Erste kommentár Nem hozott pozitív meglepetést a MOL, mint az OMV vagy épp a PKN. Hozta viszont a kötelezőt, ami két ellentétes tényezőnek volt köszönhető. Egyrészt az azeri mezőhöz kapcsolhatóan megjelent egy egyszerinek...
Nem hozott pozitív meglepetést a MOL, mint az OMV vagy épp a PKN. Hozta viszont a kötelezőt, ami két ellentétes tényezőnek volt köszönhető. Egyrészt az azeri mezőhöz kapcsolhatóan megjelent egy egyszerinek tekinthető tétel, míg az adó soron egy jelentősebb visszaírást láthattunk. A cég előrejelzése szerint a tavalyi 2,05 milliárdról idén 2,3 milliárd dollárra javulhat az EBITDA. A befektetők kissé csalódottak, ami meglátszik az árfolyamon.
Amerikában továbbra is megy az adok-kapok a Biden-féle csomag körül, félvén az inflációtól, s közben a piacok is kissé bizonytalanok mostanában kisebb mozgásokkal, amik sok esetben inkább lefelé irányulnak. Ezzel szemben reggel emelkedik a DAX, és a technikai indikátorok alapján ez így is maradhat ma. A BUX viszont kismértékben csökken. Kicsit furcsa számunkra a lemaradás a világ más tőzsdéihez képest, értve ez alatt, hogy még mindig a történelmi csúcs alatt vagyunk, míg mások már messze lehagyták azt. Persze az is igaz, hogy nem ez a negyedév a megmentő, hiszen várhatóan elég gyenge eredményeket láthatunk majd, amit a MOL meg is mutatott. Jelen estben az Mtel és Richter a kivételek, akiknek a profitja általában jelentősen kisebb, mint a másik két nagyé.
Gyenge teljesítménnyel zárult a csütörtöki nap Amerikában, az S&P 500 0,4%-ot csökkent.
Tegnapi interjújában az amerikai pénzügyminiszter arról beszélt, hogy szerinte a védőoltások terjedése és az inflációs kockázatok ellenére az USA gazdaságának szüksége van Biden 1.900 milliárd dolláros csomagjának minden egyes centjére. Yellen szerint szükség van 1400 dollárt küldeni olyan embereknek, akik évi 75 ezer dollárt keresnek (nagyságrendileg havi 2 millió forint) és nem veszítették el a munkájukat tavaly! Szerinte szükség van olyan magasra emelni a munkanélküli segélyt, amivel több millió munkanélküli többet keres, mintha dolgozna! Véleménye szerint az első számú feladat a munkaerőpiac mihamarabbi talpra állítása, így a masszív költségvetési csomag előnyei túlszárnyalják az inflációs kockázatokat. Ha az infláció mégis aggasztó módon megugrana, akkor a Federal Reserve bármikor meg tudja emelni a kamatszintet.
Sajnos nemcsak az energiapiacot érinti negatívan a rendkívül erős téli vihar Amerikában. A szélsőséges időjárás lelassította a FedEx és UPS Tennessee és Kentucky állomokban található telepeit, ahonnan több államba is szállítanak védőoltásokat. A fennakadások miatt a következő napokban lassulhat az oltások üteme.
Vegyes kereskedéssel folytatódik a hét Ázsiában. A Nikkei 225 0,7%-ot csökken, a Hang Seng index változatlan, a CSI 300 index pedig 0,2%-ot emelkedik.
A Kínai Kereskedelmi Minisztérium felmérése alapján a február 11. és 17. közötti ünnepek alatt 821 milliárd renminbi, vagyis 127 milliárd dollár körül alakult a kiskereskedelmi és éttermi forgalom. Ez az összeg 29%-os növekedést jelent a tavalyi vírus sújtotta forgalomhoz képest, illetve a 2019-es ünnepi héthez viszonyítva is közel 5%-os emelkedést jelent.
Megérkeztek az előzetes japán beszerzési menedzser indexek. A feldolgozipari index a februári 49,8-ról 50,6-ra emelkedett, a szolgáltatóipari mérőszám azonban 46,1-ről 45,8-re esett vissza.
Az amerikai határidős piacok a negatív tartományban voltak ma reggel, míg az európai indexek közül a DAX és a CAC pluszban, a FTSE mínuszban volt.
A MOL 140,4 milliárd forint tisztított, CCS alapú negyedéves eredményt ért el a tavalyi negyedik negyedévben, ami elmaradt a piac által várt 144,5 milliárd forinttól. A főbb szegmensek közül a kutatás-termelés és a gázüzletág lett gyengébb a vártnál, míg a fogyasztói szolgáltatások szegmens pozitív meglepetést okozott.
A kutatás-termelés várt feletti, napi 125,4 ezer hordóegyenértékes termelést ért el, miközben a költségeket is alacsonyan tartotta. Az 54,5 milliárd forintos tisztított EBITDA főleg annak köszönhető, hogy az ACG mező kapcsán a MOL 37 millió dollár PSA-megegyezéshez kapcsolódó költséget könyvelt el. A MOL magasabb realizált olaj és gázárat ért el.
A feldolgozás-kereskedelem tisztított, CCS alapú nyeresége 40,5 milliárd forint lett, ami megfelelt a vártnak. A marzsok gyengék voltak: az 1,3 dollár/hordó finomítói marzs alatta van a tavalyi negyedik negyedév 4,3 dollár/hordó értékének. A forgalom 8%-kal esett év/év alapon a koronavírus járvány miatt.
A fogyasztói szolgálatások ismét kellemes meglepetést okozott: a 38,7 milliárd forint nyereség meghaladta a 33,2 milliárd forintra számító várakozásokat. Az üzemanyagon lévő árrés nőtt, a költségek csökkentek, ez pedig ellensúlyozta a nem-üzemanyagok árrés csökkenését és a kisebb forgalmat. A földgázüzletág 12,7 milliárd forintos EBITDA nyeresége alulmúlta a várakozásokat a magasabb földgáz költségek miatt.
A nettó eredmény 17,3 milliárd forint lett, ami kisebb, mint a várakozás, főleg a jelentős, 28,7 milliárd forintos vállalati nyereségadó miatt.
Véleményünk: A MOL negyedik negyedéves működési eredménye kismértékben rosszabb volt, mint a várakozás, főleg a kutatás-termelés divízió gyengébb számai miatt, ami az ACG mező elszámolásához kapcsolódik. A cég idén 2,3 milliárd dollár tisztított EBITDA-ra számít, a mi várakozásunk 2,49 milliárd dollár. A cég a tavalyi évben 2,05 milliárd dollár tisztított, CCS alapú EBITDA-t mutatott ki. A MOL 40 és 60 dollár közti olajárra, 3-4 dollár/hordó finomítói marzsra és 1,7-1,9 milliárd dollár beruházásra számít 2021-ben. A mai eredményre gyengülhet a részvényár.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.