Erste kommentár Koronavírus ide vagy oda, a korábbi 14.250-ről 15.500 forintra emeltük az OTP részvényekre vonatkozó célárunkat. Ugyanis az eredmény előrejelzésünket a tavalyi és az elkövetkező...
Koronavírus ide vagy oda, a korábbi 14.250-ről 15.500 forintra emeltük az OTP részvényekre vonatkozó célárunkat. Ugyanis az eredmény előrejelzésünket a tavalyi és az elkövetkező évekre is jelentősen (cirka 10 százalékkal) megemeltük a magasabb nem kamatjellegű bevételeknek és jutalékoknak köszönhetően. Ugyanakkor konzervatívok maradtunk, hiszen a céltartalékképzésben az elkövetkező években duplázódást várunk évente. Így az idei eredmény 400 milliárd forint lehet, ami azt is jelenti, hogy a negyedik negyedéves eredmény 100 milliárd forint körül alakulhat. Ezt péntek hajnalban tudhatjuk meg, a bank akkor publikálja negyedik negyedéves eredményét. Így a tavalyi EPS 1.591 forint lehet, míg az idei 1.704 forint. Ez pedig azt jelenti, hogy a 15.500 forintos célár valójában 9 körüli előremutató P/E rátát jelent, ami alacsonyabb a historikus 10 körüli értéknél.
Mindeközben a vírus terjedése exponenciálisból lineárisba váltott Európában és Dél-Koreában is. Ez pedig azt sugallja, hogy néhány napon belül valószínűleg már csökkenést láthatunk, ha minden jól megy. Ezért egy kicsit meglepő volt a Fed „emergency” kamatvágása 50 bázispont értékben, ami 1,25 százalékos megcélzott kamatrátát jelent. Ráadásul a piac további 25 bázispontos kamatvágást vár a március 18-i ülésen, júniusban pedig további 25 bázispontos csökkentés jöhet. A piac nem csak meglepődött, hanem meg is ijedt, ami mára talán elmúlik. Ugyanis nem világos, hogy mi történt. Vagy pánikol csak a Fed, vagy pedig valami olyasmit lát, amit a piac nem. Egyik sem jó forgatókönyv. Így a piacok szerintünk nagyobbat estek, mint amekkora korrekció jött volna az előző napi 4-5 százalékos emelkedések után. Ugyanakkor a G7-ek a telefonkonferenciát követően semmi konkrétumot nem jelentettek be, de azt elmondták, hogy együttműködnek a jelenlegi helyzetben. Az EMU esetében amúgy a piac 10 bázispontos csökkentést vár a jövő heti EKB ülésen.
A piacokat az is segítheti a közeljövőben, hogy a kamatcsökkentés hatására a 10 éves amerikai hozam átmenetileg 1 százalék alá esett, amire még nem volt példa a történelemben. Ugyanakkor a recessziós indikátor nem kapcsolt be, hiszen a 2 éves hozam 0,7 százalék alá csökkent ezzel párhuzamosan, azaz a különbözet pozitív maradt, ami „V” alakú lassulás árazását mutatja a piacon. Vagyis egy átmeneti lassulást követően a második félévben valószínűleg felpattanás jöhet a világgazdaságban, de lehet, hogy már a második negyedév közepén-végén.
A Fed által okozott riadalom után a piacok kissé megnyugodtak, és valószínűleg emelkednek a mai napon (mind a DAX, mind a BUX index).
A kezdeti örömöt követően aggodalmat keltett a Fed soronkívüli 50 bázispontos kamatcsökkentése tegnap. Ez újabb eladási hullámhoz vezetett a részvénypiacokon, ugyanis hasonlóra legutóbb a 2008-as gazdasági válság során volt példa. A Dow 2,9%-kal, az S&P500 2,8%-kal, a Nasdaq 3%-kal esett. A változatosság kedvéért a határidős indexek 1% feletti pluszban tartózkodnak, amiben az is közrejátszik, hogy a sokkal piacbarátabbnak tartott Joe Biden jól szerepelt a tegnapi, 14 államban tartott demokrata előválasztásokon.
Ez a mostani állás szerint azt jelenti, hogy Joe Biden eddig 426, míg Bernie Sanders 358 delegáltat biztosított magának a július közepi demokrata jelölőgyűlésre. Bernie Sanders kaliforniai győzelmét úgy tűnik több, mint ellensúlyozni tudja Biden jó teljesítménye 8 másik kisebb államban, illetve az, hogy Texasban fej-fej mellett halad Sanders-szel. Bár sokan leírták már a korábbi alelnököt, egy huszárvágással úgy tűnik ismét sikerült vezető pozícióba kerülnie a demokrata elnökjelöltségért folytatott versenyben. Ez a tőkepiacok szempontjából pozitív fejlemény.
Oldalazó mozgás jellemezte ma az ázsiai részvénypiacokat. A Hang Seng és a a Nikkei 0,1%-ot, a Shanghai index pedig 0,6%-ot emelkedett.
A japán jegybank a koronavírus negatív hatásai miatt a március 18-19-i ülésén csökkentheti a gazdasági növekedésre vonatkozó várakozását. Az elemzők többsége szerint ezzel párhuzamosan újabb lazító intézkedésekről is dönthetnek, ami elsősorban az ETF vásárlási program növelését és kiszélesítését jelenthetné.
Rekord alacsony értékre, 26,5 pontra esett februárban a kínai Caixin beszerzési menedzser index. A fő ok a koronavírus miatt elrendelt karantén és az ezzel összefüggő átmeneti munkaerőhiány, illetve a turizmus kiesése. A vírus a szolgáltatószektort sokkal jobban sújtja, mint az ipart, amit a beszerzési menedzser indexek alakulása is tükröz.
Az S&P a korábbi 5,7%-ról 4,8%-ra vágta vissza idei évre vonatkozó kínai GDP növekedési várakozását.
Kínában tovább lassult a COVID19 terjedése, már csak 119 új megbetegedést regisztráltak. Viszont Dél-Koreában továbbra is gyorsan terjed (516 új beteget regisztráltak), de a jelek szerint legalább már nem gyorsul a terjedés.
Pozitív hangulat uralkodott a határidős piacokon ma reggel.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.