Ráijesztett a piacokra a Fed a kamat meghatározó ülés jegyzőkönyvében. Akár már március végén változhat a havi 85 milliárd dolláros kötvény visszavásárlási program, így „jelentős” csökkenést láthattunk az USA-ban, meglepetésre megint a sokéves csúcsokról. Emlékezzünk, legutóbb nem kellett ehhez különösebb hír, elég volt a tény, hogy a Dow Jones 14.000 pont fölött...
- Nagyot estek a nyersanyagok
- Nagyot erősödött a dollár
- A Fed szavai Ázsiát is a mélybe lökték
- Olcsó forrást kaphatnak a kereskedelmi bankok
- Lejtmenet jöhet ma a BÉT-en
- A piac a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvére fókuszált tegnap, melyből kiderül, hogy az eszközvásárlási programot akár a következő, márciusi ülésen is megváltoztathatják. Bár a jegybankárok megosztottak voltak a kérdésben, de elképzelhető, hogy akár már márciusban is tárgyalhatnak arról, mi legyen a sorsa a havi 85 milliárd dolláros eszközvásárlási programnak. A program fokozatos csökkentése, vagy korábbi befejezése is szóba kerülhet. Ennek pedig nem örültek a piacok.
- A termelői árindex emelkedése gyengébb volt a vártnál, januárban 0,2%-kal emelkedett a várt 0,3% helyett.
- A megkezdett lakásépítések száma sem alakult túl jól, évesítve 890 ezer volt az új lakásépítések száma, miközben a piac 925 ezerre számított, a decemberi adat pedig 973 ezer volt.
- Az Apple piacán is folytatódik a lejtmenet, miután a hírek szerint a Foxconn felfüggeszti az új alkalmazottak felvételét. A cég nem erősítette meg, hogy a gyenge értékesítési adatok is szerepet játszanak ebben a döntésben. Az árfolyam mindenesetre 2,5%-ot esett tegnap.
- Ma számos makroadatot publikálnak a tengerentúlról, az inflációs adatok mellett a heti munkanélküli segélykérelmekről is hallani fogunk, de a Philadelphiai Fed index februári értéke is ma jelenik meg.
- 0,3%, CAC40 -0,7%).
- Ma feldolgozóipari és szolgáltatói beszerzési menedzser index adatokra számíthatunk az eurózónából.
- A ma megjelenő készletadatok előtt jelentősen, 96,66 dollárról 94,46 dollárra csökkent az olaj árfolyama. Információink szerint az olaj árfolyamának nagy esése azután következett be, hogy egy olajjal spekuláló hedge fund pozíciót hirtelen kényszer likvidálni kellett.
- A forint árfolyama nem változott érdemben tegnap, továbbra is a 290 és 292,5 közötti tartományban mozog. A forint minimális gyengülésével az EURHUF devizapár értéke 290,77-ről 290,97-re emelkedett. A forint szempontjából meghatározó fontos hír volt, hogy Cséfalvay Zoltán államtitkár megerősítette, hogy az új jegybankelnök személyének megnevezése március elsején lesz esedékes.
- A csökkenés hátterében esősorban a tegnap este publikált Fed jegyzőkönyv áll, ami az eszközvásárlási program márciusi újratárgyalásának lehetősége miatt rányomta a bélyeget a globális részvénypiacokra.
- Az FHB lejárat előtt visszavásárolta a tavaly nyáron zártkörűen forgalomba hozott 15 milliárd forint és az 50 millió euró össznévértékű alárendelt kölcsöntőkét képező kötvény sorozatát. A hír alapvetően kedvező, mert bár a kamat nem ismert, de úgy tudjuk, elég drága volt a forrás.
- Briglovics Gábor, a PannErgy igazgatósági tagja 2013. február 19-én 10.000 darab PannErgy részvényt vásárolt 299 forintos átlagáron. A tranzakciót követően Briglovics Gábor által tulajdonolt PannErgy részvények száma 13.600 darabra, tulajdoni hányada 0,0646 %-ra, míg a szavazati joga 0,0744 %-ra nőtt.
- Az E-Star lengyel leányvállalata, az E-Star Polska 310 millió forintért megvásárolta a Raiffeisen E-Starral szemben fennálló kb. 760 millió forintnyi követelésállományát. A most megvásárolt követelés jelentős része az egyetlen biztosított hitelezői követelés volt a társasággal szemben. A hír kedvező, de a nem biztosított követeléssel rendelkező hitelezőkkel továbbra is egyezségre kell jutni, ha a cég el akarja kerülni a felszámolást.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.