DAX - 2024/37 - napi
Az elmúlt napokban a várakozásaink mentén mozgott a német index, az elsődleges célárig esett az árfolyam (17875 vs. 17875,98), majd északi fordulat következett.
A kékkel és pirossal jelölt szcenáriók között egyelőre nem történt határozott állásfoglalás a piac részéről. Mindkettőt lehetséges alternatívaként kell kezelnünk. A piros számozás alapján egy korrekciós hullám halad északnak, a várt tetőt már elérte a piac, a kék számozás szerint az utolsó hullám halad északnak.
18200 környékén egy ellenállás található, melyet nagy eséllyel a következő napokban törni fog a piac. Mindkét említett verzió esetében nagy esély mutatkozik arra, hogy 18400 környékére emelkedjen a német index és nagyjából ezeken a szinteken el is dőlhet majd a kérdés a két verzió között. Erőteljes lefordulás esetében a piros számozás realitása nő meg, míg a szintek áttörése a kék számozást erősítik meg, ez utóbbi esetben újabb ATH vár a német indexre. A berajzolt csatorna törése nagy forgalommal és momentummal következhet be. Ebben az esetben a korábban említett long konfiguráció célárát (18600) gyorsan elérheti a piac.
Az előttünk álló napokban emelkedésre számítunk, az emelkedés elsődleges célára 18310, a másodlagos 18400 (a harmadlagos, mint lehetőség pedig 18483). A jelölt csatorna (piros szaggatott) áttörése esetében további emelkedés érkezhet, ez esetben 18600 elérhető, míg lefordulás a csatorna tetőről esést vetít előre, melyre vonatkozóan az elsődleges célár 17900, a másodlagos 17540.
Korábbi összefoglalók releváns tartalma:
2024/33:
Long indikátor-konfiguráció keletkezett, mely a keddi kereskedésben kaphat megerősítést. Az elsődleges célára 18000 (elérési esély: cca. 70 %), a másodlagos 18240 (elérési esély 55%), harmadlagos 18600 (ennek egyelőre alacsony az elérési valószínűsége).
A bejegyzésben foglaltak kizárólag az író személyes véleményét tükrözik és nem tekinthetőek az Erste Bank Hungary Zrt., az Erste Befektetési Zrt. vagy az Erste Alapkezelő Zrt. hivatalos szakmai álláspontjának. A bejegyzés tartalma nem minősül befektetési ajánlatnak, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak vagy adótanácsadásnak.
A BRAD az Erste Befektetési Zrt. ügynöke.