Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

APPLE - 2024/45 - napi

CHART EXTRA
CHART EXTRAPuppi AdriánSzakmai vezető2024. június 14.   06:38

Az elmúlt napokban a várakozásainknak megfelelő mozgás érkezett a piacra, először elérte az elsődleges célárat, majd az ellenállást nagy momentummal átvitte és megérkezett a nagyobb trendszint célára alá, melyet még nem ért el (222 vs. 220,20).

Timeframe Irány Támaszok Ellenállások

Napos

164 222

 

A következő időszakban – egy kisebb, éppen futó korrekció befejezését követően – további emelkedésre és a nagyobb trendszint célárának az elérésére számítunk.

Korábbi elemzések továbbra is relevanciával rendelkező tartalma:

2024/44:

Erős emelkedés érkezett, mely a másodlagos célárat is meghaladta. Az emelkedés hátterében fundamentális hír is áll (Apple Intelligence). Néhány héttel ezelőtti hetes elemzésben külön felhívtuk a figyelmet a fundamentális tényezők lehetséges szerepére a charton megjelent technikai alakzat vonatkozásában:

„Az alakzat trendben elfoglalt helye alapján ilyen mozgás fundamentális tényezők együttes eredőjeként szokott megjelenni, ezért fokozott figyelmet érdemes fordítani a cég körül megjelenő pozitív hírekre.”

Ellenállás elé ért a piac (hetes idősík), amennyiben a tegnapi mozgásra megerősítés érkezik és átviszi az ellenállást, akkor a hetes idősíkon jelzett célárak aktuálissá válnak (222, 260, 276).

APPLE korábbi hetes elemzés: APPLE - 2024/34 - heti

A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.

A BRAD az Erste Befektetési Zrt. ügynöke.

Erste NetBroker
Állampapírok
a biztonságos befektetések
kedvelőinek.
Részletek
Erste Netbroker Állampapírok a biztonságos befektetések kedvelőinek. Részletek
PODCAST

Kamatcsökkentés előtt áll az EKB – szárnyalnak a bankok az Egyesült Államokban

Megelégedéssel töltheti el az Európai Központi Bank döntéshozóit az eurózóna friss inflációs adata. A mutató több mint három év után visszatért a...

Miért drága a vaj?
AGRÁR SAROK

Miért drága a vaj?

A vaj világpiaci ára 2024 szeptemberében történelmi csúcsot ért el. Ott kissé megszédült, és az elmúlt két hétben kissé korrigált, de ez csak...

2024. október 15.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben