Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

ELEMZÉS

Kikelet! (COVID-19 update II.)

ÖTLETGYÁR MINI
ÖTLETGYÁR MINI2020. április 27.   19:57

Megérkezett az igazi tavasz, és ezzel együtt megkezdődött a járványból való kilábalás is. A legtöbb európai országban és az USA-ban is már a lefelé menő ágba kerültek az új megbetegedések, s ennek köszönhetően megindultak, megindulnak a gazdaságok visszanyitásának folyamatai. Modellünk azt mutatja, hogy a gazdaságok fokozatos visszanyitása sok esteben eltarthat őszig vagy az év végéig is, de van olyan ország is (Ausztria), ahol gyorsabb lehet a nyitás, s akár már június közepére szinte a korábbi kerékvágásba térhet vissza az élet. Mindeközben a kormányok dolgoznak, s kialakultak a mentőcsomagok. A részvénypiacok ezzel párhuzamosan bizonyos mérőszámok alapján drágává váltak, ezt egy viszonylag gyors járványellenes orvosi vagy technológiai megoldás tudná megváltoztatni.

A teljes anyagot ide kattintva töltheti le

Az alábbi elemzéseben a következő megállapításokra jutottunk:

  • A járvány lefutási görbék alapján azt mondhatjuk, hogy számos ország túljutott a járvány csúcsán, s mostanra a csökkenő ágba került. Így mind az EU-ban, mind az USA-ban megindult a nyitási folyamat tervezése annak érdekében, hogy elkerüljük az újabb járványok kitörését. Magyarország is már a csúcs közelében jár, ami az új megbetegedéseket illeti, és lassan indulhat itt is a gazdaság visszanyitása. Úgy tűnik, hogy a kormány nagyon túlbiztosította magát erre a nyitási periódusra, hiszen nagy mennyiségű teszttel, korházi ággyal és lélegeztetőgéppel készül az esetlegesen gyors nyitásra. S mint a hétvégén megtudtuk, az új stratégia része (i) a nagyobb tesztelési szám; (ii) a maszkok alkalmazása; valamint a (iii) technológiai és matematikai módszerek használata a jobb betegfelderítésre, illetve kontakt kutatás.
  • Mostanra megszülettek a nemzetállami csomagok az Eurózónában és a KKE régióban is. Sok esetben a GDP 10 százalékánál nagyobb csomagot láthatunk, de azoknak jellemzően 70-80 százaléka inkább hitel, vagy a hitelezéssel kapcsolatos segítség. Magyarországon a csomagnak közel 85 százaléka inkább hitel jellegű segítség.
  • A gazdasági kilátások további romlásával párhuzamosan a részvénypiaci eredményvárakozások még csak most romlottak igazán. Az eredményvárakozások hatalmasat zuhantak egy hónap alatt, miközben a piacok alapvetően emelkedtek. Ez pedig azt jelenti, hogy mostanra az S&P500 vagy a DAX magasabb, míg a BUX hasonló értékeltségen forog, mint a járvány kitörése előtt. Azaz a piacok nem mondhatók olcsónak. Mintha egy gyógyszer opció prémiuma már beépült volna a piacok árazásába, miközben a gyógyszer gyors kifejlesztésére egyelőre és továbbra is csak a remény van.

A járvány

A világjárvány egy lehetséges lefutási görbéje az alábbi módon néz ki:

Forrás: Erste számítás (április 23); https://www.worldometers.info/coronavirus

Az ábra és modell alapján az alábbi következtetéseket vonhatjuk le:

  • A világjárvány nagy valószínűséggel túl van a csúcsán, ami valamikor április közepén volt.
  • Egyelőre még nem igazán indult meg a trendszerű csökkenés az új megbetegedések számában.
  • A modell alapján a jelenlegi számítások szerint az utolsó új megbetegedésre 2021 februárjában kerülhet sor, ha addig
    • nem tör ki újra a járvány egy olyan gócpontban, ahol már elfojtásra került
    • nem lesz új gócpont
    • nem lesz addigra sem gyógyszeres eljárás vagy védőoltás (megváltozik a védekezési stratégia)

A járvány megfékezésére továbbra is megfeszített tempóban folynak a kutatások.

A gyógyszeres kezelésekkel kapcsolatban a fejlemények a következők:

  • Úgy tűnik, hogy a klorokinnak olyan súlyosak a mellékhatásai, hogy emiatt nem igazán alkalmazható. Ugyanis ebben az esetben sokkal nagyobb dózisban kellene használni, mint maláriás láz esetén. Az alábbi képen jól látszik, hogy laboratóriumi vizsgálatokban a hidroxiklorokin sikeresnek mutatkozik. (A középső kép mutatja a kezelés eredményét, a fertőzött kezelt lapkát, míg baloldalon a fertőzött kezeletlen lapkát, jobb oldalon pedig a fertőzettelen lapkát láthatjuk.)

Forrás: ITM: A járványmatematikai és egyéb kutatások szerepe a koronavírussal szembeni védekezésben

  • A Gilead remdesivir nevű gyógyszere Chicagóban sikeresnek bizonyult, míg egy kínai kísérletsorozatban viszont nem volt sikeres. A Gilead szerint a gyógyszer sikeressége továbbra is nyitott kérdés. (Szerintük már a betegség korai fázisában érdemes lenne a gyógyszert a pácienseknek adni.)
  • Egyelőre a lopinavir/ritonavir kezelések sem hoztak átütő, meggyőző sikert a COVID-19 betegség kezelésben, oxfordi kutatók áprilisi 14-i cikke alapján. Ugyanakkor hozzáteszik, hogy további kutatások is folynak, s ezek eredménye fontos lehet a végső eredményre nézve. A kínaiak egyébként ezt a gyógyszert is hatástalannak találták, ahogy a remdesivir-t.
  • Egyéb próbálkozások is vannak:
    • Magyarországon alkalmazták először az antigéneket tartalmazó vérplazmás kezelést a minap, amihez nagy reményeket fűznek az orvosok.
    • A Richter például fúziós fehérjén alapuló kezelést fejleszt. A biotechnológiás gyógyszer segítene a vírust kitakarítani a szervezetből, mégpedig valószínűleg úgy, hogy a vírus a sejtek ACE (angiotenzin konvertáló enzim) receptorai helyett ezekhez a fehérjékhez csatlakozna. Egy ilyen gyógyszer kifejlesztése valószínűleg éveket vesz igénybe.
    • Számos országban (Németország, USA, Nagy-Britannia, Magyarország, stb.) megkezdték a védőoltások első klinikai (emberi) tesztelését. A védőoltások valószínűleg jövő év januárjára készülhetnek el.
    • S lehetne folytatni a sort (pl. az ACE receptor csatlakozás miatt vérnyomás csökkentőkkel, sőt vérhígító készítményekkel /heparin/ is kísérleteznek mint gyulladásgátlók).

A másik lehetséges út a technika, az új technológiák alkalmazása:

  • Mobiltelefonok helyadataival, illetve bluetooth-os alkalmazásokkal,
  • Gráfelméleti módszerekkel, a nyilvánosság alkalmazásával (a koronavírusos betegek publikus előfordulási helyeinek közzétételével Dél-Koreában) és a kapcsolati háló gyors felderítésével.
  • Még sok más hasonló módszer alkalmazásával kísérleteznek.
  • Dél-Koreában ezek a módszerek a nagyszámú (most már kevesebb) teszttel kombinálva úgy tűnik, hogy eredményre vezetnek. Az elmúlt napokban már csak 10 körüli új megbetegedést jelentettek az országban, és május végére megszűnhetnek a megbetegedések.

Az EU és az USA is a gazdasági újraindítás egyik jelentős előfeltételeként nevezi meg a (i) nagyszámú tesztelést, és (ii) a gyógyászati ellátórendszer túlterhelésének elkerülését. Ugyanakkor fontos, hogy a társadalmi távolságtartástól különböző módszerekkel, de a terjedési faktort (R0) 1 körül, vagy az alatt kell tartani.

Az elmúlt hetekben számos országban jelentős fordulat állt be járványügyi helyzetben. (További részletek a letölthető dokumentum végén az Appendix-ben találhatók.) Március utolsó és április első napjaiban sok esetben megérkezett a járvány csúcspontja. Ilyen országok: Németország, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Ausztria és az Egysült Államok is. Éppen ezért ezek az országok meghirdették a gazdaság visszanyitásának menetrendjét, vagy legalábbis a nyitás kezdetének dátumát.

Forrás. Erste gyűjtés

Első ránézésre a magyar nyitás május elején kicsit optimistának tűnik. Ezért érdemes egy pillantást vetni a magyar járványgörbe lefutására.

Forrás: Erste számítás (április 23); https://www.worldometers.info/coronavirus

Az ábrából az alábbi következtetéseket vonhatjuk le:

  • A kezdeti sikereket követően valahogy mégis lassabban értük el a fordulópontot (április 18-22), mint a nyugat-európai országok többsége. Ennek oka valószínűleg a relatíve kevés teszt végzése, ami miatt például a halálozási arány is magas, 10 százalék körül van a felderített esetek számához képest. Azaz a lappangó betegek száma valószínűleg ~10-szerese lehet a jelentett adatoknak.
  • A járvány lefolyása lassú lehet, és csak augusztusban tűnhetnek el az új megbetegedések. Azaz a teljes nyitás ezen logika szerint csak szeptemberre valósulhat meg.
  • A most bejelentett lehetséges nyitási dátum, május eleje nincs egészen két hétre a járvány tetőzésétől, míg más országokban általában 2-6 hetet várnak a nyitás megkezdésével. (További részletek a letölthető dokumentum végén az Appendix-ben találhatók.) Igaz, itthon az EU-ban a harmadik-negyedik legkevésbé szigorú intézkedések lettek bevezetve.
  • Azzal, hogy jelentős tesztelési eszközöket, maszkokat halmoztunk fel és 8 ezer környékére kívánjuk növelni a lélegeztetőgépek számát, miközben 36 ezer korházi ágykapacitás is rendelkezésre áll mostanra, azt sugallja, hogy a kormányzat a gazdaság gyors megnyitását tervezi. Ennek pedig az a kockázata, hogy elveszítjük a kontrolt a vírus felett.
  • Ugyanakkor a szociális távolságtartás gyors leépítésével, az R0 tényezőt úgy kívánják alacsonyan, lehetőleg 1 alatt, de semmi esetre sem 1,2 fölött tartani, hogy (i) növelik a tesztelések számát; (ii) kötelezővé teszik az álarcok viselését; (iii) illetve technológiai és matematikai módszereket is alkalmaznak a betegek felederítésére. (Ahogy Röst professzor fogalmazott, új ejtőernyőt fogunk használni a régi helyett (szociális távolságtartás).
  • Az elkövetkező napok nagyszámú tesztelései valószínűleg megváltoztatják az itt felvázolt járványlefolyási görbét. Magasabb lesz a csúcs és gyorsabb a lecsengés. (lásd világos piros vonal) Ez nem több beteget, sőt végül kevesebbet fog jelenteni. A csúcs azért lesz magasabb, mert magasabb lesz a felderítési arány!

Forrás: EC nyitási ütemterv

Az Egyesült Államok is bejelentette a nyitási menetrendjét. Egy általános kertrendszert adott meg és az egyes államok kezébe adta a döntést és a végrehajtást. Ezzel egyébként megkönnyebbülést okozott a piacon, hiszen sokan attól féltek, hogy az elnök egy „kierőszakolt” nyitást fog végrehajtani, végrehajttatni az államokkal. A nyitás menetrendje a következő (az EU-ban is hasonló):

I. fázis

  • Ahol megoldható, továbbra is távmunka
  • 10 főnél nagyobb csoportosulások tilalma
  • Iskolák továbbra is zárva
  • Éttermek, mozik, edzőtermek, templomok kinyithatnak
  • Látogatási tilalom kórházakban, idősotthonokban

II. fázis

  • Ahol megoldható, továbbra is távmunka
  • 50 főnél nagyobb csoportosulások tilalma
  • Iskolák kinyithatnak
  • Szórakozóhelyek kinyithatnak
  • Tervezhető műtéteket lehet végezni
  • Veszélyeztetett korosztály továbbra is otthon

III. fázis

  • A zsúfolt helyek továbbra is kerülendők
  • Látogatási tilalom feloldva
  • Veszélyeztetett korosztály mehet nyilvános helyekre

Az újranyitás feltételei pedig a következők:

  • Csökkenő trend a betegszámokban az elmúlt 14 napban az I. fázisba lépéshez
  • Kellő kapacitás tömeges teszteléshez
  • Megfelelő kórházi kapacitások
  • Államonként, városonként eltérő menetrend, helyi döntés alapján
  • Az újranyitott helyeken szigorú szabályok: fertőtlenítés, távolságtartás

A járványlefutási ábrákon fentebb és a letölthető dokumentum végén az Appendix-ben is az előbb vázolt fázisokat próbáltuk jelölni.

Gazdasági csomagok az EU-ban

Mostanra elkészültek az eurózónás és a régiós élénkítő csomagok is, melyek méretüket és a lépések jellegét tekintve az alábbiak szerint foglalhatók össze:

Forrás: MNB gyűjtés

Látható hogy sok esetben a GDP 10 százalékát meghaladó csomagokról beszélünk, amelyeknek jelentős eleme, sokszor akár a csomag 70 százalékára rugó része a hiteltörlesztési moratórium, a kedvezményes hitelek, vagy éppen a hitelgarancia.

Közép-Kelet-Európában is hasonló méretű csomagokról beszélhetünk.

Forrás: Erste, Portfolio

Ez Magyarországon sincs másképpen, sőt, pláne ha a fenti táblázatból a járványtól független elemeket is kivesszük, akkor a magyar csomag több mint 80 százaléka hitelezéssel kapcsolatos elemekből áll.

A részvénypiacok értékeltsége

Eredményvárakozások romlása

Nagyot estek március vége óta az S&P500 indexre vonatkozó előrejelzések. Az idei évre vonatkozó „egy részvényre” jutó eredmény 17,5 százalékkal, míg a jövő évi várakozás 10 százalékkal zuhant.

Forrás: Erste, Bloomberg

A DAX még sokkal rosszabbul járt, mint amerikai társa. Az idei évi várakozások 24 százalékkal csökkentek, míg a 2021-es 10 százalékkal kevesebb, mint 1 hónapja.

Forrás: Erste, Bloomberg

A BUX index viszonylag „jól tartotta magát”, azaz március végéig pici volt a csökkenés. Viszont mostanra a 2020-as eredményvárakozás 28 százalékos zuhanást mutatott be, ami elsősorban az OTP és a MOL eredményvárakozás romlásának tudható be. A jövő évre várt adat 13 százalékkal ment lejebb. Azt gondoljuk, hogy ezzel a leértékelődéssel az elemzők valószínűleg túllőttek a célon. Az OTP eredménye szerintünk 20-25 százalékkal romolhat, míg a piac már több mint 30 százalékos romlást vár az idei és a jövő évre is! A MOL esetében idénre harmadolást, jövőre pedig 30 százalékos visszaesést vár a piac. Ez kissé túlzónak tűnik (leginkább a jövő évi). Ami meglepőbb, hogy a Magyar Telekom jövő évi eredményét 25 százalékkal, az ideit pedig nagyon picit, 2 százalékkal látja lejjebb az elemzői társadalom, mint korábban. Pedig a telekommunikációs cég kitettsége a válság felé kismértékű szerintünk. Sőt! A Richter az egyedüli legény a gáton, hiszen mind az idei, mind a jövő évi eredményvárakozása emelkedett cirka 4-5 százalékkal az elmúlt hónapban. Jelenleg az OTP, a MOL és a Richter közel azonos, 30 százalék körüli súllyal szerepel az indexben.

Forrás: Erste, Bloomberg

A piacok értékeltsége

Az S&P500 index az elmúlt hetekben tovább emelkedett, még ha kisebb mértékben is, mint korábban. Mindeközben az eredményvárakozások számottevően csökkentek. Így talán nem meglepő, hogy a piac értékeltsége éles növekedést mutatott. Ezzel pedig az idei évre vonatkozó P/E ráta most már magasabb szintre emelkedett, mint a járvány kitörése előtt volt. Ha a 2021-es eredményvárakozással számított értéket nézzük, az is jóval (egy szórásnyi értékkel) a sokéves átlag fölött van. Így nem mondható olcsónak az index. Ezért a járványhelyzetben bekövetkező esetleges romlás valószínűleg komolyabb áresést indukálna, míg a járványhelyzet további javulása esetleg egy lassú emelkedést tud magával hozni, kivéve, ha egy komoly áttörés jelentkezik a járvány elleni védekezésben, pl. gyógyszer felfedezés, stb. Ez azt jelenti, hogy mostanára a lefelé mutató kockázatok nagyobbaknak tűnnek, mint az emelkedési potenciál.

Forrás: Erste, Bloomberg

Forrás: Erste, Bloomberg

A DAX index az amerikai társához hasonlóan szintén magasabb értékeltségen forog most már, mint a válság előtt a 2020-as eredményvárakozások alapján. Ugyanakkor a 2021-es eredménynél kicsivel van a sokéves átlag fölött. Így ebben az esetben is igaz az állitás, azaz a felfelé mutató potenciál haloványnak tűnik, az esés kockázathoz képest.

Forrás: Erste, Bloomberg

Forrás: Erste, Bloomberg

A BUX továbbra is a legalulértékeltebb a három index közül. A nagy eredményromlás ellenére is az idei EPS-sel számított P/E ráta még mindig „csak” az átlagos körül van, míg a jövő évi egy szórással alatta. Már ezzel sem olcsó a BUX, de inkább jól árazottnak, mint alulárazottnak mondható.

Forrás: Erste, Bloomberg

Forrás: Erste, Bloomberg

PODCAST

A kőolaj árrobbanása méri majd, hogy mennyire fáj a gazdaságnak az izraeli-iráni válság

Úgy tűnik, hogy az árupiaci szereplők nem tartanak egy széleskörű háború kirobbanásától Izrael és Irán között. Az viszont határozottan érződik,...

Veszélyes az aszály
AGRÁR SAROK

Veszélyes az aszály

Virágzik a repce, a szántóföldek legszebb arcukat mutatják ezekben a hetekben. Az őszi vetésű növények állapota jó. Fejlődésük hetekkel előrébb...

2024. április 19.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben