Itt jelentkezhet be korábban regisztrált Erste Market hozzáférésével.
Amennyiben korábban csak hírleveleinket kapta, és nem regisztrált, akkor hozzáférését ezen az oldalon tudja aktiválni.

PIACI HÍREK

Pozitívak a cariprazine fázis IIb vizsgálat előzetes eredményei

ERSTE REGGELI
ERSTE REGGELI2014. március 21.   09:30

Nem ért véget a játszma az oroszok és a nyugati hatalmak között. Brüsszel az éjszaka bejelentette, hogy újabb 21 embert helyeznek feketelistára, és gazdasági szankciókon is dolgoznak. Válaszul az oroszok ellenszankciókat hoztak, amerikai kormányzati tisztviselők Oroszországba való beutazását tiltották meg. A piacokat azonban már nem ingatták meg ezek a hírek, a...

Nem ért véget a játszma az oroszok és a nyugati hatalmak között. Brüsszel az éjszaka bejelentette, hogy újabb 21 embert helyeznek feketelistára, és gazdasági szankciókon is dolgoznak. Válaszul az oroszok ellenszankciókat hoztak, amerikai kormányzati tisztviselők Oroszországba való beutazását tiltották meg. A piacokat azonban már nem ingatták meg ezek a hírek, a tengerentúli indexek tovább emelkedtek. Az S&P500 például hajszálnyira van a történelmi csúcsától. A DAX index is kezd magához térni, és ez a hét már az emelkedésről szólt, de még így is van mit ledolgoznia az indexnek. A hazai piacon is jól indult a hét, és a tegnapi korrekció után a piac ma ismét észak felé veheti az irányt. Ma reggel jó hír érkezett a Richterrel kapcsolatban is, a gyógyszergyártó és a Forest Laboratories közleményt adott ki a cariprazine-t major depresszió kezelésében, kiegészítő terápiaként alkalmazó fázis IIb vizsgálat pozitív előzetes eredményeiről. Ez pedig katalizátor lehet ma, a következő erős ellenállás 4.000 forintnál látható.
Piaci áttekintés
- Emelkedtek tegnap a tengerentúli börzék
- Zuhan az olaj árfolyama
- Tovább folytatódik a dollár erősödése
- Japán nélkül emelkedett Ázsia
- A Richter közleményt adott ki a cariprazine fázis IIb vizsgálat pozitív előzetes eredményeiről
- A Gulf Keystone eladhatja Akri-Bijeel részesedését
- Emelkedésre számítunk ma a tőzsdén
Nemzetközi hírek
USA
- Emelkedéssel indították a tegnapi kereskedést a vezető tengerentúli börzék. Ugyan a nap második felében már elfogyott a lendület, de a piacoknak így is sikerült pluszban zárniuk a napot (Dow 0,67%, Nasdaq 0,26%, S&P500 0,6%).
- A használt lakásértékesítések száma 0,4%-kal csökkent havi alapon februárban a tengerentúlon, ami megfelel a várakozásoknak. A tranzakciók száma 4,62 millióról 4,6 millióra csökkent, ami szintén megegyezik a piaci konszenzussal.
- A frissen regisztrált munkanélküliek száma 320 ezerre emelkedett a korábbi 315 ezerről, miközben a piac 322 ezret várt.
- A Philadelphiai Fed feldolgozóipari index márciusban 9 pontra emelkedett az előző havi 6,3 pontról, miközben a piaci várakozás 3,5 pont volt.
Európa
- A nap második felében észak felé indultak a vezető nyugat-európai börzék, de a londoni börze így sem tudott pluszba lendülni (FTSE100 -0,47%, DAX 0,2%, CAC40 0,46%).
- Az Európai Unió vezetői arról döntöttek, hogy 12 újabb orosz személyt szankcionálnak vagyonbefagyasztással és vízumtilalommal.
- A geopolitikai és gazdasági kockázatok miatt a Fitch és az S&P stabilról negatívra módosította az Oroszországra vonatkozó adósság-besorolásához tartozó kilátásait.
Olaj, arany
- Az olaj ára a 20 napos mozgóátlagról fordult le tegnap és az egész napos esést követően ma lefelé réssel nyitott, így az esés ma is tovább folytatódhat. A háttérben az amerikai olajkínálat november óta nem látott értéke áll, ami nyomás alatt tartja a WTI árfolyamát.
- A 30 napos mozgóátlag 1.330 dolláros árfolyam mellett sikeresen megfogta az arany esésest, így ma egy nyugodtabb kereskedési nap jöhet a nemesfém árfolyamában.
Devizák
- Janet Yellen szavai még tegnap is éreztették hatásukat, ami a dollár további erősödését eredményezte, így az EUR/USD árfolyam 1,3833-ról 1,3779-re csökkent, és ezzel a 30 napos mozgóátlagra érkezett meg a devizapár.
- Erős támaszhoz érkezett az EUR/HUF árfolyama 311,5-ös szinten, ugyanis közvetlenül egymás alatt itt helyezkedik el a 20 és a 30 napos mozgóátlag is. A szint áttörésével valószínűleg nehezen fog boldogulni a forint, így ma nem számítunk a forinterősödés folytatódására.
Távol-Kelet
- A Hang Seng 1,1%-ot, a Shanghai index 2,6%-ot emelkedett, míg a japán piac ma zárva tartott.
- Japánban ma nemzeti ünnep volt, ugyanis ilyenkor nem csak a tavaszt ünneplik, de a halottak napjához hasonló megemlékezést is ma tartják, így a japán tőzsde ma zárva tartott.
- A kínai jegybank az előző napokhoz hasonlóan ma is enyhén tovább emelte a jüan paritását, ami közül +/-2%-kal ingadozhat a devizaárfolyam, ezzel tovább folytatódott a jüan leértékelése.
Határidős piacok
- A főbb határidős indexek (Dow, S&P500, Nasdaq, DAX) a pozitív tartományban voltak ma reggel.
Vállalati hírek
- A Bloomberg hírei szerint a Gulf Keystone-nak működő tőke problémái vannak, mintegy 20 millió dollár hiányzik május végéig. A cég megfontolhatja az Akri-Bijeel részesedés eladását, ahol a MOL a társaság partnere. Az egyik fő gond, hogy a Shaikan mező kitermelésének ellentételezése későn érkezik, a cégnek most még 82 millió dollárja van finanszírozni a termelést. A Gulf Keystone eladása rávilágíthat a MOL részesedésének értékére is. A Gulf Keystone 12,8%-os higított részesedéssel rendelkezik. A probléma, hogy a kurd regionális kormány és a központi kormány között továbbra sincs megállapodás, hogy szállíthatnak-e direktben a kurdok olajat. Ez a MOL-t is hátrányosan érinti, és lassítja az Akri-Bijeel mező beruházását.
- A horvát kormány vizsgálja az INA olajvásárlásait, mert szerintük a cég túlfizette a szállításokat. A MOL tagadja a vádakat, és jelezte, hogy ezek megfeleltek a nemzetközi normáknak.
- A MOL április 24-én tartja éves rendes közgyűlését. A napirenden a szokásos pontok szerepelnek. Osztalékjavaslatot egyelőre nem tettek közzé.
- A Richter és a Forest Laboratories ma tette közzé a fázis IIb vizsgálatának pozitív előzetes eredményeit, mely fejlesztés alatt álló antipszichotikus vegyületének, a cariprazine-nak a hatásosságát és biztonságosságát értékelte, major depresszióban szenvedő, az antidepresszáns kezelésre nem kielégítő választ adó felnőtt betegeknél kiegészítő kezelésként alkalmazva. A hír pozitív, de ez még mindig nem a várt FDA jóváhagyás.
- Jövő hétfőtől lesznek érvényesek az új CECE súlyok, tehát az újrasúlyozás a mai záró szakaszban történik. Az indexbe bekerül a PannErgy és az FHB. Számításaink szerint a MOL, az OTP és a Richter súlya emelkedni fog.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Érdeklődik a részletek iránt? Kérjen visszahívást és szakértőnkkel egyeztethet a termékkel kapcsolatban.
PIACI HÍREK

Erős lett a MOL első negyedéve, főleg a feldolgozás-kereskedelem üzletágnak köszönhetően

Az Erste szektorelemzője ma reggel tette közzé a MOL első negyedéves...

AGRÁR SAROK

Szóljatok a szójásoknak!

Az elmúlt napokban nem csak nálunk eredtek meg az ég csatornái, hanem az USA szójatermő területein, Brazíliában, Argentínában és Ukrajnában is. Ez...

2025. május 5.

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben