Jól meglepte az Apple a befektetőket. Az iPhone értékesítési számok elmaradtak a várakozástól, ráadásul a cég a következő negyedévre alacsonyabb árbevétel tervet fogalmazott meg, mint amit a piac várt. Így a büntetés nem is váratott sokáig magára, a piaczárás utáni kereskedésben a részvény több mint 8 százalékot zuhant. Ráadásul az indiai jegybank...
Ráadásul az indiai jegybank nagy meglepetésre kamatot emelet. A törökök is kamatemelésre szánhatják el magukat ma este, hogy megfékezzék a líra gyengülését. Így nem meglepő, hogy az elmúlt egy hónap 15 százalékos gyengülését követően, tegnap és ma is erősödik a török fizetőeszköz. Ezek a kamatemelések annak ellenére, hogy a periférián történnek, kis aggodalommal töltenek el bennünket, hiszen azt sugallják, hogy az alacsony hozamok kora a végéhez közeledhet.
A DAX közelíti a 9.200 és a 9.250 pontok közötti rést. Ráadásul a tavaly év közepén elindult emelkedő trend csatorna alsó éle is 9.250 pont környékén tartózkodik most. Ez azt jelenti, hogy erős támasz szinthez közelít a német index, ahol legalább átmenetileg fordulat jöhet az árfolyam mozgásában. Az S&P500 index is közelíti a támasz szintet 1.770 pontnál, ahol nem csak egy szint, de a 100 napos mozgóátlag is tartózkodik. A BUX pedig cirka 100 pontnyira van a 200 napos mozgóátlagtól. Ez mind azt jelenti, hogy közel van egy legalább átmeneti fordulat, amely akár már a mai nap folyamán bekövetkezhet.
- Csökken a WTI ára, az arany is 1.255 dolláron
- Csak átmeneti volt a forint megnyugvása
- Oldalazás Ázsiában
- A horvátok nem bánják, ha az oroszok veszik meg az INA-t
- MOL papírokra átváltható kötvény bocsát ki a CEZ
- Esésre számítunk ma a tőzsdén
- Egy makrogazdasági adatot publikáltak tegnap, az új lakás-értékesítéseket, ami gyengébb lett a vártnál. 7%-kal estek vissza decemberben az értékesítések, az előző havi 445 ezer darab után 414 ezer darabra, míg a piac 450 ezret várt.
- Az Apple tegnap zárás után publikálta negyedéves számait, az árbevétel és a profit felülmúlta a várakozásokat. Az eladott darabszám ugyan gyengébb lett a vártnál, de a bruttó marzs kedvező alakulásának köszönhetően szép eredményszámokat láthattunk. Az egy részvényre jutó profit 14,5 dollár lett, miközben a piac 14,07 dollárra számított, az árbevétel pedig 57,6 milliárd dollár lett 57,2 milliárd dollár helyett. A jó számok ellenére a papírok mélyrepülésbe kezdtek a zárás utáni kereskedésben, amelynek oka, hogy az iPhone eladások gyengébbek lettek a vártnál. A társaság 51 millió darabot értékesített az említett készülékből az elmúlt három hónapban, ami jobb, mint az egy évvel ezelőtti 47,8 millió darab, de gyengébb mint az elemzők által várt 54 millió darabos eladás. A menedzsment várakozása is csalódást okozott a befektetőknek: a konszenzus 45,9 milliárd dolláros árbevétel, ezzel szemben a cég vezetése 42-44 milliárd dollárra számít a folyó negyedévben. A befektetők nem örültek az eredménynek, 8%-ot esett zárás után a kurzus.
- A Caterpillar nyitás előtt publikálta negyedéves számait. Bár az árbevétel a 16,08 milliárd dolláros bázisról 14,4 milliárd dollárra süllyedt, de még így is jócskán meghaladta a 13,64 milliárd dolláros várakozást. Az egy részvényre jutó eredmény 1,54 dollár volt, ami szintén jobb az 1,28 dolláros konszenzusnál. A társaság az idei első negyedévben 1,7 milliárd dollár értékben vásárol vissza saját részvényeket, de az igazgatóság egy 2018-ig szóló 10 milliárd dolláros programot is jóváhagyott. A papír árfolyama közel 6%-kal emelkedett.
- Ma a Yahoo!, az AT&T, a Dupont és a Pfizer publikálja negyedéves számait.
- Délután a Richmondi Fed indexet, a Conference Board fogyasztói bizalmi index januári értékét, és az S&P/Case Shiller házár index novemberi értékét publikálják a tengerentúlról.
- 0,46%, CAC40 -0,4%).
- A német üzleti bizalom tovább javult januárban: a várt 110 pont helyett 110,6 pont lett a mutató az előző havi 109,5 pont után.
- Az arany befektetők a Fed heti bejelentését várják a kötvényvásárlási program csökkentéséről, miközben a hírek szerint némileg gyengült az ázsiai fizikai kereslet az arany iránt.
- Tegnap délelőtt, a török jegybank rendkívüli ülésének bejelentését követően a török líra mellett az elmúlt napokban szoros korrelációt mutató forint is erősödésnek indult, azonban később ez átmenetinek bizonyult és a nap egészét tekintve gyengült a forint az euróval szemben. Ma reggel mérsékelt korrekció látható az EUR/HUF árfolyamában, de a devizapár jegyzése még így is 305,5 körül alakul. A reggeli indiai kamatemelés és a török jegybanktól éjjelre várt kamatemelés fékezheti a feltörekvő devizák elmúlt pár napi turbulenciáját.
- Minimális elmozdulás volt csak az EUR/USD devizapár árfolyamában, ami a 30 napos mozgóátlaghoz tapadt, elhanyagolható mértékű csökkenést mutatva. Az árfolyam 1,3675-ről 1,3673- ra mérséklődött. Holnap a Fed ülés viszont akár érdemi elmozdulást is eredményezhet a devizapárban.
- Az ázsiai piacok holnap még nyitva tartanak, csütörtöktől viszont a többség zárva lesz.
- Indiában váratlanul 25 bázisponttal emelték az irányadó repo rátákat, melyre az indiai rúpia erősödéssel reagált.
- A CEZ 450 millió euró értékben bocsát ki átváltható kötvényt, ami 2017 első félévében konvertálható MOL papírokra, 25-30%-kal a mostani átlagár fölötti áron. A hír jó a MOL-ra nézve, mert a piac félt, hogy a CEZ a piacra dobja 7,3%-os részesedését. A CEZ-nek így nem kell realizálnia a részvényeken elért jelentős veszteséget.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.