Jól odaszólt a Fed a piacoknak. Eddig azt kommunikálták, hogy addig marad a legújabb lazítás, amíg a munkanélküliségi ráta megfelelő szintre csökken. Ehhez képest hatalmas változást jelent a legutóbbi ülés alapján most közzétett vélemény, ugyanis még év vége előtt befejezné a legutóbb indított kötvényvásárlási programot (havi 45 milliárd dollár). Ez meglepetésként...
- Csökkenéssel reagált az arany a Fed jegyzőkönyvére
- Óriási dollárerősödés jellemezte tegnap a piacot
- Ázsiában is kifulladni látszik a lendület
- Csökkenésre számítunk ma a BÉT-en
- A dokumentum azt tartalmazza, hogy a jegybank legfrissebb kötvényvásárlási programja (QE3) legkésőbb az év végével befejeződik. Egyes jegybankárok szerint a Fed még december előtt befejezheti a 40 milliárd dolláros jelzálog-fedezetű kötvényvásárlásokat, illetve a másik, decemberben indított 45 milliárd dolláros rövid lejáratú állampapír vásárlást. Mások szerint viszont az év végéig szükség lehet a kötvényvásárlásokra. A monetáris tanács tagok egyetértettek abban, hogy a kötvényvásárlási program működik, de bizonytalan, hogy a pozitív hatások meddig tarthatnak, ráadásul a potenciális költségek is nőhetnek a Fed mérlegfőösszegének növekedésével (idén 1000 milliárd dollárral nőhet a jegybank mérlegfőösszege).
- A kamatszintet viszont még decemberben mutatókhoz kötötte a Fed (6,5%-os munkanélküliségi ráta, valamint, hogy az infláció nem emelkedik 2,5% fölé).
- A decemberi foglalkoztatottság változás a várt 140 ezer helyett 215 ezer lett az ADP adatai szerint. Ráadásul a novemberi adatot 30 ezerrel felfelé, 148 ezerre korrigálták. A legtöbb új munkahely a szolgáltató szektorban jött létre, de az építőiparban is látványos volt a bővülés.
- A vártnál többen, 372 ezren igényeltek munkanélküli segélyt az év utolsó hetében az USA-ban. A konszenzus 360 ezer volt.
- A decemberi autóértékesítési adat 15,3 millió lett, vagyis a vártnak megfelelő.
- Ma 14:30-kor fontos munkapiaci adatokat fognak publikálni (nem mezőgazdasági foglalkoztatottak számának változása, feldolgozóipari foglalkoztatottak számának változása, munkanélküliségi ráta). Az ISM indexet 16:00-kor teszik közzé.
- Németországban a vártnak megfelelően 6,9%-on maradt a munkanélküliségi ráta.
- Az olaj árfolyama minimálisan változott csak a tegnapi nap folyamán. Hordónkénti ára 92,91 dollárról 92,92 dollárra emelkedett.
- Tegnap megnyugodni látszott a forint árfolyama, miután az euróval szembeni 290,44-es nyitó szintről 288,07-re csökkent a kurzus. Ezzel az ünnepek alatti kilengést követően a forint visszatért a 285 és 290 közötti sávba.
- A japán piacok emelkedésének fő oka a jen jelentős gyengülése a dollárral szemben (ami pozitívan befolyásolta az exportáló vállalatokat), illetve az, hogy a kereskedés csak most indult el teljes gőzzel az ünnepek után.
- A piacoknak az sem tett jót, hogy a HSBC által publikált szolgáltatói szektorra vonatkozó PMI adat csökkenést mutatott az előző értékhez képest.
- Megszűnt a zárolás a Richter munkavállalói értékpapír juttatási programjának keretében 2010. decemberében kiosztott 38.629 darab részvényre vonatkozóan, így azok szabadon értékesíthetők. Ez a mennyiség valamivel nagyobb, mint az átlagos napi forgalom. Árfolyamhatásra nem számítunk.
- Az E-Star január 2-i rendkívüli közgyűlése 50 millió forintos tőkeemelésre (5 millió darab új részvény kibocsátására) hatalmazta fel az igazgatóságot, de egy esetlegesen magasabb tőkeemelés (500 millió forint, vagyis 50 millió darab részvény) is elképzelhető, ám ehhez a kötvényesek jóváhagyása szükséges. A könyvvizsgáló negatív véleménye ellenére a közgyűlés elfogadta a 2011-es beszámolót. Árfolyamhatásra nem számítunk.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.