Örülnek a befektetők Japánban az új jegybanki vezetőknek, akik várhatóan a monetáris lazítás útját fogják járni. Ez határozottan pozitív a japán részvénypiacra nézve, miközben a lelkesedés a többi ázsiai piacon már sokkal visszafogottabb. Közben az olaszok választanak, és sokan arra számítanak, hogy végül nagykoalíció jön létre Berlusconi nélkül. Habár pénteken a...
- Nőtt az arany ára, a kőolaj kurzusa nem változott
- Rángatták a forint árfolyamát pénteken
- Szárnyalt Ázsia
- Holnap jön a MOL eredmény
- A Richter vegyesvállalatot alapít Kínában
- Emelkedésre számítunk a BÉT-en
- A Goldman Sachs listája szerint az elmúlt negyedévben már nem az Apple volt a hedge fund-ok kedvenc részvénye. Az elmúlt években az Apple végzett az első helyen, de a tavalyi év utolsó negyedévében az AIG és a Google is megelőzte a technológiai céget.
- Obama elnök pénteken azt mondta, hogy még elkerülhető, hogy a kongresszus március 1-jével hagyja életbe lépni az automatikus költségvetési megszorításokat, de egyelőre a Republikánusok nem akarnak engedni.
- Pénteken jelentett a Hewlett Packard, a cég eredménye jobb lett a várakozásoknál. A várt 71 cent helyett 82 cent volt a negyedéves részvényenkénti profit, az árbevétel pedig a várt 27,9 milliárd dollár helyett 28,4 milliárd dollár volt, ami 6%-kal alacsonyabb a tavalyi bevételnél. A várakozás is biztató, a folyó negyedévre a menedzsment 80-82 centet vár részvényenként, miközben a piac 77 centre számít. A cég több mint 12%-ot emelkedett a jó eredményre.
- Az American International Group is jelentett tegnap, a piac 8 centes veszteséget várt, ezzel szemben komoly meglepetést okozott a társaság, mert 20 centes tisztított részvényenkénti profitot jelentett. Az egyszeri tételek miatt azonban közel 4 milliárd dollár volt a veszteség. Az árfolyam 3%-ot ugrott pénteken.
- A Texas Instruments 33%-kal megemelte negyedéves osztalékát, illetve 5 milliárd dollárral bővítette részvény-visszavásárlási programját.
- Gyárbővítéseket illetve létszámemelést tervez a General Motors és a Ford is.
- Péntek éjjel a tengerentúli piacok zárása után a Moody’s hitelminősítő bejelentette, hogy a gyenge növekedési kilátásokra hivatkozva az eddigi „Aaa”-ról egy fokozattal „Aa1”-re rontotta Nagy-Britannia államadósság besorolását. Az ország 35 évig a legjobb besorolásba tartozott.
- A német IFO index a várt 105 ponttal szemben 107,5 pontra emelkedett februárban, a felülvizsgált 104,3 pontos januári értékről.
- Az olasz parlamenti választások ma 15 órakor érnek majd véget. Eddig úgy tűnik, hogy a legnagyobb támogatottsága a balközép Demokrata Pártnak van, amely a Mario Monti vezette párttal léphet koalícióra. A legnagyobb ellenfél a Silvio Berlusconi által vezetett jobbközép párt, de a Beppe Grillo által vezetett Ötcsillag Mozgalom is sok szavazatot szerezhet, így szoros eredményekre lehet számítani.
- A forint piacával ellentétben a nyugodtság jellemezte az EUR/USD devizapár mozgását. Az euró kismértékben erősödni tudott, ugyanis a vártnak megfelelő német GDP és a vártnál jobb IFO index átmenetileg feledtetni tudta a ma délután három órakor záródó olasz választások miatti aggodalmat.
- A megjelenő információk szerint Haruhiko Kuroda, az Ázsiai Fejlesztési Bank korábbi vezetője lehet a japán jegybank új elnöke. Alelnöke Kikuo Iwata lehet, aki már régóta élesen bírálja a japán jegybankot. Mindkettőjüktől agresszív monetáris politikát és gazdaságélénkítést várnak a piaci szereplők. A jen árfolyama ismételten 94 fölé emelkedett.
- A HSBC publikálta a kínai PMI nagyságát, ami jócskán elmaradt a várakozásoktól és az előző havi adattól is. A mutató értéke mindössze 50,4, miközben 52,2-öt vártak.
- A Richter marketing partnerével, az Rxmidas Pharmaceuticals-szal vegyes vállalatot alapít Kínában. Az új cégben induláskor 51%-a van a Richternek, de a jövőben újabb részesedést vásárolhat. A vegyes vállalatnak 7 regionális irodája és 200 fős értékesítési hálózata van. A Richter 2012-ben 6,1 millió eurós bevételt ért el a kínai piacon, ami a cég teljes árbevételének 0,5%-a. A tranzakció pénzügyi részletei nem ismertek, és bár a hír alapvetően pozitív, árfolyamhatása csak minimális lehet.
- Az OTP 2013. február 22-én 8.752 darab törzsrészvényt értékesített javadalmazási politikája keretében, így a bank saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 4.076.950 darabra (1,46%) változott.
- A Lazarus 3.500 darab PannErgy részvényt kényszerértékesített 2013. február 21-én 297 forintos áron. A Lazarus a tranzakciót követően 1.980.000 darab PannErgy részvénnyel (9,4%) rendelkezik.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.