Megy a huzavona az EKB és a Fed között. Az EKB gyengíteni akarja az eurót, amelynek többször is hangot ad, miközben a Fed erős emberei úgy tűnik, hogy egyelőre fenntartanák a mennyiségi lazítás mértékét. Legalábbis Ben Bernanke erre utalt tegnapi beszédében, amely lökött is egyet az EUR/USD árfolyamon. Így megtörtént, aminek meg kellett történnie, és az árfolyam...
- Kismértékben emelkedett a WTI ára, enyhén csökkent az arany
- Nagyot szúrt az EUR/USD árfolyama
- Ismét vegyes kereskedés Ázsiában
- Oldalazásra számítunk ma a Budapesti Értéktőzsdén
- Ben Bernanke Fed elnök szólalt fel tegnap egy konferencián, és azt mondta, hogy az eszközvásárlási program mindaddig fennmarad, amíg a munkaerőpiac nem tér magához a vártnak megfelelően.
- A Wall Street Journal napilap arról értesült, hogy a JP Morgan és az amerikai igazságügyi minisztérium között megszületett a megállapodás, amit kedden fognak bejelenteni. A várakozások szerint a JPM összesen 13 milliárd dollárt fog kifizetni, hogy megszüntessék az ellene folyó polgári peres eljárásokat.
- Az OECD 0,5 százalékponttal visszavágta a világgazdaságra vonatkozó növekedési várakozásait. Idén 2,7%-os, jövőre pedig 3,6%-os GDP növekedésre számítanak.
- Az elmúlt hónapok tűzesetei miatt vizsgálat indult a Tesla S modelljei ellen. A vizsgálatot a vállalat kérte, hogy megnyugtassák a vásárlókat és befektetőket. A vállalat vezérigazgatója szerint az autók biztonságosak, és a Teslák közül arányaiban kevesebb gyullad ki, mint a benzines autók közül.
- A Home Depot tegnap publikálta negyedéves számait, az árbevétel jobb lett a várakozásoknál: 19,18 milliárd dollár helyett 19,47 milliárd dollár. A nettó profit 1,35 milliárd dollárra emelkedett a tavalyi 947 millió dollárról, a részvényenkénti nyereség 95 cent lett a várt 90 cent helyett. A társaság 3,72 dollárra emelte meg profitvárakozását részvényenként. A részvények 0,3%-os pluszban zárták a kereskedést.
- Több makroadat is megjelenik ma a tengerentúlon, a kiskereskedelmi forgalom októberi értéke, szintén októberi fogyasztói árindex, és használt lakásértékesítési adatok is napvilágot fognak látni, de leginkább a Fed Nyíltpiaci Bizottságának a jegyzőkönyvére figyelhetnek a befektetők.
- Az Európai Központi Bank is eszközvásárlásokba kezdhet, hogy segítse az eurózóna gazdaságának növekedését, arról azonban még nem tárgyaltak, hogy egy ilyen intézkedés technikailag hogyan működne. Vitor Constancio, az EKB alelnöke azt is hozzátette, hogy egy ilyen lépés nagyban függ az inflációs várakozásoktól.
- A nem teljesítő hitelek aránya tovább emelkedett Spanyolországban: az egy évvel korábbi 10,7%-ról 12,7%-ra.
- Az arany kurzusa 1.270 dollár körül volt, továbbra is többé-kevésbé stagnál a nemesfém árfolyama. Ma a befektetők a Fed jelentésre koncentrálnak.
- Hazai idő szerint éjfél után néhány perccel nagyot szúrt az EUR/USD, aminek eredményeként egészen a 30 napos mozgóátlagig, 1,3579-ig emelkedett az árfolyam, onnan azonban erőteljes csökkenés vette kezdetét, és ma reggelre 1,3540-ig mérséklődött az árfolyam. Hatch szenátorral már négyre nőtt a Janet Yellen kinevezését támogató republikánus szavazók száma, öt főnél már elhárulnak a kinevezés előtti eljárási akadályok. Az euró erősödését támogatta, hogy az egyik tanácstag szerint rendkívül óvatosnak kell lenni a negatív betéti kamatláb bevezetésével kapcsolatban.
- Az OECD Kína jövő évi növekedési kilátásait 8,2%-ra vágta vissza a korábbi 8,4%-ról.
- A japán export 18,6%-lett októberben, ezzel messze megelőzve a várt 17,3%-os bővülést. Az import 26,1%-kal ugrott meg a tavalyi évhez képest, miközben a várakozás csak 19,0%-os növekedés volt, így a külker hiány 1000 milliárd jen fölé ugrott a várt 810 milliárd és az előző havi 932 milliárd jennel szemben.
- Az E-Star mára és holnapra kérte részvényei felfüggesztését a tőzsdétől, mivel megkezdődött az újonnan kibocsátott részvények áttranszferálása. Ugyan még folyamatban vannak perek, de a társaság arra számít, hogy a csődegyezség lezárása a végéhez közeledik.
A jelen dokumentumban foglalt információk az Erste Befektetési Zrt. (székhely: 1138 Budapest, Népfürdő u. 24-26.; tev. eng. szám: E-III/324/2008 és III/75.005-19/2002; tőzsdetagság: BÉT Zrt.; a továbbiakban: Társaság) által hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azokért a Társaság szavatosságot vagy felelősséget nem vállal. A jelen dokumentumban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a múltbeli teljesítmények, illetve jövőbeli becslések nem nyújtanak garanciát a jövőbeli teljesítményre nézve. A tőkepiaci és makrogazdasági helyzetet, a befektetések és azok hozamai alakulását olyan tényezők alakítják, melyre a Társaságnak nincs befolyása, a befektető által hozott döntés következményei a Társaságra nem háríthatók át. A jelen dokumentumban foglaltak – teljes vagy részleges – felhasználása, többszörözése, publikálása, átdolgozása, terjesztése kizárólag a Társaság előzetes írásos engedélyével lehetséges. A jelen dokumentumban foglaltak kiadásuk időpontjában érvényesek. További részletek:Erste Market Dokumentumok – Erste Market oldalon, illetve a Társaság ügyletek előtti tájékoztatásról szóló hirdetményében.