Olajipari elemzőnk ma reggel publikált riportjában jelentősen, 17.400 forintra megemelte a MOL részvényekre vonatkozó célárát. Az elsődleges ok az emelkedő finomítói árrés, amely a MOL esetében még a piaci átlagot is meghaladja a magasabb finomítói hatékonyság és a jó petrokémiai marzsok miatt. Ráadásul a nemrég meghirdetett újabb optimalizálási program 2017-re újabb...
A Minneapolis-i Fed elnök szerint 2016 második feléig nem kellene kamatot emelni. Ez a markáns, az átlagos piaci várakozástól nagyon eltérő vélemény sem segített az amerikai piacoknak. Ebben nyilván az is közrejátszott, hogy az úriember idén nem szavazó Fed tag, jövőre pedig nyugdíjba vonul. Azaz a piac kevésbé ad a véleményére. Mindenesetre ez közelebb van a mi véleményünkhöz, miszerint idén év vége, jövő év eleje lehet az első kamatemelés ideje.
A mai nappal elindul a gyorsjelentési szezon az USA-ban. A hagyomány szerint az Alcoa eredménye a szezonnyitó, még akkor is, ha már nem Dow Jones (de S&P500) tag. Az alumíniumipari óriás a várakozások szerint 26 centes profitot hozhat az idei első negyedévben, ami szignifikáns javulás az egy évvel ezelőtti 7 centhez képest, de csökkenés lenne az előző negyedévi 33 centes egy részvényre jutó profithoz képest. Persze a fontos információ a cég által megfigyelt globális alumínium iránti kereslet, amelyet a befektetők árgus szemmel fognak figyelni, mint konjunktúra indikátort. Az adatokat az amerikai piacok zárása után tudhatjuk meg.
Mindenesetre az amerikai piacok egyelőre nem igazán tudnak kijönni a csökkenő trendből. Tegnap a vezető indexek a 30 napos mozgóátlagokról fordultak le annak ellenére, hogy a dinamikus indikátorok alapján már akár egy vételi hullám is kialakulhatna. Ez pedig nem a legjobb jel a folytatás tekintetében. A német piacra tekintve továbbra is az erő az úr, annak ellenére, hogy technikailag egy korrekciós periódusban vagyunk, melynek során az árfolyam inkább oldalazik, és azon belül néha pattan egyet a 20 napos mozgóátlagról. Egyelőre itt tartunk, és akár tovább is emelkedhet ma az index.
Mindeközben a BUX újra lokális csúcsra szaladt, amely még mindig az ellenállás tartományban van, de annak erősen a felső részében. Az elmúlt napok áremelkedését elsősorban a MOL száguldása hozta, amelyhez felzárkózott a Richter és az Mtel is. Ugyanakkor hamarosan, 13.600 forint környékén megállhat a MOL száguldása, ahol egy ellenállás szint látható. Azaz az első roham lassan véget ér, de ne keseredjünk el, az elkövetkező hónapokban újabbakra számítunk. A BUX index esetében a mai napon összességében oldalazásra számítunk, amely a nap végére negatív is lehet.
- Minimálbért emelnének a görögök
- Nagy ralli után lejjebb esett az olaj, 1.210 dolláron stagnál az arany
- A forint és a dollár is erősödött tegnap az euróval szemben
- Nem lépett a japán jegybank
- 17.400 forintos célár mellett Vételre minősítettük fel a MOL-t
- Alapvetően oldalazásra számítunk ma, de zárásra negatívba fordulhat az index
- Nem érkezett tegnap fontosabb makrogazdasági adat a tengerentúlról, a mai kereskedésben a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvére figyelhetnek a befektetők.
- Narayana Kocherlakota, a Minneapolis-i Fed elnök tegnapi beszédében azt fejtette ki, hogy a jegybanknak egészen 2016 második feléig nem kellene az alapkamatot emelnie, mert a munkaerő- piacnak további erősödésre van szüksége.
- A Wal-Mart mexikói egysége két év óta a legerősebb értékesítési adatot publikálta. A január-március közötti időszakban 9,3%-os növekedést láthattunk év/év alapon, az elemzők 2,9%-ot vártak. Ráadásul az átlagos vásárlónkénti költés 6,2%-kal emelkedett.
- A Twitter közel 4%-ot emelkedett arra a pletykára, miszerint a Facebook vagy a Google a közeljövőben felvásárlási ajánlatot tehet a cégre.
- Kanada megválna a General Motors-ban lévő részesedésétől. A tranzakció során 73,4 millió darab részvényt adnának el, a vevő nagy valószínűséggel a Goldman Sachs lesz.
- Piaczárás után érkezik az Alcoa első negyedéves eredménye, amivel elindul a tengerentúli gyorsjelentési szezon. A bevételektől 5,94 milliárd dollárt várnak az elemzők (bázis 5,45 milliárd, előző negyedév 6,38 milliárd dollár), míg az EPS 26 centet tehet ki.
- Egy Moszkvában zajló banki konferencián a jegybank részéről Elvira Nabiullina elmondta, hogy idén több kamatcsökkentésre és intervencióra is sor kerülhet. Utóbbi lépéssel a rubel árfolyamának stabilizálását szeretnék elérni.
- A Royal Dutch Shell 46 milliárd dolláros ajánlattal állhat elő a brit BG Group Plc-ért. A 383 pennys vételár mellé fél darab „B” kategóriás Shell részvényt is kapnának a BG Group részvényesei. Az ügylet során a Shell a BG Group 12 milliárd dolláros nettó adósságállományát is megörökölné.
- Az arany ára 1.210 dolláron stagnál, egyelőre jelentős változás nem következett be a kamatok alakulására vonatkozó várakozásokban. Az Minneapolis-i Fed elnök szerint jövő év közepéig nem szabadna kamatot emelni. A dollár erősödése szintén visszavett a nemesfém korábbi lendületéből.
- A gyengülő euró segítette a forint jó teljesítményét, a hazai fizetőeszköz 15 hónapos csúcsra kapaszkodott, és a reggeli kereskedésben már 298 alatt jár a forint. A csökkenő trend továbbra is kitart, és nagyon úgy tűnik, hogy rövidtávon van még tere a forint erősödésének.
- A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az eszközvásárlási programján a japán jegybank, így az továbbra is 80 ezermilliárd jen. A bejelentést követően a jen enyhén erősödött a dollárral szemben.
- A japán folyó fizetési mérleg többlete a vártnál lényegesen magasabb lett. A többlet fő oka a szűkülő külkereskedelmi hiány és a külföldről érkező, jenben számított jövedelmek növekedése.
- Mark Mobius véleménye szerint egy 20%-os visszaesés nagyon valószínű a kínai részvénypiac esetében, mert az elmúlt hónapokban túl gyorsan emelkedtek a részvényárak. Azonban elsősorban csak egy rövid, átmeneti korrekcióra számít, mivel a részvénypiaci emelkedéssel párhuzamosan az alkalmazott tőkeáttételek is jelentősen nőttek.
- A MOL feldolgozás-kereskedelem üzletága lényegesen jobb feltételek mellett dolgozik, mint korábban: a finomítói marzsok szétnyíltak az alacsony olajár, a finomítói leállások és a megugró kereslet hatására, a dollár erősödik, a petrolkémia szintén jelentős profit emelkedést mutat.
- A cég NXDSP programja 500 millió dollár növekedést hozhat a kutatás-termelés üzletágban 2017-re (mi 400 millió dollárral számoltunk), ami ellensúlyozza a marzsok 2017-től várt gyengülését.
- A kutatás-termelés üzletág lényegesen ellenállóbb a csökkenő olajárral szemben, mint korábban vártuk köszönhetően a 2/3-nyi gázkitermelésnek. Mi 20,7 dollár/hordó EBITDA eredményt becsülünk 55 dolláros Brent ár mellett.
- Az országkockázat csökken, a menedzsment és Magyarország még mindig fekete bárány a befektetők szemében, de a kockázatéhség és a magyar kormány mostani politikája jóval befektető- barátabb. Ez segíti csökkenteni a kockázatot.
- Horvátországban nem várunk megállapodást idén, mivel választások lesznek. Jövőre ennek több esélye van. Jelenleg az INA készpénz termelő, mivel a beruházások is alacsony szinten vannak. A piac a legrosszabb forgatókönyvet árazza, ezért bármilyen javulás vagy esély a megállapodásra részvényár emelő lehet.
- A cég értékelése kedvező: a 3.5x 2015-ös EV/EBITDA bőven alatta van a versenytársaknak. A DCF és a SOTP értékelés is alulárazást mutat még jelentős menedzsment és országdiszkont figyelembe vételével is.
- Összességében jó esélyt adunk arra, hogy a MOL részvényárra megugorjon és átértékelődjön a piacon. A következő negyedévek eredményei tovább emelhetik a részvényárat.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.