Erste kommentár Tegnap este jelentett a MTel, hajnalban pedig a Richter. Mindkét cég jónak mondható eredményt közölt. A Magyar Telekom szinte minden soron tudta növelni a bevételeit, ennek köszönhetően a...
Tegnap este jelentett a MTel, hajnalban pedig a Richter. Mindkét cég jónak mondható eredményt közölt. A Magyar Telekom szinte minden soron tudta növelni a bevételeit, ennek köszönhetően a részvényesekre jutó eredmény 14,8 milliárd forint lett, ami kissé jobb a vártnál. Ugyanakkor igen komoly negatív meglepetés, hogy az osztalék készpénz juttatási része 15 forintra csökkent, míg a részvényvásárlási része 10 forint lett a tavalyi 20 forintos osztalékkel és az 5 forintos részvényvásárlással szemben. Ugyanakkor ha a 38,8 százalékos eladósodottságot és a 15 milliárd forintos szabad pénzáramlást (aukció után) nézzük, és figyelembe vesszük, hogy még az idei első negyedében is volt frekvencia megújítás, akkor jogos lehet az alacsony szinten tartott osztalék. Ugyanakkor a közel 70 milliárd forintos szabad pénzáram reménységre ad okot, hogy az osztalék a jövő évtől már növekedhet. Pláne annak fényében, hogy a cég az elkövetkező években is hasonló, vagy enyhén növekedő free cash flow-t vár.
A Richter 21,6 milliárd forintos nettó eredménye elmarad a piac által várt 24 milliárd feletti értéktől, de egy 3,3 milliárd forintos egyszerinek tekinthető eszköz leírás is megjelent a pénzügyi kimutatásokban. A 32,8 milliárd forintos operatív eredmény messze meghaladta a várakozásokat, az elemzők inkább 28 milliárd forint körüli értéket vártak. Az éves 104,7 milliárd forintos eredményből a Vraylar sokat, közel 79 milliárd forintot hozott. Így a Richternek gyors tempóban kell előrehaladnia, hogy az évtized végétől, a cariprazine-hoz tartozó szabadalmi jogok lejártával ne kelljen szűk esztendők elé néznie. Azt gondoljuk, hogy a cég amúgy jó úton jár a termékportfólió megújításában, hiszen a bioszimiláris oldalon is van már látható árbevétel, és a nőgyógyászati vonalon is erősít a cég. S azért a fenti fanyalgás ellenére a cariprazine még felfutó gyógyszer (!), a jelenleginél sokkal nagyobb potenciállal. A mai sajtó- és elemzői tájékoztatót követően az éves tervekről is megtudhatunk valamit, ami valószínűleg a szokásos módon nagyon konzervatív lesz.
A DAX jelentős mínuszban nyitotta a mai napot azok után, hogy az amerikai részvények jó nagyot estek az inflációs félelmeknek köszönhetően. Ugyanakkor a méretes mínuszok gyors ledolgozásába kezdett az index, pedig a német tíz éves hozam is már mínusz 20 bázispont körül jár. Igaz, a német piacon a hagyományos (érték alapú) cégek súlya nagyobb, mint számos amerikai index esetében. A BUX kismértékű csökkenést mutat. A ma jelentő két cég részvényei a negatív tartományban vannak. Elsősorban az MTel szenved, a szűkös osztalékjavaslatnak köszönhetően 2 százalékot esik az árfolyam.
Az állampapír hozamok még mindig rendületlenül emelkednek, és a trend tovább folytatódhat, amíg a gazdasági kilátások ilyen erősek. Ennek megfelelően a növekedési részvények továbbra is nyomás alatt maradhatnak, ami az egész piacra negatív hatással van. A Nasdaq Composite tegnap 3,5%-ot csökkent, míg az S&P 500 index 2,5%-os veszteséggel zárta a napot.
A törvénytervezetek szenátusi szabályoknak való megfelelőségéért felelős tisztviselő tegnap azt a határozatot hozta, hogy Biden 1.900 milliárd dolláros csomagjának nem lehet a része a minimálbér megemelése. Semmi akadálya nem lenne a minimálbér megváltoztatásának akkor, ha a csomagot a hagyományos úton fogadnák el. Mivel azonban a republikánusok nem támogatják a mentőcsomagot, így a demokraták rendhagyó módon, a költségvetési egyeztetés szabályai szerint, vagyis a szokásos 60 helyett 50+1 szavazattal szeretnék elfogadni a tervezetet. A független szakértő szerint ez az eljárás csak a költségvetés illetve az adórendszer módosítására használható, így nem összeegyeztethető a minimálbér megemelésének kérdésével.
Erős számokat jelentett a Salesforce. A társaság utolsó negyedéves 5,8 milliárd dolláros bevétele és 1,04 dolláros egy részvényre jutó eredménye is jobb lett mint a várt (5,7 milliárd dollár és 75 cent). A cég megemelte korábbi várakozását az új pénzügyi évre vonatkozóan. 25,5 milliárd dollár helyett már 25,7 milliárdos bevételre számítanak, míg az elemzők 25,4 milliárd dollárt jeleztek elő. Az eredményt azonban 3,4 dollár köré várja a menedzsment, az elemzők pedig 3,5 dollárra számítanak.
A rendkívül gyenge amerikai teljesítmény után Ázsia is nyomás alá került. A Nikkei 225 4,0%, a Hang Seng 3,5%, a CSI 300 index pedig 2,4%-os csökkenést mutat a nap végéhez közeledve.
Januárban 0,5%-kal ismét csökkent a japán kiskereskedelmi forgalom az előző hónaphoz képest. A statisztika javult ugyan a decemberi 0,8%-os csökkenéshez képest, és jobb mint az elemzők által várt -1,2%, de továbbra is rendkívül gyenge lakossági fogyasztásról árulkodik. Év per év alapon a decemberi -0,3%-ról -2,4%-ra romlott a kiskereskedelmi forgalom.
Ma reggel az amerikai és az európai határidős indexek is mínuszban voltak.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.