Választottak az EU-ban és Ukrajnában is. Az USA-ban és az Egyesült Királyságban zárva lesznek ma a piacok. Az előbbi esetben a Memorial Day, utóbbi esetben a tavaszi bankszünnap miatt. Piaci megfigyelők szerint az ukrán választások a lehető legjobb kimenetellel zárultak azzal, hogy az ukrán milliárdos, Petro Porosenko többséget szerzett. A...
Piaci megfigyelők szerint az ukrán választások a lehető legjobb kimenetellel zárultak azzal, hogy az ukrán milliárdos, Petro Porosenko többséget szerzett. A legitimitását nehéz megkérdőjelezni. Moszkva mostanáig pont arra játszott, hogy az eddigi vezetés nem volt legitim. Ugyanakkor az új elnök, már az első beszédében szigorú politikát hirdetett meg. Egyrészt azt mondta, hogy Kijev soha nem fogja elismerni a krími népszavazás eredményét, és a tartomány elszakadását, és azt is hozzátette, hogy a szakadár erőkkel addig nem lehet tárgyalni, amíg azok nem teszik le a fegyvert. Kemény szavak ezek, és mindezek ellenére, vagy éppen ezért a piaci szereplők a helyzet de-eszkalálódását várják.
Az EU parlamenti választások valószínűleg nem hoznak jelentős változást a piacokon, legalábbis rövidtávon. Ugyanakkor elgondolkoztató, hogy az EU szkeptikusok megerősödtek, és sok esetben később a mérleg nyelvét képezhetik.
S a legfontosabb: az S&P500 új történelmi csúcson zárt pénteken, amit a tőzsde szünnap miatt ma nem, csak holnap tud megerősíteni, ha egyáltalán akarja. A grafikonra nézve azt látjuk, hogy erre jó esély mutatkozik a holnapi napon.
A DAX index a mai napon követheti amerikai társát, és itt is bekövetkezhet a régóta várt kitörés. Itthon pedig tovább araszolhatunk a 19.700 pont környékén levő ellenállás felé.
- A londoni tőzsde is zárva van ma
- A WTI stabilan 104 dollár, az arany is változatlan
- A forint és a dollár is nagyot erősödött pénteken
- Emelkedéssel zárt a japán tőzsde
- A MOL 590,1 forint osztalékot fizet, a papír ma forog utoljára osztalékszelvénnyel
- Az OTP 146,93 forint osztalékot fizet
- További emelkedésre számítunk ma a BÉT-en
- Ma nem publikálnak friss makrogazdasági adatokat, és a piacok is zárva lesznek, mert a Memorial Day-t ünneplik a tengerentúlon.
- Áprilisban évesítve 433 ezer új lakás talált gazdára, ami felülmúlja a 425 ezres piaci várakozást.
- Tavaszi bankszünnap miatt a londoni tőzsde is zárva lesz ma.
- Tegnap tartották Ukrajnában az elnökválasztást, a szavazatok 57,4%-át a Vitalij Klicsko által vezetett Ütés (UDAR) párt kapta, így az első fordulóban megnyerték az előrehozott elnökválasztásokat. A párt elnökjelöltje, Petro Porosenko kijelentette, hogy nem fogják elismerni a Krím függetlenségéről rendezett népszavazást. Porosenko azt is leszögezte, hogy Ukrajna területi egysége számára kiemelt fontosságú.
- Az arany is stabil maradt: ma reggel 1.292 dollár volt az unciánkénti ár. A szereplők szintén az ukrán eseményeket figyelik leginkább, de mivel megnyugtató hírek jöttek, ezért nem várható jelentős változás az árakban.
- A dollár erősödő trendje töretlen, pénteken 1,362-ig zuhant a kurzus, miközben a 200 napos mozgóátlagot is áttörte az árfolyam. A reggeli kereskedés nem tartogatott nagyobb izgalmat a devizapárban.
- A kínai miniszterelnök pénteki nyilatkozata is segítette a tőzsdéket, szerinte a kormány kész további gazdaságösztönző lépésekre.
- A Bank of Japan publikálta áprilisi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét, amelyben az áprilisi adóemelés hatásait a várakozásoknak megfelelően tartották. Az eszközvásárlási programban semmilyen változtatást nem tartottak szükségesnek a döntéshozók.
- A MOL tagadta azokat a horvát újságértesüléseket, hogy bezárná rijekai finomítóját. A társaság közleményében kiemelte, hogy 5 milliárd kunát ruháztak be a finomítóba az elmúlt 5 év során. Nem valószínű, hogy a MOL úgy döntene, hogy a rijekai finomító bezárásra kerüljön, még akkor sem, ha teljesen önállóan dönthetne egy ilyen kérdésről.
- Az OTP bejelentette, hogy részvényenként 146,93 forint osztalékot fizet. A kifizetés június 10-én kezdődik, a papír május 28-án forog utoljára oszatlékszelvénnyel.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.