Ugrás az oldal tartalmára
GYIK Panaszkezelés
PIACI HÍREK

Vegyél a pletykára, adj a hírre?!

ERSTE REGGELI
ERSTE REGGELI2018. április 25.   09:24

Erste kommentár Míg korábban a DAX viselkedett gyengén a várható gyengébb első negyedéves eredmények miatt, s most relatíve jobb a viselkedés, addig az USA-ban jó eredményekre látunk negatív...

Erste kommentár

Míg korábban a DAX viselkedett gyengén a várható gyengébb első negyedéves eredmények miatt, s most relatíve jobb a viselkedés, addig az USA-ban jó eredményekre látunk negatív reakciókat. Az előbbi esetben a második negyedév szignifikánsan jobb lehet, a második esetben viszont az első negyedév kiemelkedő. Erre a tegnap jelentő Caterpillar az egyik jó példa, amely kihangsúlyozta, hogy az idei év legerősebb negyedéve lehetett az első három hónap, de ettől függetlenül továbbra is jók a kilátások. Más sem kellett a befektetőknek, beleadtak a részvénybe, s a kezdeti 4 százalékos emelkedés 6 százalékos csökkenésbe fordult. Pedig az első negyedéves eredmény több mint duplázott, ami 33 százalékkal jobb eredményt jelent a várthoz képest, s az idei eredményvárakozását is mintegy 25 százalékkal megemelte a 10,25-11,25 dolláros tartományba. Ez magasabb, mint az elemzők által várt 9,76 dollár részvényenként. Persze a tegnapi esésében az is szerepet játszott, hogy újra előjöttek a hozamemelkedéstől való félelmek. Pedig a hozamok már napok óta emelkednek. Az amerikai 10 éves pedig ellenálláshoz érkezett (3 százalék), vagyis innen korrekció jöhet. A német hozam is már cirka 1 hete emelkedik, de messzebb van még a korábbi lokális csúcstól. Mindenesetre a jó BMI adatok újra előtérbe hozták az alacsony hozamkörnyezettel szembeni szkepticizmust, amely „zsigeri” eladásokat eredményezett.


A mai napon a kezdeti esés után a DAX index napon belül emelkedhet. A BUX index tegnap nap végén már esett, így itt is csak kisebb kisebb csökkenés várható.

Gyengén viselkedik az amerikai részvénypiac

Az erős gyorsjelentések ellenére továbbra is gyengélkednek a vezető amerikai indexek, ami technikailag óvatosságra intő jel. A Dow tegnap egy korábbi fals kitörést követően visszatért a csökkenő háromszögbe, ami szintén negatívum. 23.350 pontnál található az indexben egy erős támasz, amennyiben ez elesne, akkor kéne egy esetleges újabb hirtelen lejtmenetre felkészülni. Egyelőre azonban érintetlen ez a szint, így még korai a vészharangot kongatni. Ráadásul mind a makrogazdasági, mind a vállalati adatok kifejezetten jók lettek az utóbbi időben, a 3%-os 10 éves hozam pedig még nem nyújt túl nagy konkurenciát a részvénypiacoknak. Tegnap a Dow és a Nasdaq 1,7%-kal, az S&P500 1,3%-kal esett.


A Dow gyengélkedésében tegnap a Caterpillar napon belüli komoly fordulata is közrejátszott. A vállalat részvényei 4%-kal emelkedtek az erős gyorsjelentést követően, azonban az ezt követő elemzői tájékoztatón a vállalat pénzügyi igazgatója azt mondta, hogy az első negyedéves számok lehetnek a magas mérce a többi negyedévre. Ezzel végül 6%-os mínuszban zártak a részvények, ami erős túlreagálásnak tűnik, különösen azt követően, hogy a pénzügyi igazgató azt is mondta, hogy egyelőre nem látják azt, hogy a gépértékesítések csúcsra futottak volna.


Az eddigi enyhébb negatívumokat követően jó hírt szolgáltatott a Texas Instruments első negyedéves gyorsjelentése a félvezető szektor számára. Az egyik legnagyobb félvezetőgyártó 3,8 milliárd dolláros árbevételen 1,21 dolláros tisztított EPS-t ért el, a várt 3,65 milliárd dolláros árbevétellel és 1,1 dolláros EPS-sel szemben. A második negyedévre 3,8 és 4,1 milliárd dollár közötti árbevételt vár a cég, ami nagyjából megegyezik a konszenzussal. A vállalat főként az ipari és autóipari vállalatok részéről tapasztal erős keresletet. Előbbiek esetében az automatizáció és az egyre komplexebb gépek, míg az utóbbi esetében az elektromos autók térnyerése növeli a keresletet. A vállalat jelentéséből az látszik, hogy a félvezetők iránti kereslet továbbra is dinamikusan növekszik, ami alól egyelőre kivétel lehet az okostelefon piac, de később itt is felfutás várható.


A gyengébb Biogen gyorsjelentést követően jól teljesített az első negyedévben az Amgen. Az árbevétel 5,55 milliárd dollár lett a várt 5,43 milliárd dollárral szemben, az egy részvényre jutó tisztított profit 3,47 dollár a várt 3,21 dollárral szemben. A vállalat egyik komolyabb növekedést ígérő készítménye, ami a koleszterinszint csökkentéséhez járul hozzá (Repatha), több gyengébb negyedévet követően most komolyabb pozitív meglepetést okozott. Piaczárás után nem mozdult el érdemben az árfolyam.

Ázsiára is átterjedt a rossz hangulat

Az amerikai piacok esése az ázsiai indexek teljesítményére is rányomta bélyegét. A Nikkei 0,3%-ot, a Shanghai index 0,5%-ot, a Hang Seng pedig 1,0%-ot csökkent.


A kínai kormány komolyan gondolja, hogy tovább erősítsék az országban a félvezetőipar helyzetét. Ennek érdekében létrehoztak egy 31,7 milliárd dolláros alapot, mely külföldi befektetőket is vár. A lépés azért tekinthető váratlannak, mert Trump már eddig is ellenezte a kínai technológiai vállalatok előretörését, amit a ZTE-vel folytatott harca is jól példáz.

Határidős piacok

Mind az amerikai, mind az európai határidős piacokon negatív hangulat uralkodott ma reggel.

Richter közgyűlés

Ma tartja közgyűlését a Richter. A napirenden a szokásos pontok szerepelnek. A menedzsment osztalékjavaslata 68 forint részvényenként.

A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.

Érdeklődik a részletek iránt? Kérjen visszahívást és szakértőnkkel egyeztethet a termékkel kapcsolatban.
Az Erste Befektetési Zrt. év végi időszakra vonatkozó fontosabb határidői és tudnivalói

Az Erste Befektetési Zrt. év végi időszakra vonatkozó fontosabb határidői és tudnivalói

SZTORI

Tájékoztatásul közöljük az Erste Befektetési Zrt. 2025. év végi időszakra vonatkozó fontosabb...

Adobe: Mégsem gyűri olyan gyorsan maga alá az AI hajsza?

Adobe: Mégsem gyűri olyan gyorsan maga alá az AI hajsza?

ELEMZÉS

Mindenki használja, vagy legalább hallott már minimum egy...

Az Erste Befektetési Zrt. (székhelye: 1138 Bp., Népfürdő utca 24-26., 8. emelet; "az Erste") EZEN oldalon található adatkezelési tájékoztató ismeretében, a "Mentés" gomb megnyomásával egyértelműen és kifejezetten hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat kezelje abból a célból, hogy az Erste Befektetési Zrt. részemre az általa nyújtott befektetési szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön, az adatkezelési tájékoztatóban foglalt időtartamig.

A "Mentés" gombra való kattintással továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy az Erste Befektetési Zrt. az Erste Bank Hungary Zrt. (1138 Bp., Népfürdő utca 24-26.; a „Bank”) részére a jelen regisztráció során megadott valamennyi személyes adatomat továbbítsa annak érdekében, hogy a Bank részemre az általa nyújtott pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos gazdasági reklámot közvetlen üzletszerzés módszerével küldjön a Bankoldalon található adatkezelési tájékoztatójában foglaltak szerint az ott meghatározott időtartam alatt.

Erste tájékoztatását elfogadom, miszerint Erste a személyes adataimnak feldolgozásával az Idealap Kft.-t bízta meg adatfeldolgozási szerződés keretében.

Ezen felül tudomásul veszem, hogy jelen hozzájárulásomat akár az info@ersteinvestment.hu címre küldött nyilatkozatommal, akár a 06-1-2355-151 telefonszámon az Erste ügyfélszolgálatán, akár személyesen bármelyik Erste bankfiókban bármikor korlátozás és indokolás nélkül visszavonhatom.

Rendben