Jól indult a gyorsjelentési szezon a tengerentúlon. A héten már záporoznak a jelentések, eddig 49 társaság publikálta számait az S&P500 tagjai közül. Árbevétel terén 1,9%-kal jobbat jelentettek a társaságok az elemzők várakozásánál, nettó profit terén pedig még ennél is látványosabb volt a felülteljesítés, a vállalatok közel 10%-kal értek el nagyobb nyereséget az...
A tengerentúlon a jókedv is töretlen, a Dow Jones index ismét nagy lendületet vett és történelmi csúcsra kapaszkodott. Az S&P500 új csúcsa még várat magára, de ami késik, nem múlik, úgy gondoljuk, hogy itt is hamarosan egy újabb kitörést fogunk látni. Eközben hazánkban alacsony forgalom és nyári hangulat látható, leginkább a Magyar Telekomnak érdemes szurkolni, amely a kitörés után tovább tudott emelkedni, és egyre közelebb kerül a 362 pontos ellenállásához.
- „Az oroszok még a spájzban vannak”
- 101,5 dollárra ugrott a WTI, ismét 1.300 felett az arany ára
- Euró zónás inflációs adat akaszthatja meg átmenetileg a dollár menetelését
- Elromlott a hangulat Ázsiában
- Arra számítunk, hogy esik ma a BUX index
- A jó hangulat ellenére a Dow Jones tagjainak csak a fele tudott emelkedni, az indexet az Intel húzta, amelynek árfolyama a jó gyorsjelentésnek köszönhetően 4,1%-ot tudott emelkedni. A legnagyobb vesztes a Nike (-1,6%) volt.
- A termelői árak 0,4%-kal emelkedtek júniusban, ami meghaladja az elemzők által várt 0,2%-ot.
- Elon Musk, a Tesla vezére a brit Auto Express-nek adott exkluzív interjújában elmondta, 2016-ban mutatják be a cég harmadik modelljét, egy kisebb és olcsóbb Teslát. Az új modell 20%-kal lesz kisebb, Nagy-Britanniában várhatóan 30 ezer fontért árulják majd.
- Tegnap piaczárás után publikálta negyedéves számait az Ebay. Az egyszeri tételektől tisztított profit 69 cent volt, amely 1 centtel haladta meg a várakozást. Az árbevétel 13%-kal 4,37 milliárd dollárra bővült, amely némileg alacsonyabb a várakozásoknál. A növekedés továbbra is PayPal-nak köszönhető, az online fizetési üzletágban 29%-kal bővült a tranzakciók volumene. A folyó negyedévre vonatkozóan a várakozásoknál gyengébb számokat fogalmazott meg a menedzsment, a korábbi 70 cent helyett 65-67 cent között alakulhat az EPS. Ennek ellenére 1,5%-kal emelkedett zárás után az árfolyam.
- A Bank of America tegnapi gyorsjelentéséből kiderül, hogy az egy részvényre jutó tisztított eredmény 41 cent lett a várt 29 centhez képest, ráadásul a bevételek is meghaladták kicsivel a várakozásokat. Ennek ellenére nem sok okunk van örülni, ugyanis az egy évvel korábbi 4 milliárdos nyereség közel lefeleződött. Az igazi feketeleves a szektort manapság sújtó bírságok okozták. Az AIG-gal kötött 650 millió dolláros kifizetés (jelzálog fedezetű értékpapírok szabálytalan eladása miatt) mellett az Igazságügyi Minisztérium is komolyan megsarcolná a vállalatot. A bank elviekben 13 milliárd dollárt lenne hajlandó fizetni a szabálytalanságok elkövetése miatt, míg az állam akár 16-17 milliárd dollárt is követelhet. A bank már korábban elkezdte a céltartalékolást a perre, amit a második negyedévben 4 milliárd dollárral fejelt meg.
- Ma piaczárás után érkeznek a Google számai. Az előzetes várakozások 6,23 dolláros EPS-ről és 12,32 milliárd dolláros bevételről szólnak, szemben az egy évvel korábbi 4,78 dolláros és 11,1 milliárd dolláros értékekkel. A második negyedéves jelentés sarokpontja a profit marzs és a fizetett hirdetések árának alakulása lesz.
- Az IBM és a Morgan Stanley is ma publikálja negyedéves számait.
- Számos makroadatot publikálnak a mai kereskedésben, a szokásos friss segélykérelmek mellett a kiadott építési engedélyek és megkezdett lakásépítések júniusi száma jelenik meg, de Philadelphiai Fed index is lesz.
- Az Európai Unió újabb szankciók bevezetését helyezte kilátásba Oroszországgal szemben. Az Európai Beruházási Bank pénzösszegeket tarthat vissza, továbbá felfüggeszthetnek számos kétoldalú, regionális együttműködési megállapodást is. Az ukrán-orosz helyzetre tekintettel Barack Obama amerikai elnök is újra felszólalt. Az EU-val szemben itt már cégnevek is felmerültek, úgy mint a Rosneft és a Gazprom, melyek nem szerezhetnek új forrásokat az amerikai tőkepiacról.
- Ma délelőtt 11 órakor teszik közzé az euró zóna június inflációs adatát, a várakozás év/év alapon 0,5%, hó/hó alapon 0,8%.
- Az arany 1.305 dollárra ugrott, elsősorban a Kína felől érkező vételi megbízásoknak és a palládium 13 éves csúcsának köszönhetően. Az utóbbi erősödésének oka, hogy Oroszország ellen ismételt szankciókon gondolkodik az USA és az EU, mivel egyre több jel mutatja azt, hogy az ukrán lázadókat Moszkva pénzeli.
- Az EUR/USD devizapár dollár lába ezzel szemben tovább folytatta az elmúlt napokban megkezdett erősödését. A 2012. júliusa óta tartó emelkedő trendvonal aljának (1,3510) esetleges eltörése jelentős teret nyithatna meg a további dollár erősödés előtt, egészen az 1,34-es szintekig. Az előbb említett mozgás bekövetkezését átmenetileg megakadályozhatja a délelőtt 11 órakor érkező euró zónás inflációs adat.
- Két atomreaktor is újraindul Japánban legkésőbb november végéig, míg az év végéig további kettő üzembe helyezésére lehet számítani. A fukusimai atomerőmű 2011-es balesetét követően az összes japán atomerőművet leállították, és csak most kezdik meg az újraindításukat, melynek hatására némileg csökkenhet az ország szén-, olaj- és gázfelhasználása, ahogy a hagyományos erőműveket részben kiváltják az újrainduló atomerőművek.
- Kínában a második kötvénycsődre készülnek, miután az egyik útépítő vállalat bejelentette, hogy a július 23-án esedékes kötelezettségét nem fogja tudni teljesíteni. Ez lehet az első alkalom, amikor nemcsak az esedékes kamatot, de részben a tőkét sem lesz képes visszafizetni a vállalat. Az eset kapcsán erősödtek azok az aggodalmak, hogy egyre több hasonló kötvénycsődöt láthatunk majd, mivel megváltozott a szabályozás, és már egyre kevésbé lehet állami segítségre számítani, ráadásul a kínai gazdaság növekedése is lassul, bár a 7,5%-os éves GDP növekedés még így is az egyik legmagasabb a világon.
- A legnagyobb kínai olajvállalat, a CNPC bejelentette, hogy átszervezi egységeit és egy egységes vállalatot hoz létre annak érdekében, hogy versenyképes legyen a külföldi versenytársakkal szemben is.
- A japán miniszterelnök véleménye szerint egy 2%-os növekedés a 3. negyedévben elegendő lenne ahhoz, hogy decemberben megszülethessen a döntés a fogyasztási adó újabb emeléséről. Áprilisban 3 százalékponttal 8%-ra emelték az adó mértékét, melyet jövőre 10%-ra terveznek tovább növelni. Az adóemelés egyúttal azt is jelentené, hogy Shinzo Abe-nek sikerül megvalósítani a szükséges fiskális reformokat, ami pozitív üzenetet hordozhatna a részvénypiacok számára is.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.