Tegnap öröm, ma már sírás. Elhalasztották a szavazást a „pénzügyi szakadékról”. Persze annak fényében, hogy alapvetően a republikánus verzióról szavaztak volna, s ezt a demokraták úgysem fogadták volna el, érdekes, hogy a piac azért örömmel várta a szavazást. Éppen ezért most annál nagyobb a csalódás. Az amerikai határidős indexek méretes csökkenést mutatnak, s a DAX...
- Vegyes teljesítményt nyújtottak a nyersanyagok
- Jelentősen erősödött a forint
- Csökkenéssel zárta a hetet Ázsia
- A Fitch stabilra javította Magyarország kilátásait
- Csökkenésre számítunk ma a tőzsdén Minden kedves ügyfelünknek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk!
- A jó makroadatok hajtották felfelé az árfolyamokat, a piacok azonban inkább kivártak, mert a tegnapi hírek szerint John Boehner az éjszakára halasztotta el a szavazást a „B-tervről”, zárás után azonban Boehner bejelentette, hogy a republikánusok elhalasztják a szavazást. A határidő azonban szorít, alig két hetük maradt a politikusoknak a megállapodásra.
- A harmadik negyedéves tengerentúli GDP harmadik felülvizsgálata meglepetést okozott, mert az elemzők által várt 2,8% helyett 3,1%-kal bővült a gazdaság.
- Az először segélyért folyamodók száma 361 ezerre növekedett múlt héten, ami 17 ezerrel haladja meg az egy héttel korábbi 343 ezres adatot, de gyakorlatilag megegyezik az elemzők által várt 360 ezerrel.
- Az Egyesült Államokban 5,04 millió használt lakást értékesítettek novemberben, az előző havi 4,79 millió után. Az adat jónak nevezhető, a várakozás 4,9 millió volt.
- A Philadelphiai Fed index is meglepte a piacokat, a novemberi -10,7 pont után 8,1 pontra ugrott a mutató, ami sokkal jobb a -3 pontos piaci várakozásnál.
- Több makroadatot is publikálnak ma a tengerentúlon: a személyi jövedelem és kiadások mellett a tartós cikkek rendelésállománya és a Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexe lát napvilágot.
- Az arany árfolyama 1667,3 dollárról 1647,7 dollárra mérséklődött, és a csökkenés során áttörte a 200 napos mozgóátlagot is, ezzel megközelítette az 1630 dollár környékén húzódó ellenállást.
- A dollár a vártnál kedvezőbb amerikai adatok ellenére tegnap tovább gyengült az euróval szemben, azonban ennek mértéke nem volt jelentős. Az EUR/USD devizapár értéke 1,3227-ről 1,3244-re változott, a ma reggeli órákban viszont már egy komolyabb dollárerősödés fedezhető fel.
- Jelentősebb makroadat nem látott ma napvilágot Ázsiából, a piacok esése mögött amerikai okok álltak.
- Újabb 2.000 darab PannErgy részvényt vett a Benji Invest Kft. 2012. december 19-én 564 forintos átlagáron, így 11,46%-ot birtokol.
- A Fitch váratlanul stabilra javította Magyarország kilátásait. A hosszú távú besorolásunk továbbra is BB+.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.