A Waberer’s augusztus 7-én, szerdán piaczárás után teszi közzé második negyedéves eredményét. A veszteség az első negyedévivel nagyjából megegyező, 4,7 millió euró lehet. A nemzetközi szegmensben a cég 300-zal csökkentette a...
A Waberer’s augusztus 7-én, szerdán piaczárás után teszi közzé második negyedéves eredményét. A veszteség az első negyedévivel nagyjából megegyező, 4,7 millió euró lehet.
A nemzetközi szegmensben a cég 300-zal csökkentette a kamionok számát, hogy növelje a kihasználtságot. Ugyanakkor az első negyedévi felhalmozás miatt a második negyedév során csökkent a szállítmányozás iránti a kereslet az Egyesült Királyságból. A kereslet tehát csökkent, miközben a szállítmányozói kínálat növekedett a kontinensen. Ennek hatásaként a megrendelések száma tovább csökkent és az árverseny is fokozódott, így a szállítmányozási árak kissé csökkentek. Mindezek eredőjeként a nemzetközi szegmensben tovább csökkenhetett az árbevétel és az üzemi eredmény. A regionális szegmensben és az egyéb (biztosító) üzletágban pedig stagnálhattak az eredmények év/év összehasonlításban.
Mindent összevetve a konszolidált üzemi eredmény megint a negatív tartományba csúszhatott, annak ellenére is, hogy az amortizáció a kevesebb kamion miatt csökkenhetett. Mivel az iparűzési adó árbevétel alapú, így az adófizetés a gyenge eredmény (veszteség) ellenére relatíve magas lehetett.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek: Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.