A múlt heti amerikai akció, Kasszem Szulejmani iráni főtiszt „likvidálása” ráerősített az október eleje óta tartó emelkedő olajár trendre. A kérdés, hogy vajon mennyire fenntartható ez az emelkedés, meddig nőhet a kőolaj ára. Úgy vélem, a 75-80 dolláros szintet nem fogja átütni az energiahordozó jegyzése, hacsak a geopolitikai feszültség valódi kínálatszűkítése jár együtt. Erre azonban nem sok az esély, egy tényleges háború nem érdeke egyik félnek sem, a feszültség fenntartása viszont annál inkább.
A múlt pénteki akció hozadéka mindenképpen az, hogy az amúgy is feszültséggel teli régióban még inkább nő az iráni-szaúdi ellentét. Az elmúlt évtizedben egyre erősödő síita vonal ugyanis rendre sérti a szunnita érdeket a Közel-Keleten. A múlt heti brutális amerikai beavatkozás pedig tovább mélyíti az árkokat és véleményem szerint paradox módon tovább erősíti Iránt. A perzsa államnak már most nagyon erős pozíciói vannak Irakban, az USA-val való szembenállás egységbe kovácsolhatja Irán szövetségeseit.
Szaúd-Arábia olajinfrastruktúrája
Forrás: EIA, S&P Platts
A konfliktusban közvetlen érdekelt három arab öbölbeli állam – Irak, Irán és Szaúd-Arábia – összesen 17 millió hordó olajat termel naponta, ami a világ szabad kínálatának jelentékeny része. Az irániak ráadásul kontrol alatt tartják a Hormuzi-szorost, ahol az Arab-Öböl olajának nagy része, többek között a szaúdi termelés fele is áthalad. Egy durva katonai beavatkozás egyik félnek sem az érdeke. Viszont a másik olajtermelésének bármilyen eszközzel való megakadályozása – ami belefér még a katonai/politikai játszmába- dupla haszon a másik államnak. Hiszen ettől nő az olajár, másrészt a másik fél gyengül. Ezért elképzelhető, hogy bosszúból a katonai vezető meggyilkolásáért, Irán ismét szaúdi olajeszközöket támad vagy mondjuk kihasználja a Hormuzi Szoros feletti befolyását. Például úgy, hogy lassítja a forgalmat. Az iráni politika nagyon kifinomult, míg az USA vagy Szaúd-Arábia az elmúlt években látványos és drasztikus eszközökkel vetette észre magát, Irán lopakodva tudott pozíciókat kiépíteni a Közel-Keleten. Az ország bosszút fogadott az amerikai akcióért, ami időben és helyszínben is bármi lehet.
Ha csak fundamentálisan nézzük a globális olajpiacot, jelentős áremelkedésnek nem lenne indoka. A keresleti oldal tavaly gyengült, az idei év sem hoz várhatóan nagyobb bővülést a tavalyi, napi 1 millió hordós keresletemelkedéshez képest. A kínálati oldal ezzel szemben masszívan bővül: csak az USA palaolaj termelése elérheti az 1 millió hordó/nap pluszt. Ehhez jön még a norvég Johann Svedrup mező (+440 ezer hordó/nap), a felfutó Exxon termelés Guyanában, vagy a brazil tengeri termelés növekedése. Ezt némileg kompenzálja, hogy az OPEC+ várhatóan visszaveti az olajbányászatot.
A feszültség miatt az 50-60 dolláros olajárhoz képest akár egy 10-15 dolláros geopolitikai prémium is kialakulhat a nyersolaj árában. Ahhoz azonban, hogy az olajár tartósan 75-80 dollár fölé kerüljön, olyan eseményeknek kell bekövetkeznie, ami a kőolajtermelést tartósan visszaveti a közel-keleti régióba. Erre azonban nem sok esély van, mivel egy nagyobb háború egyik félnek sem az érdeke. A feszültség fennmaradása, a proxiháború, a katonai fenyegetés és a politikai megfélemlítés azonban igen. Így az alapszcenárió egy valamivel magasabb olajárfolyam, de nem egy elszálló jegyzésár.
