Véget értek az indiai választások, és várhatóan az ellenzék, a Bharatiya Janata Party (BJP) nyer Narendra Modi vezetésével. Várhatóan csak 230-240 helyet szereznek meg. 266 fölött lennének többségben, és akkor nem kellene koalíciós kormányt alakítaniuk. Mivel a miniszterelnök-jelölt már bizonyított egy állam élén, ezért a piac nagy várakozással néz elébe, hogy átvegye...
Kelet-Ukrajnában lezajlott a népszavazás, amely nem kötelező érvényű, és valószínűleg szabályos sem volt. Állítólag hatalmas arányú volt a részvétel (74 százalék) és a résztvevők 90 százaléka szavazott a függetlenedés irányába. Még a lázadók is megosztottak, hiszen van ahol elhalasztották, míg a másik két helyen elszakadásról illetve autonómiáról szavaztak. Vagyis a vasárnapi eseményeknek relatíve kicsi a hatása a mai piaci folyamatokra.
A DAX pénteken korrekcióba kezdett, amelynek során minimálisan csökkent az árfolyam. A német index ma folytathatja az oldalazást, és a nap végére akár egy pozitív zárás is összejöhet. Az S&P500 index valószínűleg emelkedni fog ma azután, hogy pénteken elrugaszkodott a 20-30 napos mozgóátlagokról, és a rövid dinamikus indikátorok is vételi jelzést adtak.
A BUX pénteken cirka 30 pontra közelített meg egy ferde ellenállás vonalat, amitől mintegy 100 ponttal följebb húzódik a 200 napos mozgóátlag. Ráadásul a rövid indikátorok eladási jelzést adtak, így a BUX-ban minimum oldalazó mozgást várunk, amelynek a végeredménye egy enyhe mínusz lehet a nap végére.
- Nem változott a WTI ára, az arany is változatlan
- Visszább gyengült a forint
- Száguld Ázsia
- Oldalazásra számítunk ma a tőzsdén, de a nap végére mínuszba fordulhat az index
- Az Apple 0,4%-os mínuszban zárta a kereskedést, a társasággal kapcsolatban napvilágot látott, hogy 3,2 milliárd dollárért felvásárolhatja a Beats Electronics nevű céget, amely fejhallgatókat gyárt, valamint online zeneszolgáltatásokat kínál. Ez lenne az eddigi legnagyobb felvásárlás az Apple-nél.
- Richard Fischer, dallasi Fed elnök azt mondta pénteken, hogy támogatni fogja, hogy októberig kifusson az eszközvásárlási program. Ez azt jelenti, hogy minden kamatdöntő ülésen további 10 milliárd dollárral csökken a QE3 program, a legutolsó októberi ülésen pedig a maradék 15 milliárd dolláros eszközvásárlásokat is levágják nullára.
- 0,35%, DAX -0,27%, CAC40 -0,67%).
- Vasárnap magas részvételi arány és több súlyos szabálytalanság mellett lezajlott a függetlenségi népszavazás Ukrajnában. A média szerint szakadárokat fogtak el a szavazás előtti napon, akiknél 100 ezer előre kitöltött szavazólapot találtak. A résztvevők 90%-a a donyecki megye függetlenségére szavazott, Luhanszki megyében pedig a részvételi arány meghaladta a 80%-ot. Az Európai Unió vasárnap közölte, hogy nem ismeri el a kelet-ukrajnai területek népszavazásainak eredményeit. Kijevben is törvénytelennek nevezték a népszavazást, és az eredményét nem fogják elfogadni.
- Pénteken is hatottak még Dragi szavai a devizapiacra, aminek hatására a dollár nagyot erősödött az euróval szemben. Az EUR/USD árfolyama 1,3840-ről 1,376-ig csökkent, ahol egy emelkedő trendvonal húzódik, ami megállította az árfolyam zuhanását. A trendvonalról ma reggel kisebb emelkedés tapasztalható.
- A japán piacot elsősorban a vállalati hírek mozgatták a mai kereskedésben. Az Olympus árfolyama 3,5%-ot emelkedett, miután az eredmény 70%-kal ugrott meg, ugyanakkor a Konica Minolta 11%-ot esett, miután a cég idei profit előrejelzése elmaradt a piaci várakozástól.
- A kínai, illetve hongkongi részvénypiacokon elsősorban a bankok teljesítettek jól annak ellenére is, hogy a kínai miniszterelnök és a jegybank elnöke is hűtötte a stimulussal kapcsolatos várakozásokat, és jelezte, hogy nem kívánnak sem a gazdaságpolitikán változtatni, sem jelentősebb lazító intézkedéseket hozni.
- A pénteken megjelent információk alapján a kínai kormány lazítana a tőzsdei társaságok esetében a külföldi befektetőkre vonatkozó korlátozásokon, azonban konkrétumok egyelőre még nem jelentek meg ezzel kapcsolatban.
- Indiában lezajlottak a választások, mely az előrejelzések szerint az ellenzéki jelölt győzelmével zárult.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.