Amerikai vállalati jelentések, várakozásoknál jobb kínai beszerzési menedzser index, és várhatóan lassuló emelkedés. Talán így lehetne összefoglalni az elmúlt 24 óra eseményeit és az előttünk álló nap várható részvénypiaci mozgásait. A DAX index tegnap nagy tettet hajtott végre: leküzdötte a 20 napos mozgóátlagot, a rést, és még egy kisebb szintet...
A DAX index tegnap nagy tettet hajtott végre: leküzdötte a 20 napos mozgóátlagot, a rést, és még egy kisebb szintet is 9.581 pont környékén. Igaz, az utóbbit éppen csak, ráadásul csak a nap végén. Mindenesetre ez jó jel a folytatás tekintetében, viszont 9.608 és 9.627 között megint egy rés van, ami a mai napra lehet kihívás. Utána pedig 100 pontonként találunk hasonlót. Az utolsó az index csúcs értéke, amit januárban ért el. Azaz a DAX nehezített pálya, talán éppen ezért tudott tegnap olyan nagyot rallyzni.
Az amerikai indexek újra nagyon közel vannak a korábbi csúcsokhoz, ugyanakkor az S&P500-on, a Dow Jones és a Nasdaq indexen is azt látjuk, hogy rövidtávon túlvetté vált. Így, annak ellenére, hogy a határidős árfolyamok kis pluszt mutatnak ma reggel, az a gyanúnk hogy a mai kereskedés a negatív tartományban fog befejeződni. Ez rányomhatja a bélyegét Budapestre is, ahol a nap elején emelkedést várunk.
- Esett a WTI, az arany 1.282 dolláron
- Minimális mozgás az EUR/USD-ben
- Vegyes a kép Ázsiában
- Emelkedhet ma a budapesti tőzsdeindex
- A Dow Jones komponensei közül csak néhány részvény zárt mérsékelt mínuszban, a legtöbb papír látványos pluszban fejezte be a kereskedést (Home Depot 2,2%, Goldman Sachs 1,5%).
- A használt lakás értékesítések tovább zuhantak márciusban az Egyesült Államokban, a múlt havi 4,6 milliós érték után 10 ezerrel csökkent a tranzakciók száma. 2012 júliusa óta nem mértek ilyen gyenge értéket a tengerentúlon, de az adat még így is felülmúlta az elemzői várakozásokat (4,56 millió).
- A McDonald’s tegnap publikálta negyedéves számait, és a várakozásoknál alacsonyabb profitot ért el. Az adózott eredmény 1,2 milliárd dollár, vagyis részvényenként 1,21 dollár lett, ami 3 centtel gyengébb az elemzői várakozásoknál. A számok az előző évi 1,26 dolláros részvényenkénti profitnál is gyengébbek. A vezérigazgató nem túl optimista a kilátásokat illetően, a drága marhahús, és a munkaerő költségek növekedése miatt nehéz lehet az idei év. A papír árfolyama 0,35%-ot veszített értékéből.
- A Tesla vezére, Elon Musk azt mondta, hogy a következő három-négy évben megkezdődhet az elektromos autók gyártása Kínában, és a töltőállomás hálózatot is elkezdik kiépíteni.
- A tengerentúlon az új lakás értékesítési adatok mellett az Apple és a Boeing is publikálja negyedéves számait.
- Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexet publikálnak a délelőtti órákban.
- Az arany is negyedik napja csökkenő pályán van, a befektetők kockázatkerülő magatartása csökken, emiatt eladják az aranyat. Ez jól látszik az arany ETF-ekből és befektetési alapokból való kiáramlásán is.
- Az EUR/HUF árfolyama a 20 napos mozgóátlagra tapadva csökkent a tegnapi kereskedésben. A devizapár jegyzése 307,28-ról 306,66-ra mérséklődött.
- A HSBC Kínára vonatkozó előzetes áprilisi PMI értéke 48,3 pontra emelkedett a múlt havi 48,0 pontos értékről, de még mindig elmarad az 50 pontos határtól, ami a kontrakciót választja el a bővüléstől. A PMI értéke megfelelt a várakozásoknak.
- A Hang Seng indexben jelentős (6,6%-os) súlyt képviselő China Mobil 2,4%-ot esett, miután lassuló ütemben növekvő nyereségről számolt be. A kiábrándító eredmény a többi kínai távközlési céget is eladói nyomás alá helyezte.
- Úgy tűnik, hogy a világ legnagyobb sertéstenyésztő vállalata, a WH Group átmenetileg elhalasztja hongkongi IPO-ját, egyúttal a kibocsátás méretét is csökkenteni fogja a kedvezőtlenebbé váló befektetői hangulat következményeként.
- Ausztráliában az első negyedévben 0,6% lett az infláció negyedéves alapon, míg a várakozás a negyedik negyedévhez hasonló ütemű, 0,8%-os inflációval kalkulált. Ez év/év alapon számítva 2,9%- os inflációnak felel meg, szemben a várt 3,2%-kal.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.