplők.
Havi idősíkon az elliotti értelemben vett számozás és az egyik lehetséges célár 42.000 környékére mutat, pontosabban a célzóna alja ezen a szinten található. Ez az a szint, ahol egy megnyúlt 5. hullám véget érhet. Ebben az esetben egyenlő a Primary 3. hullám nagysága a Primary 5. hulláméval. A célzóna ezen idősíkon 3-5 ezer pont széles, még akkor is, ha a charton ez nem tűnik ilyen méretűnek. A használt chart logaritmikus, mely az ilyen időtávokon segít az inflációval korrigált hullámokat helyesen értelmezni, méretezni.

Az ötödik hullám megnyúlt, de semmi sem zárja ki, hogy további megnyúlás érkezzen a piacra, ami akár még magasabbra is emelheti a papír árfolyamát.
Az RSI már régóta extrém túlvett értéket mutat, a 10 havi mozgóátlag felett tartózkodik az árfolyam, azonban az ilyen esetekre sokszor jellemző, trendvégi hatalmas gyertya megjelent a charton (januárban eddig megközelítőleg +15,5%), ez pedig azt jelenti, hogy egyre nő az esély arra, hogy hamarosan bekövetkezzen a tetőzés.
Jelenleg nincs fordulatra utaló jel, de legtöbbször a fordulat nem egy esemény, hanem egy folyamat eredménye és a folyamat megindulásának előjelei már megmutatkoznak a charton, azonban ez nem jelenti azt, hogy további emelkedés nélkül bekövetkezne a fordulat.
A havi chart alapján további emelkedésre és a célzóna elérésére számítunk. A célzónában fontos, hogy milyen piaci reakciók alakulnak ki, mert nem zárható ki, hogy elérését követően befejeződik az északi irányba tartó, több éves szekvencia, mely után az elmúlt három évben nem látott nagyságú esés érkezhet a piacra (több hónapos vagy éves időtávon). Az ilyen idősíkon bekövetkező fordulatok szinte minden esetben erőteljes fundamentális okokkal járnak együtt, melyek még nem a leforduláskor, hanem valamivel később kerülnek a középpontba, azonban jelentős támogatottságot adnak a bekövetkező mozgáshoz.
A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak. A társaságunk által terjesztett befektetési ajánlások listája a következő helyen érhető el, ugyanitt megtalálható az adott intstrumentumra esetlegesen adott korábbi ajánlások is.
A BRADaz Erste Befektetési Zrt. ügynöke.
a magyar, az amerikai, az osztrák
és a német piacokon.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében. Jelen dokumentum a rá irányadó jogszabályok alapján marketing közleménynek minősül, nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését megelőző kereskedésre vonatkozó tiltás.
- Az Erste Befektetési Zrt. felügyeleti szerve a Magyar Nemzeti Bank.
- Az ajánlást az Erste Befektetési Zrt. a kibocsátóval nem közölte.
- Az elemzésben közölt információk forrását az adott grafikon vagy táblázat alatt külön jelezzük.
Az elemzés készítése során használt módszertannal, értékeléssel, valamint a becslés, előrejelzés, célárfolyam készítésekor használt feltételezésekkel kapcsolatos további információkat az Elemzési hirdetményben találhat. Az Elemzési hirdetmény ezen túlmenően magyarázatot ad az ajánlások (Long, Short) jelentésére.
Az ajánlás a következő időtartamra (befektetési időtartam) vonatkozik: Az ajánlás a célárfolyam teljesüléséig, vagy a stop-loss aktiválódásáig érvényes.
Az ajánlás tervezett aktualizálása: Társaságunk az általa korábban kiadott elemzéseket külön nem aktualizálja. Erre tekintettel, kérjük vegye figyelembe a fent megjelölt befektetési időtartamot, amelyre ajánlásunk vonatkozik.
Kockázati figyelmeztetés: Felhívjuk figyelmét arra, hogy az értékpapírokba történő befektetés különböző kockázatokat hordoz magában, ezért befektetési döntése meghozatala előtt körültekintően értékelje az egyes értékpapírok termékparamétereit! Társaságunknál elérhető termékekről részletes tájékoztatás – mely tartalmazza az adott termékekben rejlő kockázatokat is – a weboldalunkon található Erste Market Dokumentumok – Erste Market anyagokban érthető el. A társaságunk által terjesztett befektetési ajánlások listája a következő helyen érhető el, ugyanitt megtalálhatók az adott instrumentumra esetlegesen adott is.
Összeférhetetlenségi nyilatkozat
A Társaság képviselői és alkalmazottai a törvények által lehetővé tett mértékben a Vállalat értékpapírjaiban pozícióval (vagy a Vállalattal kapcsolatos opciókkal, warrantokkal vagy jogokkal, vagy a Vállalat pénzügyi eszközeiben vagy más értékpapírjaiban érdekeltséggel) rendelkezhetnek. Továbbá a Társaság, annak társult vállalatai, képviselői és alkalmazottai befektetési banki szolgáltatásokat ajánlhatnak fel a Vállalatnak. Társaságunk minden szükséges lépést megtesz az érdekellentétek lehető legteljesebb elkerülése érdekében. E cél megvalósítása érdekében - többek között - ún. kínai falak kerültek felállításra, amelyek elválasztják az üzleti és elemzési területet. A kínai fal tényleges és virtuális korlátok felállítását jelenti az információáramlás korlátozása, adott esetben megtiltása érdekében (például: fizikai elválasztás, informatikai elválasztás). Ezen kívül korlátozzuk és nyomon követjük munkavállalóink saját számlás kereskedését. A befektetési ajánlások tekintetében az összeférhetetlenség megelőzésére és elkerülésére létrehozott belső szervezeti és igazgatási megoldások, valamint információs korlátok leírása az Elemzési hirdetményben található.
Az Erste Befektetési Zrt. folyamatosan nyomon követi az ajánlásban foglalt kibocsátókkal kapcsolatos összeférhetetlenségi eseteket. Az azonosított összeférhetetlenségi esetekről és kezelésükről az alábbiakban tájékozódhat.