Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PIACI HÍREK

A forint árfolyama ma reggel 294,5 fölé is emelkedett

ERSTE REGGELI
ERSTE REGGELI2013. január 11.   09:20
Miközben Kínában feltámadt az infláció és ezért félelem söpört végig az ázsiai piacokon, többet tudtunk meg Jack Lew új amerikai pénzügyminiszterről. Úgy tűnik, hogy a piaci fogadtatás pozitív, hiszen jó tárgyaló hírében áll, s a Clinton éra alatt is számos jó ötlettel járult hozzá a költségvetés stabilizációjához. Azt pedig tudjuk, hogy Clinton idején nagyon rendben volt az USA költségvetése. Ráadásul annyira, hogy többlet volt a büdzsében. A japánok beváltották az ígéretüket. 20.000 milliárd jen, azaz 227 milliárd dollárnyi gazdaságélénkítő csomagot jelentettek be. Ez a GDP 4-5 százalékára rúg, így a japán piac száguldott, míg a jen gyengült. A kérdés, hogy miből fogják visszafizetni, de ezzel a piac egyelőre nem foglalkozik. (Az adósság a GDP több mint 200 százalékára rúg.) Tehát erős jó hírek vannak. Közben a kínai inflációtól félni, amely 2,3 helyett 2,5 százalék lett, kicsit furcsának tűnik. Azt sugallja, hogy a piacok inkább csökkennének kicsit a mai napon. Ez az egyik ok, amiért ma csökkenést várunk a magyar piacon is.
Piaci áttekintés
- Zárásig tartott a vételi erő a tengerentúlon
- Nagyot emelkedett tegnap az arany
- Nagy kilengést mutatott tegnap a forint árfolyama
- Japán kivételével csökkenés jellemezte az ázsiai piacokat
- Csökkenés jöhet ma
Nemzetközi hírek
USA
- Jó hangulatban telt a kereskedés a tengerentúli börzéken, a vételi erő zárásig kitartott (Dow 0,6%, Nasdaq 0,52%, S&P500 0,75%).
- A Ford bejelentette, hogy megduplázta negyedévenként fizetendő osztalékát, a korábbi 5-ről 10 centre részvényenként. Arról is beszámolt a társaság, hogy az idei évben 2.200-zal szeretné bővíteni a munkahelyek számát.
- Emelkedett a friss munkanélküli segély kérelmek száma a tengerentúlon, miközben az elemzők csökkenésre számítottak. A múlt héten 371 ezer fő volt a segélykérők száma, a piac 365 ezer főre számított. A múlt heti adatot lefelé módosították: 372 ezerről 367 ezerre.
- Az American Express bejelentette, hogy 5.400 ember bocsát el, ez az alkalmazottak 8,5%-a.
- A Morgan Stanley lefelé módosította a Microsoft-ra adott ajánlását. A korábbi felülsúlyozásról semlegesre vágta le az ajánlást.
Európa
- A Moody’s hitelminősítő egyszerre három fokozattal minősítette le Ciprus adósbesorolását. A korábbi „B3”-ról két fokozat kihagyásával „Caa3”-ra rontotta a besorolást, és az új osztályzathoz negatív kilátást hagyott érvényben. Ciprus így mélyen a spekulatív kategóriába került.
- A Európai Központi Bank kormányzótanácsa a vártnak megfelelően nem változtatott az alapkamat szintjén (0,75%). Draghi azt nyilatkozta, hogy a döntés egységes volt, kamatcsökkentésre nem érkezett javaslat. A közlemény nem sok újdonságot tartalmazott decemberhez képest.
- Jól sikerültek tegnap az európai kötvényaukciók. Spanyolországban a tervezett 5 milliárd helyett 5,8 milliárd eurónyi állampapírt értékesített az adósságkezelő, és a 10 éves hozam pedig 5% alá esett, ahol tavaly márciusban járt utoljára. Az olaszoknál 8,5 milliárd euró értékben adtak el egy éves papírokat, a hozam 3 éves mélypontra esett. .
Olaj, arany
- Emelkedéssel telt a tegnapi kereskedés az olaj piacán. A 93 dolláros nyitást követően 94,7 dollárig száguldott az árfolyam, majd zárásra 93,8 dollárig korrigált. A trend továbbra is felfelé mutat, bár a tegnapi kitörési kísérlet nem volt túl meggyőző.
- Az arany árfolyama emelkedéssel zárt tegnap, 1.657 dollárról 1.675 dollárig, a csökkenő trendvonal tetejéig rallyzott a kurzus. Az ellenállás áttörésével további emelkedés jöhet a papírban.
Devizák
- Az EURUSD devizapár értéke 1,3064-ről 1,3272-re emelkedett, melyhez nagymértékben hozzájárult, hogy az EKB kamatdöntését követő sajtótájékoztatón Mario Draghi elmondta, hogy a kamat szinten tartása egyöntetű döntés volt és nem érkezett javaslat a kamat csökkentésére.
- A forint jelentősen gyengült a tegnapi nap folyamán, az EURHUF árfolyam a kezdeti 289,59-ről 293,74-re emelkedett. A gyengülés nem volt példanélküli a régióban, bár a forintnak nem segített, hogy Matolcsy György újfajta jegybanki eszközök alkalmazásának lehetőségéről írt. A forint ma reggel további gyengülést mutat, az árfolyam már 294,5 fölé is emelkedett.
Távol-Kelet
- A Shanghai index értéke 1,91%-kal, míg a HangSeng index értéke 0,58%-kal mérséklődött a mai kereskedés során. A japán Nikkei-nek sikerült a trenddel ellentétesen mozogni és ennek eredményeként 1,4%-os emelkedést tudott felmutatni.
- A japán piacok emelkedése mögött az a tény áll, hogy ma reggel a japán kabinet jóváhagyott egy 227 milliárd dollár értékű élénkítő csomagot, melytől a gazdaság jelentős, akár 2%-os növekedését várják.
- Közben az USDJPY árfolyama 89 fölé emelkedett, ami segíti az exportcégeket.
- Még a japán piacon is kiemelkedő teljesítményt mutatott a Sharp, melynek árfolyama 12%-kal emelkedett, miután elterjedt róla az a hír, hogy a decemberrel záró negyedévben ismét nyereséges lesz a vállalat. A vállalat később cáfolta a médiaértesüléseket és közölte, hogy ők azt csak február 1- én fogják nyilvánosságra hozni.
- Kínában a fogyasztói árindex kissé meghaladta a várakozásokat, ami korlátot szabhat a gazdaságot élénkítő intézkedésnek.
- Indiában a november havi ipari termelési adat elmaradt a várakozásoktól, miközben Dél-Koreában a várakozásoknak megfelelően nem változtattak a repo kamatlábakon.
Határidős piacok
- Az európai határidős indexek a pozitív, míg az amerikaiak a negatív tartományban vannak ma reggel.
Vállalati hírek
- A MOL az Expert Petroleum 30%-nyi pakettjének megvételével a korábbi 70%-ról 100%-ra növelte részesedését a romániai EX-6 kutatási blokkban. A tranzakció részletei nem ismertek. A hír pozitív, de árfolyamhatásra nem számítunk.
- Az E-Star közzétette havi helyzetjelentését. A cég decemberben 4,5 millió eurós árbevételt és 0,8 millió eurós EBITDA-t ért el. Ez elsősorban a lengyel operációból (3,8 millió eurós árbevétel) származott. Az egész évre vetített árbevétel 68 millió euró, az EBITDA 7,8 millió euró volt, a számok egyszeri tételeket nem tartalmaznak. A cég készpénzállománya 2,5 millió euró volt december végén. Úgy tűnik, hogy bizonyos szerződések felmondása után a cég még így is 6 millió eurós EBITDA-t tud elérni, vagyis ha február elején sikerül megállapodni a kötvényesekkel a kötvények részvényekké alakításáról, akkor az E- Star talpon maradhat.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Érdeklődik a részletek iránt? Kérjen visszahívást és szakértőnkkel egyeztethet a termékkel kapcsolatban.

Mi történik az USA tőzsdéken? - Túl gyorsan fejlődik az AI?

VIDEÓ

Péntek Ádám részvényelemzőnkkel a Fed legutóbbi kamatdöntéséről, az AI-szektor kilátásairól és az amerikai–kínai technológiai versenyről...

A dízelhiány az amerikai választásokat is befolyásolhatja – a FED kamatemelésnek csak a mértéke lehet kérdéses

A dízelhiány az amerikai választásokat is befolyásolhatja – a FED kamatemelésnek csak a mértéke lehet kérdéses

PODCAST

Szeptember 11-én a magyar kormány célzott támogatást jelentett be a dízeleseknek, miközben...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben