A legerősebb piac is megkapta végül a magáét. Tegnap az amerikai piacok is jelentősebbet estek a Kína körüli aggodalmak és az orosz-ukrán feszültség hatására. A tegnapi akcióval az S&P500 index beesett a 20 napos mozgóátlag alá, és az MACD indikátor is eladási jelzést adott. Ez igaz a Dow Jones ipari átlagindexre és a Nasdaq-ra is, ez pedig kihat az egész piacra. Így...
Az igazi félelem Kína miatt gyakorlatilag hétfőn kezdődött a részvénypiacokon, a gyenge export-import adatoknak köszönhetően, félve a kínai lassulástól. Egy hét távlatában érdemes megtekinteni, hogy az egyes részvénypiacok hogyan reagáltak rá. A Shanghai index 2,6 százalékkal értékelődött le, miközben az S&P500 index 1,7 százalékot esett. Pedig az amerikai gazdaság direkt kitettsége Kína felé az exporton keresztül az USA GDP-jének csak 0,7 százalékára rúg! A DAX mind a kettőnél nagyobbat esett 3,5 százalékos leértékelődésével, amelyben jelentős szerepet játszik az orosz-ukrán konfliktus is. A BUX pedig 5,8 százalékkal értékelődött le, pedig a Richter már sokkal többet (közel dupláját) zuhant, mint azt az orosz és ukrán kitettség indokolná. Az OTP esetében ugyan nagy a teljes kitettség, de szerintünk ott is már a potenciális veszteség többszörösét este a részvény. Ráadásul a MOL is esik, pedig alig érintett, hiszen már korábban kiszállt az orosz eszközeinek nagy részéből (már csak néhány ezer hordós kitermelése van Oroszországban). A Magyar Telekom is esik, pedig annak gyakorlatilag semmi köze az oroszokhoz. Mi következik ebből? Az, hogy a relatíve „drága” magyar piac az, amelyet elsősorban elhagynak a befektetők. Másrészt a jelenlegi piaci folyamatot inkább a félelem mozgatja, amely profitrealizálásban nyilvánul meg.
- A WTI továbbra is nyomás alatt, erős az arany
- Verbális intervenciók a magyar jegybanktól
- Zuhannak az ázsiai részvénypiacok is
- A Gulf Keystone számai alacsonyabb készleteket jeleznek
- Nő a pakisztáni TAL kitermelése
- Ismét nyereséges az FHB
- Megbírságolták a magyar bankokat
- Esés jöhet ma a Budapesti Értéktőzsdén
- 1,19%).
- A kiskereskedelmi forgalom három hónap után először nőtt a tengerentúlon. A várt 0,2% helyett 0,3%-kal bővültek februárban az eladások.
- A heti friss munkanélküli segélykérelmek száma 3 havi mélypontra esett, 9 ezres csökkenés után 315 ezren regisztráltak a Munkaügyi Minisztérium szerint. A piaci várakozás 330 ezer volt.
- A tegnapi orosz-amerikai külügyminiszteri telefonbeszélgetésről kiadott közleményben az szerepel, hogy John Kerry amerikai külügyminiszter figyelmeztette az oroszokat, hogy komoly szankciók léphetnek életbe, ha nem törlik a Krím-félszigeti népszavazást.
- A krími hatóságok befagyasztották a betéteket, és 300 hrivnyában (kb. 6300 forint) korlátoznák a pénzfelvételt.
- Az arany 1.370 dolláron állt. A geopolitikai feszültségek, elsősorban az ukrajnai helyzet segítette az arany emelkedését.
- Erősödéssel reagált a dollár a befektetői aggodalmak növekedésére. A tegnap reggeli órákban még jelentős dollárgyengülés volt látható, azonban délutánra előtérbe került a dollár menedékdeviza szerepe, aminek hatására erőteljes dollárerősödés következett be, így a grafikonon hosszú kanócot hagyott az EUR/USD. Ma reggel tovább folytatódik a dollár erősödése, és bár tegnap reggel már az 1,4-es értéket közelítette az árfolyam, most ismét 1,386 közelében járunk.
- A globális félelmek növekedésére a jen erősödéssel reagált, aminek hatását különösen az exportra termelő vállalatok, tipikusan az autógyártók árfolyamai érezték meg.
- A tegnapi gyenge kínai makroadatok hatására több elemző is csökkentette az idei évre vonatkozó GDP növekedési prognózisát. A BoAML például 8,0%-ról 7,3%-ra vágta azt. Így a tegnapi gyenge adat még ma is borzolta a befektetők idegeit.
- A végleges januári japán ipari termelés 10,3%-kal növekedett év/év alapon, ami kissé elmarad az előzetes adattól, ami 10,6%-os növekedést mutatott.
- A MOL pakisztáni TAL blokkjának termelése mintegy 20%-kal, napi 15,8 ezer hordó egyenértékessel nőhet az új 225 millió dolláros beruházásnak köszönhetően. A MOL-nak 8,24%-a van a TAL blokkban, ahol a társaság az operátor. A hír kedvező, de nem hat jelentősen a MOL árfolyamára.
- Tegnap piaczárás után tette közzé IV. negyedéves eredményét az FHB. A bank az utolsó negyedévben már ismét nyereséget tudott felmutatni, ami a következőknek köszönhető:
- A nettó kamatmarzs tovább nőtt (negyedéves összehasonlításban 19 bázisponttal 2,72%-ra), így nőtt a nettó kamatbevétel is még annak ellenére is, hogy a hitelelemek a háztartási és a vállalati szektorban is csökkentek.
- A nem teljesítő hitelállomány 3,5%-kal csökkent, hiszen a nem teljesítő lakossági jelzáloghitelek egy részét átvette a Nemzeti Eszközkezelő. A nem teljesítő hitelek aránya ugyanakkor 20,4%-ra nőtt, míg a fedezettség 52%-ra csökkent.
- Az üzemi költségeket a tavaly végrehajtott két felvásárlás (Diófa Alapkezelő, Díjbeszedő Holding) ellenére is sikerült nagyjából szinten tartani (-1,6%). Alapvetően a vártnál jobb lett az FHB eredménye, ugyanakkor a részvényár szempontjából most nem az eredmény, hanem a Takarékbankban nemrég megszerzett 13,7%-os közvetlen részesedés a meghatározó. A papír tegnap nagyot esett, miután a spekulánsok az elmúlt időszak nagy emelkedése után profitot realizáltak.
- A Moody’s módszertani változások eredményeként felminősítette az OTP és az FHB jelzálogleveleit is. Az FHB esetében “Ba3”-ról “Ba2”-re módosult, míg az OTP-nél “Baa2” lett az új besorolás. Mivel a felminősítéseket a módszertan változása okozta, így azt nem tartjuk igazán szignifikánsnak.
- A jegybank 35 magyar bankot (majdnem az összeset) megbüntetett a 2012 év eleje és 2013 év vége közötti díjemelések és új díjelemek bevezetése miatt. A bírság teljes összege 1,2 milliárd forint. Az OTP-t 60 millió forintra bírságolták, ami részvényenként 0,2 forint, míg az FHB-t 95 millióra bírságolták (1,4 forint részvényenként). A bankoknak a jogtalannak minősített díjtöbbletet vissza kell fizetnie. Így a becsült negatív hatás 100-300 millió forint lehet az FHB-nál (részvényenként 1-5 forint), míg az OTP-nél 1,3 milliárd forint (részvényenként 4-10 forint) Ezek a becsült értékek mindkét esetben a napi volatilitás tartományon belül van.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.