Továbbra is a bizonytalanság az úr a piacokon. Persze egyelőre jött egy megnyugvás, aminek köszönhetően a fejlett piaci indexekben a második zászló formációból éppen a zászló kialakulását láthatjuk. Tehát nincs ezzel semmi baj. Sőt általában a második zászlóból általában már fordulat szokott jönni, s kisebb valószínűséggel szokott kialakulni a harmadik zászló alakzat....
- Nem változott a WTI ára, az arany is 1,260 dollár körül áll
- Visszafogott mozgás a forint piacán
- Vegyes kép Ázsiában
- 0,18%).
- Az ADP foglalkoztatottsági adata némileg rosszabb lett az elemzői várakozásoknál. A felmérés szerint 175 ezerrel nőtt januárban az álláshelyek száma, a piac 185 ezerre számított. Négy hónapja ez a leggyengébb adat.
- Az ISM szolgáltatóipari beszerzési menedzser index enyhén jobb lett a várakozásoknál, 53,7 pontot vártak januárra, a mutató pedig 54 pontra emelkedett az előző havi 53 pontról.
- A Walt Disney tegnap zárás után publikálta negyedéves számait, a profit lényegesen felülmúlta a várakozásokat, részvényenként 1,04 dollárra emelkedett a 79 centes bázisról, miközben az elemzők 93 centet vártak. Az árbevétel 9%-kal 12,3 milliárd dollárra nőtt, ami enyhén jobb a vártnál.
- A szokásos heti friss munkanélküli segélykérelmeket publikálják délután.
- Zárás után 15%-ot esett a Twitter árfolyama. A jelentős méretű esés mögött két fő tényező állt, az, hogy a veszteség a tőzsdei bevezetéshez kapcsolódó költségek miatt a vártnál lényegesen nagyobb, 512 millió dollár lett, szemben a piac által várt 254 millió dolláros veszteséggel, valamint azért, mert a felhasználók száma a vártnál kisebb mértékben emelkedett. Az aktív felhasználók száma a 185 milliós bázisról ugyan 241 millióra emelkedett, de ez alacsonyabb a várt 249 milliónál, ráadásul az idővonal (timeline) megtekintések száma is a vártnál kisebb mértékben tudott csak növekedni.
- Az eurozónából érkező szolgáltatói beszerzési menedzser index mérsékelten a várakozások alatt volt, 51,9 pont helyett 51,6 pont lett a mutató januárban.
- 13:45-kor az EKB publikálja kamatdöntésének eredményét.
- Szűk sávban mozgott az EUR/USD árfolyama is a tegnapi kereskedésben. Összességében még mindig a múlt hét végi jelentős dollárerősödés korrekciója látható a piacon. Az EUR/USD árfolyam tegnap kissé 1,353 fölé emelkedett azonban ma reggelre ismét 1,352 környékén alakul a devizapár jegyzése.
- A Sony megerősítette, hogy értékesíteni kívánja a számítógépgyártással foglalkozó Vaio márkáját, valamint csökkentette az idei évre vonatkozó profitvárakozását és most már veszteséges évre számítanak.
- A Samsung és a Cisco 10 évre szóló licenc együttműködési megállapodást írt alá. A Samsung várhatóan február 24-én, Barcelonában mutatja be új modelljét a Samsung Galaxy S5-öt.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.